Az eddig feltételezettnél több mint 50 millió évvel korábban keletkezhetett az a 31 kilométeres becsapódási kráter, amit 2018-ban találtak a grönlandi jégtakaró alatt – derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport. A Science Advances folyóiratban közölt kutatásuk eredményei alapján az északnyugat-grönlandi krátert a késő paleocénben, 58 millió éve vájta ki egy kisbolygó vagy üstökös, csupán 8 millió évvel a kréta végi kihalást okozó Chicxulub kisbolygó becsapódása után.

A négy éve, radaros mérésekkel és kőzetmintákkal azonosított Hiawatha kráterről korábban azt gondolták a kutatók, hogy a grönlandi jégtakaró létrejötte után keletkezett. Egyes spekulációk még ennél is tovább mentek, és a krátert összekötötték az utolsó glaciális periódust 13 évvel ezelőtt lezáró, ezer évig tartó lehűléssel (Younger Dryas) is. Ezt a tudományos konszenzus szerint az egykori észak-amerikai Aggasiz-gleccsertóból az óceánba ömlő édesvíz okozta, amely az Észak-Atlanti-óceán áramlási rendszere, az AMOC lelassulásához, és ezáltal a bolygó egyes részeinek lehűléséhez vezetett.

Sokkal régebben keletkezett, mint eddig gondolták

Gavin G. Kenny, a svéd természettudományi múzeum kutatója és kollégái négy évvel a kráter felfedezése után, a Hiawatha-gleccser közelében vett minták kormeghatározásával tisztázták a helyzetet. Az már rögtön egyértelmű volt nekik, hogy a közel 320 méter mély és 31 kilométer széles kráter mindenképpen 1,9 milliárd évnél fiatalabb, mert maga a terület alapkőzete ekkor jött létre. Modellek segítségével az is kiderült, hogy az eredeti kráter 800 méter mély lehetett, a majdnem 500 méternyi erózió pedig minimum 50 ezer évet, és legfeljebb nagyjából 50 millió évet venne igénybe.

A kutatók annak érdekében, hogy pontosan feltárják a kráter korát, a gleccserpatak által szállított homokban, illetve kavicsokban lévő ásványokat vetettek alá csúcstechnológiás kormeghatározási eljárásnak. A gleccsertől néhány száz méterre gyűjtött homokszemcséket argon-argon (40Ar/39Ar) kormeghatározással vizsgálták. A gondosan kiválasztott, becsapódáskor keletkező szemcsék nagy része a paleocén földtörténeti korból, 58,5–60 millió évvel ezelőttről származik.

A tulajdonságaik alapján a becsapódás során létrejött kavicsokat 4 kilométerre a gleccser végétől gyűjtötték a kutatók. Ezekből cirkon ásványokat izoláltak, amelyeket aztán urán-ólom (U-Pb) kormeghatározással vizsgáltak meg. Az érintetlen cirkon szemcsék 1,91 milliárd évesek, ami megfelel az alapkőzet korának. A becsapódás által megváltoztatott szerkezetű cirkonok pedig 57,99 millió éve alakultak át, fél millió éves hibahatárral. Ebből a kutatók egyértelműen arra következtetnek, hogy a Hiawatha-krátert létrehozó becsapódás nagyjából 58 millió éve történt, jóval Grönland néhány millió évvel ezelőtti eljegesedése előtt.

Ez egyrészt teljes mértékben kizárja azt, hogy a becsapódásnak bármilyen köze legyen a Younger Dryas lehűléshez, és arra is utal, hogy a jégtakaró alatti eróziós folyamatok sokkal lassabbak a vártnál, ami más grönlandi struktúrák korát is korábbra tolhatja. Ilyenek lehetnek a jégtakaró alatti folyóvölgyek is, amelyek eredetileg még a kráternél is régebben, a földtörténeti középidőben keletkezhettek.

Nem kell egy dinókat elpusztító becsapódás ahhoz, hogy hatással legyen az éghajlatra és az élővilágra

A Hiawatha-becsapódás a kutatók szerint nem vág egybe az 55,5–56 millió évvel ezelőtti paleocén-eocén hőmérsékleti maximummal (PETM), és a Kelet-Grönlandon 56 millió éve zajló bazaltos vulkanizmussal sem. Ugyanakkor a paleocén szénizotóp maximummal igen, amely a szénciklus zavarát jelző esemény, és jelenlegi elképzelések szerint egy viszonylag hűvösebb, 63–59 millió évvel ezelőtti időszak következménye, amely alatt viszonylag nagy mennyiségű légköri szén-dioxid kötődött meg. Ok-okozati összefüggést egyelőre nem lehet fölállítani a becsapódás és bármilyen akkor zajló esemény között, nagyrészt azért, mert a Hiawatha-becsapódás során a kráterből kivájt anyagot eddig nem sikerült geológiai rétegekben azonosítani.

Kennyék szerint korábbi kutatások arra mutatnak, hogy a 66 millió évvel ezelőttinél jelentősen kisebb becsapódások is jelentős károkat tudnak okozni, így fennáll az esélye, hogy a Hiawatha regionális vagy akár globális szinten is kihatott az éghajlatra és az élővilágra. Ennek megállapítása azonban már jövőbeli vizsgálatok feladata lesz.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: