A kémiatanár büntetődolgozatot íratott, mire Hanna egy esszét adott le arról, hogy miért nincs joga hozzá
„Ahogy azt a falumban mondják, felszívtam a taknyomat és – először még bloggerként – belevágtam az írásba, amit sokan a mai napig nem tekintenek rendes munkának, hiszen, mint mondják, legfeljebb az ujjam fárad el” – osztott meg részleteket a személyes életéből Csepelyi Adrienn újságíró a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) május 21-én rendezett Kamaszkonferenciáján. Az út rögös volt, és nem a takonnyal kezdődött: miután az eredeti közösségében azt várták tőle, hogy legyen egy rendes munkája, így Csepelyi először állatorvosnak készült. A reálgimnáziumban súlyos tanulási kihívásokkal szembesült, bukdácsolt és szorongott, majd a hosszúra nyúlt útkeresés után úgy döntött, nem foglalkozik tovább a megfelelési kényszerrel, a saját útját járja inkább.
Miközben sokan panaszkodnak, hogy mennyire alacsony „a mai fiatalok” kitartása, munkakedve, megbízhatósága, sőt, már cégek is alapultak abból a célból, hogy az ebből fakadó munkaerőpiaci konfliktusokat kisimítsák, a Turbina Kulturális Központban múlt szombaton összegyűlt, 16-25 éves fiatalokból álló közönség tagjait elsősorban arra biztatták a fellépők, Csepelyi mellett például Turai Barna influenszer, hogy bátran merjenek változtatni a számukra nem kedvező helyzeteken, ha nem érzik jól magukat az egyetemen, váltsanak szakot, vagy akár várjanak is még a tanulmányaikkal, hagyjanak időt maguknak arra, hogy kibontakozhassanak a valódi elképzeléseik az életükről.
Résztvevőből szervező
Nem véletlenül: a kamaszkonferencia fő témája ugyanis ezúttal a szabadság volt. A DIA előadásai a késő kamaszkorban, kora felnőttkorban lévő korosztály legfőbb problémáit érintették: volt szó klímaszorongásról, veganizmusról, életmódváltásról, vitakultúráról, információbuborékról és annak hatásairól is. A konferenciát a világra nyitott és arra hatást gyakorolni kívánó, tervekkel teli, de a kezdő lépéseiket illetően még bizonytalan fiataloknak szervezik – mondta el a Qubitnak Deli Csenge, a rendezvény kommunikációs munkatársa.
A DIA hosszú ideje tervezte, hogy új életet lehet a közösségi viták műfajába, erre módszertant is kidolgoztak, majd Egy hajóban evezünk programjuk keretében országos közösségi vitaklubhálózatot kezdtek szervezni. A helyes érvek felismerését és a hibás argumentáció kiszűrését segítő, vitakultúrát fejlesztő társasjátékaik egyre ismertebbek, és mára iskolákba, munkahelyekre is hívják őket.
Lencse-Csík Orsolya, a DIA szakmai vezetője a konferenciát megnyitó beszédében elmondta: a cél, hogy a találkozó után a fiatalok merjenek nagyot álmodni, majd meg is valósítani, amit megálmodtak. A konferencia szervezését mára olyan korábbi résztvevők segítik, mint Saly Eszter, aki szerint „ezek az alkalmak megnyugvást jelentenek a fiataloknak azzal kapcsolatban, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, többen küzdenek hasonló nehézségekkel. Itt lehetőség nyílik fiatalokkal megismerkedni, és segíteni a többieket”.
Az önismeret köré szerveződő első szekció előadóinak többsége a saját személyes életútján keresztül villantotta fel, milyen megoldási lehetőségek adódnak arra, hogy nehéz szociális helyzetből, perifériára eső kiindulási pontokról is előremutató és önmegvalósító tevékenységet végezzen valaki. A Mélylevegő Projektet alapító Juhász Bettina és Pető Dorina például arra biztatták a hallgatóságot, hogy próbálják meg maguk körül „hajlítani a teret, saját vágyaikhoz igazítani a lehetőségeket”. Mint mondták, ma már nincsenek pályaválasztási sztenderdek, nem kell fiatalon tudni, mihez kezd majd magával valaki egész életében, kiváltképp, ha „a legnagyobb ambíciója a macskává változás”.
Attól, hogy gyerek, nem csak hallgatni áll jogában
A Hintalovon Alapítvány gyermekjogi követei, Darvas-Tanács Hanna és Mátrai Magdi arról beszéltek, miért csatlakoztak az alapítványhoz. Darvas-Tanács iskolai verbális bántalmazás áldozataként döntötte el, hogy aktív résztvevője lesz a gyermekjogok hazai védelmének, ami az iskolapadban is rendszeresen gyakorol. Mint mesélte, kémiatanára büntetődolgozatot íratott, aminek alkalmából ő egy rövid esszét adott le arról, miért nincs joga egy tanárnak ezt tenni a gyerekekkel. A módszer rendkívül hatásosnak bizonyult: a tanár végül nem rögzítette a dolgozat eredményeit. A gyermekjogi követek tanácsadóként, aktivistaként, kutatóként dolgoznak a Hintalovon Alapítványnál, és nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az alapítvány valóban ismerje és használja a gyerekek szempontjait mindennapi gyakorlatában. Fő küldetésük, hogy a gyerekek tisztában legyenek a jogaikkal, tudják őket érvényesíteni, és elérjék, hogy a felnőttek jobban figyelembe vegyék a gyerekek igényeit és véleményhez való jogát.
„A felnőtteknek gyakran meg kell mutatni, hogyan viselkedjenek a fiatalokkal, sőt, van olyan is, hogy szembe kell állni velük, konfrontálódni kell, akár még a tanárokkal is” – mondták a követek, akik szerint munkájuk egyáltalán nem szélmalomharc: komoly eredményeket tudhatnak a hátuk mögött. A konferencia egy másik önkéntes szervezője, Bíbok Szabina azt is hozzátette, a felnőttek sokszor nem is tudják, vagy nem értik, milyen kérdések foglalkoztatják a fiatalokat. Hangsúlyozta, hogy a konfrontációnak kulturált körülmények között kell zajlania, mert a cél nem az, hogy bojkottálják a szülőség intézményét vagy a tanári tekintélyt, hanem annak a lehetőségnek a felvillantása, hogy a fiatalokkal is érdemes lehet vitát folytatni.
Szabadságdeficit: amiről beszéltek, és amiről nem
Azon túl, hogy a konferencia egy pontján a műsorvezetőknek, Tillinger Zsófiának és Mona Daninak még egy tűzriadót is le kellett vezényelnie, mert a szomszéd partiból átgomolygó füst akkora lett, hogy ki kellett terelni az egybegyűlteket a szabad levegőre, a szabadság témaköréből néhány közéleti téma kimaradt. Miközben közvetve és direkt módon is többször szóba került az állatok emancipációja, az olyan kérdések, minta az LMBTQIA+ fiatalok vagy más marginalizált csoportok társadalmi megítélése, a 18 évnél fiatalabbak politikai részvétele vagy a közélet iskolai megjelenésének lehetőségei, a szabadabb iskolai működés feltételrendszere és szükségessége nem kerültek terítékre. Hasonló módon érdemes lett volna foglalkozni az életkor szerinti, több irányú, a 18 évnél fiatalabbakat az idősebb korosztályhoz hasonlóan érintő age-izmus jelenségével is.
A már-már kötelező jellegűnek számító környezetvédelmi és klímakatasztrófát érintő kérdésekben viszont nem volt hiány. Kónya Beáta például arról beszélt, hogy nagyvállalatok PR-szakembereként hogyan változtatta meg az óriáscégek köré szervezett életét, és hogyan tért vissza a természethez. Ma már, mint monda, akkor dolgozik, amikor a természet pihen, szabadáságra pedig tavasszal megy, „hogy találkozhasson az élettel”.
Miután 19 éves korában klímaszorongó lett, Antal Éva a felnőtt életét is a klímavédelemnek szentelte. Vászonzsákoslány néven arra hívja fel a figyelmet, hogy mit tehet egyetlen ember a jövőért. Erre rímelt Rojik Tamás író előadása, aki azt ecsetelte, hogy a klímakatasztrófa árnyékában milyen fásultság és nemtörődömség üli meg az emberek gondolkodását. Azoknak, akik még nem ismerték, bemutatta a 21. században népszerűvé lett Climate Fiction műfaját, és persze nem hiányozhatott saját, vízhiánnyal foglalkozó disztópiáinak népszerűsítése sem.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: