Hat elmélet, ami rávilágít a demokratikus visszacsúszás okaira Magyarországon

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

A demokráciát nem binárisan kell elképzelni, tehát úgy, hogy egy ország vagy demokratikus, vagy nem, hanem skaláris formában: vannak demokratikusabb és kevésbe demokratikus országok. Olyan ez, mint egy vonalzó, amelynek a jobb végén a legdemokratikusabb forma, a liberális demokrácia foglal helyet, azaz olyan rendszer, amely a tiszta és szabad választásokon felül biztosítja az egyén, a szólás szabadságát és a jogállamiságot. A vonalzó bal végén helyezkedik el a zárt autokrácia, a legkevésbé demokratikusabb forma, ahol nincs választás, vagy annak semmi befolyása a fennálló rezsim sorsára. A svédországi székhelyű, 2014-ben alapított Varieties of Democracy Institute (V-Dem) felosztása szerint a két végpont között található még két kategória: az egyik a versengő demokrácia (electoral democracy), ahol a szólásszabadság, valamint a tiszta és szabad választások biztosítottak, de a jogállamiság már nem; a másik a versengő autokrácia (electoral autocracy), ahol bár még vannak választások, és azok befolyásolhatják a politikát, de már nem tiszták, nem szabadok, és a szólásszabadság is korlátozott. A demokratikus visszacsúszás tehát nem más, mint jobbról balra irányuló mozgás ezen a képzeletbeli vonalzón. Erre jó példa Magyarország, amely a V-Dem mutatói szerint 2010-től kezdődően fokozatosan csúszott vissza a liberális demokráciából a versengő autokráciába. 

Illusztráció: Qubit

David Waldner és Ellen Lust, a Virginiai és a Göteborgi Egyetem politológusai az Annual Review of Political Science-ben 2018-ban publikált tanulmányukban hat elméletet különböztetnek meg a demokratikus visszacsúszás magyarázatára. Hogyan állíthatók ezek párhuzamba a Magyarországon tapasztalható folyamatokkal? 

1. Vezetői elmélet (agency-based theory) 

Ez az elmélet a politikai szereplőket tartja a visszacsúszás fő mozgatórugójának, és könnyen párhuzamba állítható az Orbán-rezsimmel. 

Orbán Viktor miniszterelnök vitathatatlanul a magyar politikai élet legfontosabb szereplője, aki egy-egy megszólalásával is képes alakítani a politikai teret. Ez az előkelő szerep azzal magyarázható, hogy Orbánnak rezsimalapító vagy rekonstruktív vezetői szerep jutott. A miniszterelnök egy olyan politikai helyzetet használt ki, amelyben 2008-ra nyilvánvalóvá vált, hogy az akkori rezsim képtelen égető gazdasági és politikai problémákat orvosolni. Orbán mint rekonstruktív vezető új ígéretekkel és elképzelésekkel érkezett (például a Nemzeti Együttműködés Rendszere, a NER vagy a többségi kormányzás), amelyek élesen elhatárolódtak a liberális politikától. Az Orbán által képviselt illiberális szemlélet hatására (a miniszterelnök 2014-es tusnádfürdői beszédében használta először az illiberális demokrácia kifejezést) lassan olyan kép kezdett kialakulni az emberekben, hogy Orbán elengedhetetlen harcosa a liberális erők elleni háborúnak, és ebben a pozícióban képes hadjáratot hirdetni a szólás- és sajtószabadság, a fékek és ellensúlyok, a kisebbségek és bármely alapvetően liberális intézmény, így az Európai Unió ellen is. 

2. Politikai kultúra

Ez az elmélet a politikai kultúra jelentőségét emeli ki. Röviden: a demokratikus elvek társadalomba való berögződése nélkül nincs demokrácia, márpedig Magyarország esetében ez a folyamat nem ment végbe.

Idő kell ahhoz, hogy a demokratikus és liberális elvek beágyazódjanak a társadalomba, így nem meglepő, hogy a fiatal demokráciákban gyakoribb jelenség a demokratikus visszacsúszás, mint a nagy hagyományokkal rendelkezőkben. A magyar társadalom igazán csak a rendszerváltás után találkozott a liberális demokráciával, és bár az intézményrendszer sok tekintetben gyorsan és viszonylag hatékonyan utánozta a nyugati demokráciát – azaz a liberális demokrácia látszata megvalósult –, a társadalom ezeket a demokratikus változásokat nem minden esetben követte le (a V-Dem mutatója szerint például a magyar civil társadalom a nyugati országokéhoz képest alulfejlett). Emellett Orbán elődje, Gyurcsány Ferenc  bukása felerősítette az választók bizonytalanságát a liberális demokráciában, és sokan valami újat kerestek, amit meg is találtak az illiberális rendszer szlogenjeiben. A jelek szerint a fideszes nacionalista kormányzás jobban illeszkedett a társadalom jó részének igényeihez.

3. Intézményrendszer

Ez az elmélet a liberális intézmények hiányát tartja a visszacsúszás fő tényezőjének, márpedig kétségtelen, hogy Magyarországon ezek hiányoznak. 

Egy konszolidált liberális demokrácia elengedhetetlen kelléke a jól felépített, demokratikus alapokon működő intézményrendszer, amely képes a hatalmi ágak szétválasztására, és horizontálisan ellenőrizhető. Az intézményrendszer fontos eleme az alkotmány, amelynek feladata, hogy kereteket szabjon a politikai vezetésnek. Az alkotmánynak egy demokráciában függetlennek kell lennie, csakhogy a 2010-ben elért kétharmados parlamenti többség révén a Fidesznek lehetősége nyílt az alkotmány megváltoztatására, amit meg is tett. A kétharmados többséggel felruházott párt ráadásul parlamenti hatalmával élve a választási rendszerbe is belenyúlt, ami a demokratikus visszacsúszás egyik leglátványosabb jele. Az addig többpártrendszerre kialakított és relatíve arányos eredményeket produkáló rendszert egy kétpártrendszerre kialakított és a győztest erősen jutalmazó választási rendszer váltotta fel. Innentől kezdve az ellenzéki szavazók megosztásával és a szavazatok felének megszerzésével is megtarthatóvá vált a parlamenti kétharmad. Jogállami eszközökkel mára alig lehet korlátozni ezt a rezsimet. A jelenlegi intézményrendszer mellett a demokratikus visszacsúszás tehát nem meglepő.

4. Gazdaságpolitika

Az elmélet szerint a fejlett gazdaság és hatékony gazdaságpolitika ellenállóbbá teszi a demokráciákat. Ez az elmélet is párhuzamba állítható a magyar helyzettel. 

Empirikus bizonyítékok támasztják alá, hogy a jólét és a liberális demokrácia kéz a kézben járnak, és azokban az országokban, ahol magas az egy főre vetített GDP, nagyobb az esély a liberális demokrácia megmaradásra. Ez a modell azonban erősen leegyszerűsített. Magyarország például a legtöbb gazdasági mutatót tekintve elmarad a nyugati országoktól, miközben más hasonló vagy akár jelentősen rosszabb gazdasági helyzetben lévő országokban, például Mongóliában, robusztusabb a demokrácia. Ennek ellenére a viszonylagos jólét és a vele párhuzamos demokratikus visszacsúszás megmagyarázható: Magyarországon a privatizáció módja és a rendszerváltás utáni gazdaságpolitika a demokratikus visszacsúszás egyik okozója. A rendszerváltás után az állam a Kádár-korszakban felhalmozott államadósság csökkentése érdekében a lehető leggyorsabban akarta privatizálni az állami vállalatokat. Mivel a magyar vállalkozóknak nem volt elég pénzük, a vállalatok nagy része külföldi cégek kezébe került, a profit pedig jellemzően a külföldi anyaországba szivárgott. Ennek következtében a 90-es években a növekedés elmaradt a várttól. A kormány a 2000-es évek elejétől stratégiát váltott, és külföldi hiteleket hívott segítségül. Az újbóli eladósodás és a 2008-ban kezdődő gazdasági világválság politikai válságba torkollott. A privatizáció és az elbaltázott gazdaságpolitika eredményeként az emberek bizalma megrendült az akkori politikában. 

5. Társadalmi struktúra

Ez az elmélet a társadalmon belüli dinamikákat tartja a legmeghatározóbb tényezőnek. Magyarország esetében a politikai polarizáltság tűnik az egyik legjellemzőbbnek. 

A növekvő polarizáltság, azaz a társadalom megosztottsága romboló hatással van a demokráciára, márpedig Magyarországon, részben a Fidesz identitáspolitikájának eredményeként, nő a politikai polarizáltság. A Fidesz identitáspolitikája a magyarság meghatározása és megvédése köré épül. 2010 óta négy ilyen témájú kampány volt: menekültek, Soros, Brüsszel és LMBTQ. A séma az összes esetben nagyon hasonló: van egy a Fidesz által elképzelt magyarság, amit veszély fenyeget. Ezek a kérdések megosztók, a feszültségek gyakran feloldhatatlanok, az ebből fakadó politikai polarizáltság pedig nem tesz jót a liberális demokráciának, hisz annak fontos eleme a kompromisszumkeresés. Azok a szavazók például, akik a Fidesz által képviselt magyarságot érzik magukénak, sok esetben nem fognak a demokráciapárti ellenzékre szavazni, hisz az nem az ő identitásukat képviseli. Minél polarizáltabb a társadalom, annál nagyobb áldozatot hajlandó fizetni a szavazó, hogy az ő érdeke érvényesüljön a megosztó témában.

6. Külső hatások

Ez az elmélet (főleg gazdaságilag és politikailag gyengébb államok esetében) a külső hatásokat tartja a legfontosabb faktornak. Magyarország esetében az EU az egyik fontos tényező. 

Az Európai Unió a 90-es években hatalmas gazdasági és politikai lehetőségekkel kecsegtette a frissen demokratizálódott kelet-európai országokat. A jelentkezőknek azonban meg kellett felelniük a maastrichti szerződésben foglalt komoly követelményrendszernek. Amennyiben nem tartották be ezeket a követelményeket, amelyeknek fontos része volt a liberális demokrácia intézményeinek felépítése, az EU megtagadhatta az ország felvételét. Az uniónak tehát komoly befolyásolási képessége (leverage) van, mielőtt felvesz tagjai közé egy országot, már ha az illető ország lakossága csatlakozni szeretne. A tagállam felvételével azonban drasztikusan megváltozik a helyzet. Bürokratikus jellegéből és a tagállamok erős szuverenitásából fakadóan Brüsszelnek kevés eszköze van arra, hogy szankcionálja a szabályszegő tagállamokat. Ezt 2010 után a gyakorlatban is láthattuk, hiszen az EU nem tudta számottevően befolyásolni a magyar politikát, míg 2004 előtt nem lett volna lehetőség egy illiberális rendszer kialakítására, ugyanis az Magyarország felvételének megtagadásával járt volna.

A demokratikus visszacsúszás tehát sokféleképpen magyarázható, a fent ismertetett elméletek is inkább különböző szempontokból vizsgálják a jelenséget. Annyi mindenesetre jól látszik, hogy a demokratikus visszacsúszás komplex és valós probléma, amire nincs egyszerű és gyors megoldás, de a pozitív változásokhoz az ország történelméhez, társadalmához, gazdaságához és geopolitikai helyzetéhez illeszkedő demokratikus reformokra volna szükség. Az utóbbi tíz év eseményei azt mutatják, hogy ezek hiányában nehezen elkerülhető a teljes demokratikus visszacsúszás. 

A szerző a University College London (UCL) történelem, politika és közgazdaságtan szakos hallgatója. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: