A Fidesz úgy nyeri meg a futóversenyt, hogy a többiek lábát összeköti, majd befut a célba, és közli, hogy győzött
„Egy négybetűs angol szóval tudnám jellemezni a helyzetet, de azt nem illik kimondani” – mondta a Fidesz választási győzelméről Valuch Tibor társadalomtörténész, a Társadalomtudományi Központ kutatóprofesszora és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Történelemtudományi Intézetének egyetemi tanára a Qubitnek. „Ez már nem egy sérült demokrácia, hanem egy nem-demokrácia” – mondta Szűcs Zoltán Gábor politológus. Mindkettőjüket arra kértük, hogy beszéljenek arról, mi várható a következő négy évben Magyarországon, voltunk-e már hasonló helyzetben a történelem során, milyen világra számíthatunk az Orbán-kormány negyedik kétharmada után, és milyen tapasztalatok gyűltek össze a hasonló rezsimekről a világon.
„A Fidesz egy olyan rövidtávfutóra hasonlító párt, aki a 100 méteres síkfutást mindig úgy akarja megnyerni, hogy a másik kilencnek a lábát a rajtnál összeköti, majd befut a célba és közli, hogy győzött” – mondta Valuch. Erre a fajta mentalitásra könnyen rezonál a magyar társadalom jó része, ahol szerinte az emberek a győzelemhez és a tisztességes küzdelemhez szükséges erőfeszítést igyekeznek megspórolni és ezt a „megoldjuk okosban” működésmódot látják a politikában is. „Nálunk a jog nem a hatalom működésének szabályrendszere, hanem a hatalom működtetésének az eszköze. Csak a gránit szilárdságú alaptörvényt hányszor módosították” – mondta Valuch, aki szerint ez a fajta politika a jogot nem keretrendszerként, hanem kreatív eszközként használja arra, hogy legitimmé tegyen olyan dolgokat, amik nem azok.
Szűcs szerint az ellenzék nem olyan rettenetesen népszerűtlen az ország nagy részében, mint ahogy a Fidesz elsöprő választási győzelme urán érződött: bár a kistelepüléseken egyáltalán nincs jelen, a megyei jogú városokban már nem olyan tragikus a helyzet, Budapesten pedig kifejezetten javított a pozícióján. „Ha voltak is taktikai hibáik, amiket elrontottak, én nem akarom ezekért őket hibáztatni, mert nincs olyan alternatív stratégia és taktikai eszköz, aminek a segítségével ellensúlyozni lehetett volna egy olyan politikai gépezetnek az erőfölényét, ami képes azt megcsinálni, hogy kitalálnak egy ordenáré hazugságot az ellenzékről, és utána emberek ezrei, tízezrei, százezrei az ország legtávolabbi pontjain szajkózzák ezt az állítást. Sőt, ez komolyan motiválja őket, hogy szavazzanak.”
A hibrid rezsimeknek fontos a választás, a versengés imitálása
„Hibrid rezsimnek is szokták hívni, ami alatt nem azt értjük, hogy félig demokrácia, félig nem, hanem hogy az autoriter rezsim túlélése szempontjából iszonyatos jelentősége van a választásnak” – mondta a politológus Szűcs. A hibrid rezsimen belül a hegemón típusú választási autoriter rendszer abban különbözik a kompetitív autoriter rendszertől, hogy bár mindkettőben benne van a többpárti versengés, de a kompetitív autoriter rendszer még ténylegesen tartalmazza a hatalomváltás lehetőségét, csak a manipulált működésmód miatt erre minimális az esély, a hegemón autoriter rendszerben a hatalom már gyakorlatilag nem leváltható. Abban Valuch és Szűcs is egyetért, hogy a mi rendszerünk még nem zárt autokrácia, tehát nem diktatúra, ahol a választások legfeljebb formálisan léteznek, de azokat is korlátozzák, vagy ahol olyan durva a fizikai represszió, hogy nincs is több párt, mint Észak-Koreában vagy Szaúd-Arábiában. A diktatúrákkal szemben „a hibrid rezsimeknek nagyon fontos a választás, a versengés imitálása” - mondta Szűcs.
A kompetitív autoriter rezsimekben a demokratikus intézményrendszerek meg vannak bundázva, az uralkodó politikai erő abszolút médiafölényben van és sokkal több a pénze a kampányra, de vannak még többpárti választások, és minimális eséllyel le lehet váltani a hatalmon lévő kormányt. A hegemón autokrata rendszerekben viszont, amilyennek Szűcs ma Magyarországot is tekinti, hiába van többpárti választás, egyszerűen olyan túlsúlya van az uralkodó pártnak, hogy gyakorlatilag nincs érdemi lehetőség arra, hogy választásokon megbuktatható legyen. „A ravaszul kitalált jogszabályoknak köszönhetően ha valami gyanús ügy van, akkor, hogy-hogy nem, az pont nem fog vonatkozni soha a kormánypártiakra” – mondta Szűcs. Szerinte a Fidesz elsöprő győzelme lehetetlen lett volna a sok száz milliárdba kerülő média- és propagandagépezet, az állam- és párterőforrások összeadódása nélkül, és „egy csomó más olyan dolog nélkül, ami elképzelhetetlen egy demokratikus politikai berendezkedésben”.
„Itt egy választásokon megerősített túlhatalom van, ami mindig arra figyel, hogy a választásokon keresztül megkapja a legitimációt ahhoz, hogy mondhassa azt, hogy neki megvan a felhatalmazása arra, hogy bármit megtehessen” - mondta Valuch, míg Szűcs szerint „ezek az autoriter rendszerek nagyon erősen ki vannak szolgáltatva a népszerűségnek. Persze mindenféle politikai rendszernek kell a népszerűség, de nekik azért kell ez az indokolatlanul nagy többség, mert szükségük van az alkotmányozó többségre. Mexikó tipikus példája volt ennek a modellnek, hogy a super majoritynek [szupertöbbség] nevezett dologgal korlátlanul tudták a játékszabályokat alakítani. Ez ijesztően emlékeztet arra, amit ma Magyarországon látunk. És ez azért érdekes, mert ez egy nagyon fontos gátja annak, hogy visszafordítható legyen ez az autokratizálódás, hiszen így baromi nehéz új szereplőknek belépni ebbe a történetbe.”
A történész Valuch szerint volt már hasonló rendszer a Horthy- vagy a Bethlen-korszakban, amikor volt egy nagy és sok kicsi párt a szocdemektől a polgári ellenzéki pártokig, „de egyik sem tudott igazán labdába rúgni, kivéve 39-ben, amikor titkos lett a választás és a különböző nyilas és a nemzetiszocialista pártok rögtön elvittek egymillió szavazót”. A Kádár-korhoz képest – pláne az utolsó másfél évtizeddel összehasonlítva – ma bizonyos értelemben erősebb a hatalomkoncentráció. „A 80-as évek elejétől a kommunista párton belül már voltak politikai erőcsoportok a pártvezetésen belül, most meg nagyon nem lehet tudni, hogy van-e ilyen. Van egy szoros monolit egység, illetve szoros anyagi és egyéb függőségi rendszerek, amelyek annyira el vannak tüntetve a nyilvánosság elől, hogy nem lehet feltárni őket. A dekázós Varga Judittól a sima képű Gulyásig csak ma mindegyik ugyanazt a szöveget mondta el a különböző média felületeken, hogy »Brüsszel rosszul teszi, hogy a baloldal kottáját fújja«” – illusztrálta a kormányon belüli teljes összezárást Valuch. Ma körülbelül a Fidesz kormánynak a sajtó 10 százaléka felett nincs direkt ellenőrzése, és bár a Kádár korban ennyi sem volt, „87-88-tól, mint a búvópatak, előtört a sajtószabadság, szép lassan minden nap többet lehetett leírni, és a végén megbukott az egész cenzúrás rendszer. Annyiban hasonló a két rendszer, hogy nem tűrnek el más véleményeket, de a késő Kádár korszakban már nem voltak ennyire harciasak az ellenvélemények elítélésében, és kevésbé is volt profi a tömegkommunikációs gépezet, mint most” – mondta Valuch.
Mi vethet véget az autokrata rezsimeknek?
„Ebben az a durva, hogy az ilyen rendszerek akár hosszabb ideig, tíz-tizenöt évig vagy még hosszabb ideig is életben tudnak maradni” – mondta Szűcs, aki szerint a túlélésük nagyjából két tényezőtől függ. Az egyik az, hogy mennyire kiszolgáltatottak a nemzetközi szereplőknek pénzügyileg, és ha ezt nézzük, akkor Magyarország ki van szolgáltatva az EU-nak, ami valamennyire korlátozhatja a kormány mozgásterét, de akár hozzá is tud járulni a fennmaradásához. A másik ilyen túlélési feltétel, hogy mennyire szervezett az uralkodó párt. „Az ilyen rendszerekben, mint a miénk is, fontos, hogy a hatalom kegyet gyakoroljon különféle jutalmakon keresztül, mert így lehet függőségbe hozni az embereket. Ilyen volt például legutóbb az adó-visszatérítés a gyerekeseknek vagy a 13. havi nyugdíj a nyugdíjasoknak.”
A rendszer fennmaradását az is befolyásolja Szűcs szerint, hogy például az állítólag küszöbön álló gazdasági krízis milyen mélységű lesz, mert az emberek nagyon nem szeretik, ha drámai mértékben zuhan az életszínvonaluk. Ha hirtelen föl kéne emelni az adókat, mert kiderül, hogy akkora lyuk van a költségvetésen, azt nagyon nem tolerálnák jól az emberek. „A Fidesz a saját sikereinek eladásából él, amik vagy valódiak, vagy nem, de egy ilyen adóemelést például már nehéz lesz sikerként eladni. De a 25-30 százalékos inflációra sem lehet azt mondani, hogy hú de jó lesz mindenkinek.”
Mi tud véget vetni egy ilyen rendszernek? Szűcs szerint előfordulhat, hogy megroppan a népszerűsége, esetleg nagy tömegmozgalom születik, és ilyen helyzetben mondjuk az erőszak használata egy olyan határpont, amit a rezsim nem biztos, hogy túlél. „Ez inkább egy forradalmi út” – mondta Szűcs, aki szerint a másik lehetőség egy olyan lassú folyamat, amelynek során a gazdaságilag felemelkedő réteg számára egy idő után „ez a durva klientista viszonyrendszer elviselhetetlenné válik, és emiatt beindul az elégedetlenség, ami viszont lassan elindíthat egy demokratizálódási folyamatot”. Szűcs szerint egyelőre nemhogy azt nem lehet megmondani, hogy melyik forgatókönyv érvényesülhet nálunk, hanem még azt sem, hogy még mindig erősödik az autokratizálódás folyamata, vagy már kifelé tartunk belőle.
Valuch viszont azt hangsúlyozta, hogy a hatalmon lévők belső problémái tudnak az ilyen rendszereknek véget vetni. „Eddig mindenhol így volt. Van egy kivételes hely, Argentína, ahol mindig válság és mindig probléma van, és most már lassan 100 éve mindig ugyanoda jutnak vissza. De egy idő után vannak olyan felhalmozott belső feszültségek, amiket nem lehet továbbvinni.” A történész szerint ha nincs az orosz invázió Ukrajnában, nem biztos, hogy meg lett volna a kétharmada a Fidesznek, de „kezd ez a rendszer egy bepörgő spirálba átmenni, amikor már annyira végletekig feszítették a propagandát és az ellenségkeresést, hogy nem azt mondom, hogy nem lehet új ellenségképet kreálni és új gyűlöletkampányt felépíteni, és ebben nagyon kreatívak Orbánék, de van ennek egy pártállami logikája, hogy először a külső ellenfeleket vádolod meg, aztán másokat, aztán a belsők jönnek, aztán már mindenki ellenség lesz. Ugyanúgy, mint a kommunista korszakban: először a reakciósók, aztán a szociáldemokraták, aztán már a kommunista párton belül is voltak ellenségek, aztán meg már mindenki ellenség volt.” A mai rendszerben ez olyannyira így működik, hogy Valuch szerint a népszavazási kérdéseket az átlagember nem is értette, mert amit felvetettek, nem releváns probléma. „Amikor már olyan ellenséget próbál felállítani, ami annyira nem létezik, hogy már nem is érthető, akkor nyilván szintet lép majd, és keres valami belsőt, de amíg megvannak az anyagi érdekösszetartó erők, és ezek nem csorbulnak, addig nem beszél ki senki.” A történész szerint épp ezért nem lehet megjósolni, hogy mikor lesz vége ennek a rendszernek.
Mi várható a következő négy évben?
„Hogy Orbán érti a magyar néplelket? A fenét, egy bizonyos részét igen, de inkább ahhoz ért, hogy hogyan csapjuk be az államot, amivel igazából hosszútávon magunkat csapjuk be; hogyan tudjunk lopni, csalni, hazudni, és hogyan ne tegyünk eleget a közösség vállalásainak, miközben meg folyamatosan szítja az indulatokat” – mondta Valuch. „Ki a fene gondolta volna a CEU-ról, az MTA-ról, az SZFE-ről vagy akár erről a mostani népszavazásról, hogy politikai kampány tárgyává lehet őket tenni? Ezeket egyszerűen nem lehet előre tudni – válaszolta Szűcs arra a kérdésre, hogy mi várható a következő négy évben. – Az intézményi autonómiákat egyértelműen nem szeretik, és nem szeretik, ha a pénzt csak úgy odaadják, és valaki elkölti a maga belátása szerint.”
Valuch szerint a kormányzati kommunikációba valószínűleg visszatér a háborús retorika, mert nem nagyon van más. A hatalom tömegpszichózist állít elő: ha mondjuk az az üzenet, hogy a balosok bántják a magyart, akkor össze lesz mosva, hogy ki mindenki balos – leginkább mindenki, aki nem fideszes. „A másság iránt hagyományosan alacsony toleranciával bíró magyar társadalom számára felépíteni egy folyamatos ellenségképet, és közben egyre inkább emelni a tétet, mondván, hogy már a létünkben is fenyegetnek minket, ez benne van a Fidesz működésmódjába. És ha valóban komoly gazdasági válság jön, ami alig-alig megoldható, és ami elvileg gyorsan erodálni tudná a politika hitelét, akkor az is a kérdés, hogy ez a fajta irányított kommunikáció – hiszen nálunk nem politikai kormányzás megy, hanem kommunikációs kormányzás – tudja-e majd ellensúlyozni az emiatti elégedetlenséget.” A történész szerint tehát nehezen megjósolható, hogy az esetlegesen tömegindulatokat keltő válságból a Fidesz rosszul vagy épp jól jön ki.
Miért ilyen a magyar társadalom?
„Kis túlzással élve ezek a politikai rezsimek képesek teljesen tisztességes embereket olyan választási helyzetekbe hozni, ahol ők viszonylag jó, legfeljebb kicsit háborgó lelkiismerettel, de az igazságtalanságok ellenére is képesek a rendszert elfogadni” – mondta Szűcs. Szerinte a sok lehetséges magyarázat mellett ennek olyan alapvető okai is vannak, hogy az emberek egy jó része úgy éli meg, hogy a regnáló hatalom biztosítja a rendet, „amihez képest nehéz bármikor a felfordulást választani”. Ezzel végső soron az emberek mindenféle erőszak nélkül, maguk járulnak hozzá a rendszer stabilitásához. A legalacsonyabb társadalmi helyzetben lévők, akik naponta tapasztalják az egzisztenciális bizonytalanságot, úgy érzik, hogy minden változás sokkal nagyobb veszélyekkel jár annál, mint hogy fennmarad a mostani rendszer.
„Ő már nem akar az életében további kockázatokat” – mondta Valuch arra a kérdésre, hogy vajon miért ilyen népszerű a Fidesz az alacsony társadalmi státuszúak között. – Ez például most olyan veszélyt jelent a kormányzat számára, amivel szerintem nem is számoltak, mégpedig azt, hogy a rájuk szavazó tömegeket fogja elsőként és legsúlyosabban érinteni a válság. Ugyanakkor a legkiszolgáltatottabb embereknél működnek leginkább a Fidesz által működtetett paternalista technikák, hogy mi majd megvédünk téged” – mondta Valuch annak érzékeltetésére, hogy a Fidesz még egy válságból sem jön ki majd feltétlenül rosszul.
„Hogy miért ilyen a magyar társadalom, az egy izgalmas kérdés, de nálunk létezik egy nagyon erős kiszolgáltatottság-érzés az emberekben, hogy akármit megtehetnek velük, amit akarnak. Nálunk nagyon hosszú alattvalói hagyománya van ennek, és az emberek szocializációjában nincs benne, hogy ki kell állni és el kell mondanod a véleményedet, és megvédeni magad” – mondta Valuch. A történész szerint a Kádár- korszak sem múlt el nyomtalanul, és az iskolában sem tanítják ezt a fajta kiállást, a gyerekeket pedig nem készítik fel a közügyekre, „a szülőknek meg van egy ilyen átörökített reflexe, hogy majd megoldjuk okosba”. És legalább olyan fontos az is, amit Valuch az elmúlt 12 év „nagyon intenzív tömeglélektani, gondolkodási befolyásolásának kísérletének” hív, ami szintén nem múlik el nyomtalanul, és az emberek elkezdenek azonosulni a fennálló renddel. „A Rákosi-korszakban is addig-addig tolták a propagandát, ameddig az emberek egy része simán elhitte a Rajk-pert. A mostani propaganda sokkal rafináltabb, mint a Rákosi-korszakban volt, mert nem követeli meg a feltétlen azonosulást, hanem a végén már önként azonosulnak vele. Itt volt ez a háború és béke kérdése, amivel megbillentették ezt a kampányt, de a kormánypárt húszszoros fölényben harsogta a propagandát.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: