Népirtás, háborús bűncselekmények – mit mond a nemzetközi jog az ukrajnai eseményekről?
Az ukrajnai háborúról szóló hírekben egyre többször jelennek meg a népirtással és más nemzetközi bűncselekményekről szóló vádak. De hogyan lehet ezeket megítélni a nemzetközi jog alapján? Mi számít háborús bűncselekménynek, mit és mit nem tehetnek meg a hadban álló felek? Milyen szerepe van ilyenkor a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak, és felelősségre lehet-e vonni Vlagyimir Putyin orosz elnököt?
A Társadalomtudományi Kutatóközpont podcastjének legújabb adásában Hoffmann Tamás, a TK Jogtudományi Intézet tudományos főmunkatársa igyekszik tisztázni a fogalmakat, a különbségeket és átfedéseket a háromfajta nemzetközi bűncselekmény-kategória, az emberiesség elleni bűncselekmények, a háborús bűncselekmények és a népirtás között.
A legrégebbi kategória a klasszikus háborús bűncselekményeké, ami a nemzetközi hadijog megsértését jelenti. A 19. század második felétől több tucat nemzetközi egyezmény született a háború áldozataival, vagyis sebesült katonákkal, hadifoglyokkal vagy a polgári lakosság tagjaival szemben elkövetett súlyos bűncselekmények eseteire. Ilyeneket nagy számban követnek el jelenleg az oroszok, de kisebb számban az ukránok is.
Az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriáját 1945-ben vezették be, az állam által a saját lakossága, például a zsidók ellen elkövetett bűncselekmények felderítése céljából, melyek módszeres vagy átfogó cselekmények, és széleskörű, tömeges erőszakot feltételeznek.
A népirtás az emberiesség elleni bűncselekmények legextrémebb verziója, célja az egyének megölésén keresztül egy egész népcsoport megsemmisítése faji, etnikai vagy nemzeti alapon. A népirtás szándékát bizonyítani kell, melyben legfeljebb az eddigi nemzetközi gyakorlatra támaszkodhatunk. A népirtás látszólag spontán cselekvés, de mögötte mindig valamilyen terv, szándék, szervezettség észlelhető, Ruandában például egy magasabb szintű, kormányzati propaganda előzte meg a gyilkosságokat. Ukrajnában is egyre több közvetett bizonyíték, videó vagy hangfelvétel tanúsítja a népirtásra irányuló szándékot.
Felmerül a kérdés, hogy amennyiben a politikai vezetés népirtásra buzdít elkövetőket, de ő maga nem vesz részt ebben, akkor megállapítható-e a felelőssége. A felelősség lehet direkt, ha a politikai vezetés maga követi el, vagy parancsot ad erre. Létezik a feljebbvalói felelősség koncepciója nem katonai felettes esetén, és bűnszervezeti felelősség, mely szerint a bűncselekményt közösen kitervelő egyének osztoznak ennek felelősségében.
A nemzetközi büntetőjogi fórumok nem képesek minden elkövetőt felelősségre vonni, mivel szimbolikus, reprezentatív szerepük van, és csak a legmagasabb rangú elkövetők ügyeit tárgyalják. A többi, nagyszámú elkövetőt a nemzeti bíróságoknak kell felelősségre vonniuk, de azok sajnos sokszor nem jeleskedtek ebben, hiába kötelezték magukat erre a ratifikáláskor az államok. Ennek az az oka, hogy az elkövető rezsim érthető módon nem szívesen vezényel le büntetőeljárásokat önmagával szemben, és a nemzeti bíróságok nem elfogulatlanok. Ennek feloldására megoldás lehet elfogulatlanabb vegyes, hibrid bíróságok felállítása.
Az ukrán konfliktusban többféle lehetőség kínálkozik a felelősök bíróság elé állítására a nemzeti bíróságokon túl, eljárhatnak más országok is a nemzetközi bűncselekményekre kiterjesztett egyetemes joghatóságukra hivatkozva (például Lengyelország), vagy a Nemzetközi Büntetőbíróság is. Bár egyik harcban álló fél sem tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságot felállító római statútumnak, de mivel Ukrajna elfogadta a joghatóságát, az Ukrajna területén elkövetett bűncselekményeket vizsgálhatja..
Az viszont mindig az aktuális politikai és társadalmi viszonyoktól függ, hogy mi a felelősségre vonás realitása. Amíg a jelenlegi rezsim van hatalmon, addig biztos nem vonhatják felelősségre Putyint, legfeljebb rezsimváltás esetén, de még ez sem garancia arra, hogy eljárást indítsanak vele szemben. Ugyan a volt szerb elnök, Slobodan Milošević példája mutatja, hogy nem kell hosszú időnek eltelni ahhoz, hogy bukása után a hágai bíróságra kerüljön egy ilyen bűncselekményekkel vádolt vezető, de például a szudáni Omar el-Basírt az őt megbuktató katonai rezsim tartja fogva Kartúmban, és mindeddig nem adta ki Hágának – sőt, feltételezhetően azért nem indítottak még ellene büntetőeljárást, mert az új, puccsal hatalomra került kormány tagjai számára is kellemetlen lehet a vallomása.
A Társadalomtudományi Kutatóközpont A véleményeken túl című podcastjének legújabb epizódja elérhető az Anchor, a Spotify vagy az Apple Podcasts felületén is
A TK Podcast korábbi adásai a Qubiten: