A vérből is kimutatható, ha valakit elkapott a hikikomori

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Van, amikor az ember nem akar kimozdulni otthonról, és van, amikor nem mozdulhat ki – ezt a világjárvány alatt sokan megtapasztalhatták. És van olyan is, hogy valaki húsz éven keresztül, vagy akár soha nem akar elmenni otthonról, legfeljebb bevásárolni – ezt az állapotot nevezik japánul Hikikomorinak. 

A hikikomorit először egy japán pszichológus, Szaitó Tamaki írta le 1998-ban. A kutató arra lett figyelmes, hogy a kilencvenes évek elején a gazdasági nehézségek miatt sok pályakezdő nem kapott munkát, a visszautasítás után pedig ezek egy része önkéntes remeteségbe vonult. Szaitó arra figyelt fel, hogy a többségüknek nem volt diagnosztizálható mentális betegsége, mégis különösen viselkedtek: akadt olyan hikikomoris, aki húsz éve nem látta a szüleit vagy a családját, olyannyira visszahúzódó életet élt. 

A pszichológia nem fogadja el különálló mentális betegségként a hikikomorit, amit hivatalosan ezért nem is hívnak betegségnek, hanem szociokulturális mentális egészségi jelenségnek tekintik. Bár a neve is japán, és a kutatók sokáig inkább csak a japánokra jellemző tünetegyüttesként tekintettek rá, a pandémia alatt kiderült, hogy világméretű jelenségről van szó – akár hívhatjuk betegségnek, akár nem. 

A remete vérképe

Egy friss japán kutatás szerint akármi is legyen a hikikomori, a vérben is nyomot hagy, sőt, a vérkép eltérései alapján még az is megjósolható, hogy milyen súlyos lefolyású ez a szociokulturális mentális egészségi jelenség.

Kato Takahiró, a kutatás vezetője szerint a hikikomoriban szenvedő egyéneknél olykor megfigyelhető depresszió, skizofrénia vagy szorongás is, de maga a jelenség jóval összetettebb annál, hogy ezek keverékének tekintsék, és ezeken kívül számos pszichológiai és orvosi tünetből áll. A mostani kutatásban 42 hikikomoris és 41 egészséges ember vérmintáit vetették össze, és rájöttek, hogy a hikikomorisok vérképében eltérések mutatkoznak az egészséges kontrollcsoportéhoz képest.

A hikikomoris férfiak vérében alacsonyabb volt a bilirubin- és az argininszint, az ornitin nevű aminosav szintje viszont megemelkedett. A férfiaknál és a nőknél is megfigyelték a hosszú szénláncú acilkarnitin szintjének emelkedését, és ez tűnik a legfőbb különbségnek, ez alapján ugyanis a kutatók meg tudták állapítani, hogy a minta tulajdonosa hikokomoriban szenved-e, és ha igen, milyen súlyos lehet az állapota. 

Az acilkarnitinszint azért is érdekes, mert ehhez némileg hasonló tüneteket figyeltek meg azoknál is, akik depresszióban szenvednek – viszont a depressziósoknál a rövid szénláncú acilkarnitin szintje is megemelkedik, míg a hikokomoriban szenvedőknél ez változatlan marad.

Kato szerint ez fontos lépés a hikikomori alaposabb megismerésében és a célzott kezelésben, arra viszont még nem ad választ, hogy vajon mi válthatja ki ezeket a tüneteket – pedig fontos lenne megtudni, hiszen, ahogy a kutató is mondja, az utóbbi időkben egyre inkább úgy tűnik, hogy világszerte elterjedt problémáról van szó, amely csak Japánban a becslések szerint körülbelül egymillió embert érint.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: