Megszületett az első mesterséges megtermékenyítéssel fogant homoki tigriscápabébi
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Rip nevű homoki tigriscápabébi a dél-karolinai Myrtle Beachen született a Ripley’s Aquariums-ban, március 24-én. Már majdnem nyolc kilogrammot nyom és testhossza hamarosan eléri az 1 métert, számolt be róla az IFL Science.
A homoki tigriscápa (Carcharias taurus) egyedszáma az egész világon csökken, ezért jelent nagy áttörést az, hogy fogságban sikerült a mesterséges megtermékenyítés, és életképes utód született. A súlyosan veszélyeztetett faj nőstényei kb. 8-12 hónapig vemhesek a fogantatástól számítva, a szaporodási ciklusuk tehát hosszú, 2-3 évente mindössze 2 utód születhet.
Maga a megtermékenyítési folyamat sem egyszerű. A nősténycápák ugyanis képesek elraktározni a hímivarsejteket a szervezetükben későbbi megtermékenyítés céljából, így a beavatkozás előtt ellenőrizni kell, hogy vannak-e korábbról eltárolt hímivarsejtek a termékeny petesejtek közelében. A megtermékenyítés csak ezután következhet, ennek eredményessége pedig pár héten belül derül ki. A szaporodási ciklust azonban kiszámíthatóbbá teszi, hogy a cápákban viszonylag rendszeres időközönként érnek meg a petesejtek.
A homoki tigriscápa nyugodt tengerpartok mentén öblökben, korallzátonyok közelében él, ahol elsősorban halakra, ritkábban puhatestű tengeri élőlényekre vadászik. Jellegzetes bronzos színét barnás pöttyök törhetik meg a testfelszínén, hasa fehér. A megfigyelések szerint többnyire a tengerfenék közelében cirkál, de előfordul, hogy szinte mozdulatlanul, egy helyben lebeg egy-egy erősebb áramlatú zátony közelében. A hím és nőstény egyedek különválnak, és jellemző a fajra, hogy télen melegebb vizek felé vándorolnak.
A faj szaporodására jellemző még a méhen belüli kannibalizmus: a legfejlettebb embrió először elfogyasztja a többi megtermékenyített petesejtet, majd a terméketleneket is. Mindez pedig egyszerre két méhben is megtörténhet a nőstények testfelépítése miatt. A cápák 5-10 év alatt érik el a felnőtt testméreteiket, és ekkor válnak ivaréretté is.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Nagyon ritka, zselészerű szellemcápabébit találtak Új-Zéland déli partjainál
A szellemcápák, vagy más néven tengeri macskák a cápák és a ráják közeli rokonai, de kis méretüknél és mélyvízi élőhelyüknél fogva nagyon ritkán találkoznak velük a kutatók – főleg újonnan kikelt egyedeikkel.
Cápával vakartatják magukat a viszkető halacskák
Egy friss kutatás szerint meglepően sok hal dörgölőzik cápához, ha viszket, sőt, úgy néz ki, hogy a cápa egyes részei alkalmasabbak hátvakarónak, mint mások. Hét hét alatt a tengerbiológusok 25 esetben figyelték meg ezt a különös viselkedést, sőt, videót is készítettek róla.
Ha a cápák csak a látásukra hagyatkozva vadásznának, sokkal több szörföst támadnának meg
Angol, ausztrál és dél-afrikai kutatók fókák mozgását hasonlították össze a tengerben úszó, illetve a szörfdeszkán hasmánt evező emberekével, a cápák szemszögéből.