Mitől alfa egy hím? És egy tyúk?

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

„Erőteljes testalkatú, domború mellkasú, széles vállú, nagydarab, mégis fürge, ruganyos és mozgékony férfi volt. Izmos nyakának szabályos oszlopán gyönyörű formájú fej ült. Göndör, fekete haja volt és markáns vonású arca. Helmholtz Watson a maga ellentmondást nem tűrően karizmatikus módján igen jóképű fickónak számított, és – ahogy azt a titkárnője minduntalan hajtogatta – minden ízében tökéletes Alfa-plusz férfi volt” – jellemezte egyik hősét Aldous Huxley 1931-es, Szép új világ című művében. A világban, ahol elméletileg mindenki boldog, „nemcsak kikeltetjük, hanem predesztináljuk és kondicionáljuk is az egyedeket. A lefejtett csecsemőknek már egész pontosan meghatározott helye van az emberi társadalomban. Alfák vagy Epszilonok lesznek.”

Huxley disztópiájában a társadalmi ranglétra csúcsán az alfák éltek, és az alfahím innen, a Szép új világból szivárgott be a köznyelvbe úgy, hogy a tudomány  emberekre gyakorlatilag nem használja a szót. Ami a köznyelvi értelmezést illeti, az alfahím domináns, közvetlen, karizmatikus, sportos, született vezető, van humorérzéke, körülrajongják a nők, akiknek – az alfahímségre oktató honlapok szerint – „a jó ízlés határain belül” bókol is, miközben tudja, hogy ha a nő „a helyzetnek nem megfelelően” viselkedik, nemet kell mondania neki. Az alfa hosszú ideig a népszerű és kívánatos férfi szinonimája volt, és nem véletlenül: bár a regényében Huxley egyetlen szóval sem nyilatkoztatja ki, hogy disztópikus világában a társadalmi ranglétra csúcsragadozói csak férfiak lehetnek, Huxley alfái között nyoma sincs a nőknek: állandó szexuális gerjedelmüket az alfák béta nőkkel vezetik le. A regényben bemutatott legmagasabb társadalmi réteghez tartozó nők, Lenina, Fanny és Linda is mind béták. 

Kondicionáló a Szép új világ című Huxley-regény nyomán készült 2020-as sorozatbanFotó: Youtube

Az alfa, aki tyúk

A tudományos szakirodalomban a társadalmi státusz kialakulásával, fenntartásával és az ehhez kapcsolódó viselkedés vizsgálatával foglalkozó tanulmányok egyik első példájában Thorleif Schjelderup-Ebbe norvég zoológus használta először az alfa kifejezést tíz évvel a Szép új világ megjelenése előtt, csakhogy nem emberekre, hanem nőstény állatokra, egészen pontosan csirkékre. A társadalmi dominancia mibenlétével tízéves korától  foglalkozó Schjelderup-Ebbe 1921-es doktori disszertációjában a házi tyúk ( Gallus gallus domesticus) megfigyelése közben szerzett tapasztalatait fejtette ki. Tanulmányából kiderül, hogyan épül fel és milyen szabályok szerint működik a baromfiudvarban a domináns vezércsirkék és a ranglétrában alacsonyabb helyen álló behódoló csirkék viszonya, illetve miként szavatolja mindez az alfák (vagyis az alfa nőstények) számára, hogy nekik jussanak a legfinomabb falatok. Schjelderup-Ebbe a görög ábécé betűit használta a csirketársadalom rétegzettségének a kimutatására: a vezértyúk az alfa betűt kapta.

Még ha Schjelderup-Ebbe nőstény állatokat illetett is elsőként alfasággal, az állatközösségek, például méhek, hangyák, halak, farkasok, valamint főemlősök társadalmának hierarchiáját kutató zoológusok rendre a vezérhímre használták szinonimaként az alfát, leginkább azért, mert a tudományos konszenzus szerint a vezérhímek nemcsak a többi hímet, hanem az összes nőstényt is dominálják. Az csak a legutóbbi években kérdőjeleződött meg, hogy az állatvilágban végzett korábbi megfigyelések valóban helytállóan írták-e le a közösségi hierarchiát. 

Alfa nőstényfarkas a Yellowstone Nemzeti ParkbanFotó: NPS/Neal Herbert / Flickr

Elli Radinger német ügyvédből lett amerikai farkaskutató egy egész könyvet szentelt egyebek mellett annak a tévhitnek az eloszlatására, hogy a farkasfalkákban a vezérhímek lennének a közösség csúcsán. Radinger szerint a farkasközösségek hiearchikus viszonyrendszerét leíró korábbi tanulmányok rossz következtetésekre jutottak, mégpedig azért, mert fogságban élő állatok megfigyelésén alapultak. Radinger szerint viszont a vadon élő farkasok között inkább vezérnőstények vannak. A farkasok bölcsessége című, 2020-ban magyarul is megjelent kötetében Radinger azt írja, „az igazán lényeges kérdésekben – például hogy hogyan, mikor és hova induljanak vadászni, vagy hol ássák meg a vackot az ellés előtt – a legmagasabb rangú nőstény hozza meg a végső döntést”, mint ahogy a farkaskutató szerint az is tévhit, hogy a zsákmányból az alfahím eszik elsőként, vagy hogy csak ő párosodik a nőstényekkel.

Vannak-e alfák az emberek között?

Akár helytálló, akár téves következtetésekre vezetett, az állatok megfigyelésekor kialakított kategóriából épp a Szép új világ nyomán vált emberekre is alkalmazott kifejezés. Huxley így írja le a regény főhősét, az elvben Alfa-plusz kategóriájú, de az alfák közül sok szempontból kilógó Bernard Marxot: „Testalkata valóban leginkább egy átlagos Gammáéra emlékeztetett. Nyolc centiméterrel maradt el a szabvány Alfák testmagasságától, és ezzel arányosan jóval véznább is volt. (...) Ezért nevették ki a nők, akiket megpróbált becserkészni, és ezért ugratták folyton a vele egy kasztba tartozó férfiak.” 

Bár a regényben – máig nem tudni, hogy szándékosan-e – a nők eleve alárendelt szerepbe kényszerülnek, alig néhány évvel a Szép új világ megjelenése után, 1939-ban Abraham Maslow amerikai pszichológus kifejezetten a nők dominanciáját vizsgálta. 130 húszas éveiben járó nőt és 15 hasonló korú férfit kérdezett arról, mennyire érzik magukat dominánsnak, és milyen jelei vannak mindennek a mindennapi életükben. Arra a következtetésre jutott, hogy a domináns nők magabiztosabbak, önállóak, elvárják, hogy emberként és ne nőként bánjanak velük, nem érzik magukat alacsonyabb rendűnek vagy gyengének, aki különleges elbánásra szorulna. Maslow kiemelte, hogy a domináns nők, ráadásul alkalmasint éppúgy ellátják a hagyományosan a nőknek szánt társadalmi szerepeket, mint azok, akik elfogadják a társadalom által rájuk erőszakolt alárendelt státuszt.

A szakirodalomban azonban a görög betűs kategóriák egyáltalán nem használatosak, az alfázás K. Horváth Zsolt kultúra- és médiakutató szerint csak a köznyelvben dívik. Mint azt K. Horváth kiemelte, Kurt Lewin német származású amerikai szociálpszichológus már az 1930-as években elkezdte később nagy hatásúvá vált csoportdinamikai kutatásait, amelyekben egyáltalán nem választotta szét nemek szerint kísérleti alanyait. Lewin gyerekcsoportokban vizsgálta, hogyan tesznek szert befolyásra a társaik felett egyesek, míg mások miért fogadják el az alárendelt szerepet. Ahogyan Lewin és a munkája nyomán Magyarországon hasonló kísérleteket végző pszichológus, Mérei Ferenc megállapította, a vezető szerep nem független a csoporttól: miután az egyik csoportban vezető szerepet betöltő gyerekeket átrakták egy másik, zártabb közösségbe, az akaratát az új csoportban is a többiekre erőszakolni szándékozó vezéregyéniségek rendre peremhelyzetbe szorultak. 

Az együttes élmény című monográfiájában Mérei arra is felhívta a figyelmet, hogy a vezető egyéniségű gyerekek az új csoportban is sikeresen vették át a többiek felett az irányítást, feltéve, hogy megismerték a csoport szabályait és alkalmazkodtak azokhoz. A vezető, vagy ha úgy tetszik, az alfa tehát lehet fizikailag erősebb vagy mondjuk okosabb, kreatívabb, mint a csoport tagjai egyenként, de nem erősebb, mint a csoport összessége, vagyis nem tud a többiek fölé kerekedni, ha nem igazodik a csoport elvárásaihoz. Sem Lewin, sem Mérei nem talált olyan gyereket a kísérletei során, hívja fel a figyelmet K. Horváth, amelyik ugyanolyan sikeresen hajtotta volna a befolyása alá minden olyan csoport tagjait, amelyekben megfordult.

A nők esetében az sem világos, mit takar, ha valaki domináns

Lewin és Mérei kutatásainak elsősorban a második világháború, illetve a náci Németország háborús bűnök adtak igazi lendületet, a kérdés pedig elsősorban úgy vetődött fel, hogy valóban képes-e egyetlen karizmatikus vezető a végletekig az akarata alá hajtani emberek millióit. Az erre irányuló figyelem azonban alábbhagyott, majd a dominancia kérdése éppúgy peremhelyzetbe szorult, mint a csoportot figyelmen kívül hagyó akaratos gyerekek. Az „alfa” kifejezés azonban a köznyelvben mégis a domináns, az élet egyes területein a társainál sikeresebb férfi szinonimájává vált, noha a csoportdinamikai humán kutatásokban a görög ábécé egyetlen betűjének sem osztottak szerepet. 

Szómamámor a Szép új világ című Huxley-regény nyomán készült 2020-as sorozatbanFotó: Youtube

A kétezres években viszont több tanulmány is vizsgálta, milyen tulajdonságok segítenek egyes nőket domináns, míg másokat a társadalmi elvárásoknak megfelelő alárendelt szerepbe. Amellett, hogy ezen tanulmányok némelyikében a saját környezetükben vagy nagyobb csoportokban vezető szerepet betöltő, domináns nőket alfa nőkként említik, a vizsgálatok mégis ellentmondásosra sikeredtek: némelyikben ugyanis az alacsonyabb szexuális kisugárzású, férfiaknak tulajdonított jellemvonásokkal megáldott, magabiztos, önálló, határozott, vezetésre termett nőket ítélték alfáknak, míg máshol azokat a nők tekintették dominánsnak, akik könnyebben és sikeresebben találnak (férfi) partnert, kompromisszumkészebbek és tudják mikor várják el tőlük, hogy visszahúzódjanak. Az egymásnak ellentmondó tanulmányokkal egy időben mindenesetre arról is jelent meg tudományos esszé, hogy a teljes társadalmi dominancia elmélete felülvizsgálatra szorul, mert  következtetései nem felelnek meg a tudományosság kritériumainak.

Az alfázás mindenesetre nem a szociálpszichológiában, hanem a sufnibölcsességeket népszerűsítő áltudományos írásokban vert igazán gyökeret, igaz, ezekben a fél görög ábécét hasznosítják a férfiak és nők kategorizálására. Nemcsak domináns, magabiztos, erős szexuális kisugárzású alfa nőket és férfiakat ismernek, hanem barátságos, alárendelődésre hajlamos, konfliktuskerülő és hűséges, ezért a nők körében az alfáknál is népszerűbb béta, kalandvágyó és empatikus gamma, intelligens és önreflexív omega, sőt, magányos delta és szerethető ám manipulatív delta férfiakat is. A skatulyázás a nőket sem kerüli el: a pszeudotudományos cikkek domináns és vezető alfa nők mellett konfliktuskerülő, segítőkész és barátságos bétákat, független, magabiztos, sikerorientált gammákat, befelé forduló, intelligens és sértődékeny omegákat, szégyenlős, kommunikatív deltákat, valamint az alfákhoz hasonló, de érzelmileg könnyebben megközelíthető szigma nőket is megkülönböztetnek.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: