Japánból indult, de a járvány miatt az egész világon terjed a hikikomori
Az Amerikai Pszichológiai Társaság, az APA márciusi felmérése szerint a válaszadók nagyjából fele a járvány elmúltával is kerülné a társas eseményeket, szorong a szociális kontaktusok lehetőségétől, és inkább otthon maradna. A fekete válaszadók 57 százaléka válaszolta azt, hogy nem szívesen menne el hazulról, az ázsiaiak 51, a latinók 50 százalékban voltak az otthon maradás mellett. A fehér válaszadók 47 százaléka válaszolt ugyanígy.
A bőrszínnek ebben a kutatásban azért lehetett szerepe, mert az amerikai járványügyi hivatal, a CDC februári felmérése szerint a feketék körében 3,7-szer, a latinóknál pedig 4,1-szer vannak többen azok, akik a covid miatt kórházba kerültek, mint a fehérek között, és az oltások is lassabban jutottak el hozzájuk a vakcinációs kampány kezdetekor, mint a fehérekhez. Az ázsiai-amerikaiak köréből nem szolgált hasonló adattal a CDC, de elképzelhető, hogy a világjárvány kirobbanásakor felerősödő xenofóbia miatt érzik sokan úgy, hogy biztonságosabb otthon maradniuk.
Változó szokások
Bár nem valószínű, hogy az esetek többségében mindez évtizedekig eltart, az szinte biztos, hogy a világjárvány több szokást tartósan is meg fog változtatni. Vijaya Manicavisagar, az ausztrál Black Dog Institute pszichológusa szerint az embernek fokozatosan kell hozzászoknia a covid utáni világhoz, az új szokásokhoz és ahhoz, hogy egyes korábban normális dolgok most már sokakat szorongással töltenek majd el (például az ölelés, a puszi vagy a kézfogás üdvözléskor).
De mi van azokkal, akik annyira elszoktak ezektől a korábban hétköznapinak számító tevékenységektől, hogy már el se akarnak menni otthonról? Akik pizsamanadrágban akarják leélni az életüket, nem vágynak a több órás dugókra, és akár évtizedekig is ellennének úgy, hogy házhoz rendelik, amire szükségük van? Úgy tűnik, hogy azokra lecsapott a hikikomori.
Hikikomori, az önkéntes remeteség
A hikikomori nem egy pokémon, hanem egy szociokulturális mentális egészségi jelenség, vagyis a pszichológia nem ismeri el külön mentális betegségként. A jelenséget 1998-ban nevezte el így egy japán pszichológus, Szaitó Tamaki a hiki (visszavonulni) és komori (odabent lenni) szavak összetételével. A kilencvenes évek elején a gazdasági nehézségek miatt sok pályakezdő nem tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon, ezek pedig gyakran hazamentek – és nem jöttek elő. Szaitó arra figyelt fel, hogy többségüknek nincs diagnosztizálható mentális betegsége, mégis extrém módon visszavonult életet élnek. A kutatók kezdetben úgy gondolták, hogy ez a fajta remeteség speciálisan japán probléma, mostanában viszont már világméretű jelenségként kezelik – már a pandémia előtt is bőven akadtak nemzetközi példák erre az állapotra.
A hikikomorinak különböző fokozatai vannak. Egy 2020 elején megjelent tanulmányban a kutatók három alapvető feltételt rögzítettek ahhoz, hogy valakit ezzel lehessen diagnosztizálni:
- szociális izoláció, méghozzá az illető saját otthonában;
- az elszigeteltségnek legalább hat hónapon át kell tartania;
- az izoláció negatívan befolyásolja az egyén funkcionális működését, vagy komoly szorongást vált ki belőle.
Az első két feltételnek igazából bárki megfelel, aki a járvány miatt elrendelt lezárások idején olyan helyen élt, ahol komolyabb korlátozások voltak, és otthonról kellett dolgoznia vagy tanulnia, de a legtöbb esetben aéighanem a harmadik feltételnek is. A kutatók hikokomorisnak tekintik azt is, aki ugyan elhagyja az otthonát, de kerüli a társas interakciókat, kivéve akkor, ha egy hét alatt legalább négyszer elmegy hazulról, ami már kizárja ezt a diagnózist. Azt, amikor valaki eljár ugyan otthonról, de fenntartja az elszigeteltségét, szotokomorinak nevezik (illetve Takahiro E. Kato és társai ezt már a valódi hikokomori előszobájának tekintik).
Különös? 2020-ban nem az
Békeidőben az ilyen önkéntes elszigetelődés esetleg furcsának tűnhet, de a koronavírus miatti korlátozások miatt sokszor épp ez tűnt az új normalitásnak. Stephen Taylor, a Brit Columbiai Egyetem pszichológusprofesszora szerint ráadásul azok a tényezők, amelyek megkönnyítették az életet a lezárások alatt – a kényszerű otthonmaradás, a nethasználat, a hálózatban játszható játékok vagy akár a Netflix –, a remeteséget is elősegíthetik.
Taylor szerint a világjárvány egy külön mentális problémát is teremtett, a covidstressz-szindrómát. Az ebben szenvedők rettegnek a fertőzéstől, a különböző fertőzöttnek vélt felületek megérintésétől, adott esetben xenofóbok (attól tartanak, hogy a külföldiek terjesztik a betegséget), illetve a fokozott stressz jeleit mutatják, rémálmaik vannak, stb. A szakember szerint az még nem világos, hogy ezek a tünetek a járványhelyzet elmúltával is tartósak maradnak-e, de annak alapján, hogy a SARS-fertőzésen átesett betegek körében milyen gyakori volt a tartósan fennálló PTSD (poszttraumás stressz-zavar), valószínűnek tűnik, hogy a covid után is hasonló trendekre lehet majd számítani.
Taylor szerint a járvány elmúltával több mentális rendellenesség is kifejlődhet, illetve a járvány alatt több meglévő zavar is felerősödhetett, de hogy ezek mennyire lesznek tartósak, azt még nehéz megjósolni. A kanadai pszichológus nem tartaná meglepőnek, ha több hikikomoris esetet észlelnének, mivel a járvány hónapjaiban az emberek egy része nagyjából csak a saját lakását érezhette biztonságos helynek, ahol ráadásul optimális esetben minden a rendelkezésére áll (az otthoni munkavégzés, illetve a mozi helyetti netflixezés már régóta erősödő trendek, de nem túl meglepő módon a covid alatt pörögtek fel igazán).
Eltűnnek a radarról
Maki Rooksby, a Glasgow-i Egyetem pszichológusa szerint félő, hogy sokan, akik a járvány miatt kényszerültek remeteségbe, egyszerűen úgy is fognak maradni – és valószínűtlen, hogy segítséget kérnének. Rooksby szerint a legnagyobb veszélyben azok lehetnek, akik már eleve szorongással küzdöttek a járvány előtt is, de azok körében is előfordulhat, hogy nem akarnak visszatérni a társadalomba, akiknek az életét különösen súlyosan befolyásolta a világjárvány.
Rooksby szerint a megoldást az internet szolgáltathatja: mivel a remeték hajlamosak eltűnni a radarról, de ha mégis tájékozódnak valahol, vagy tartják valahol a kapcsolatot másokkal, az az internet lesz, úgyhogy ott kell megpróbálni segíteni nekik. A pszichológus szerint emellett az iskoláknak és a munkahelyeknek számon kell tartaniuk azt is, hogy ki nem tér vissza az oktatásba vagy a munkába, mert ez is a hikikomorira utaló jel lehet; a pszichológus emellett egy a jelenségről szóló netes tájékoztató kampány elindítását is javasolja.
Magyar nyelven a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke állított össze egy olvasmánylistát azoknak, akik poszt-covid mentális szindrómában szenvednek, illetve azoknak a segítőknek, akik velük dolgoznak, angolul pedig a WHO és a CDC is sok hasznos tanácsot gyűjtött össze – igaz, ezek inkább az általános mentális egészségről szólnak, mint a hikikormoriról.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: