Folytatódik a nagy csirkevita: a zooarcheológusok évtizedek óta vitatkoznak róla, hogy mikor háziasították az állatot, de az eddigi forgatókönyvek igencsak eltértek egymástól. Van, aki szerint már tízezer éve tenyésztik ezeket a jószágokat, mások úgy gondolják, hogy ez erős túlzás. A kutatók többsége szerint ötezer évvel ezelőttről már meggyőző bizonyítékok találhatóak a csirketartásra, ezt korábban Julia Best, a Cardiffi Egyetem zooarcheológusa is megbízható becslésnek nevezte.

Most már nem nevezi annak, és egy frissen megjelent tanulmányban, amelynek ő a vezető szerzője, el is magyarázza, hogy miért. A legnagyobb problémát a csirkecsontok pontos meghatározása jelenti: több, korábban hatezer évesként meghatározott leletről kiderült, hogy valójában fácántól származnak, mások korát pedig helytelenül határozták meg.

Egy altenburgi, eredetileg vaskoriként csontról kiderült, hogy csak nemrégiben került a lelőhelyre, egy ukrán barlangban talált csirkecsontról pedig kiderült, hogy nem a kőkorszakból származik, hanem jóval későbbről. Best és csapata ezért úgy döntött, hogy radiokarbonos kormeghatározással vizsgálja a legkorábbinak tartott csontok korát, ezek alapján pedig megkísérlik feltárni, hogy honnan indult világhódító útjára a csirke.

A legtöbb vizsgált csirkecsont jóval későbbről származott, mint hitték, mindössze ötről derült ki, hogy helyes volt a korábbi kormeghatározás. A legrégebbi vizsgált példány 3550 évvel ezelőttről származott, korábbit nem találtak, két, korábban vaskoriként azonosított csontról pedig kiderült, hogy az 1950-es évek után került a lelőhelyre.

Csirke rizzsel

Egy másik, Bestétől független kutatás hasonló eredményeket hozott: Joris Peters, a müncheni Lajos-Miksa Egyetem (LMU) zooarcheológusa szerint a háziasított csirkék története 3500 évvel ezelőtt kezdődhetett Délkelet-Ázsiában. A kutatócsoport 89 ország 600 lelőhelyének leleteit vizsgálta, ezek alapján arra jutottak, hogy Kínában, Dél-Ázsiában vagy Mezopotámiában a csirkék csak háromezer évvel ezelőtt jelentek meg – ebből az is kiderül, hogy mégsem Kínában háziasították az állatokat, mint ahogyan azt egy korábbi forgatókönyv állította.

Peters szerint a mediterrán Európában 2800, Afrikában pedig 1100 évvel ezelőtt jelentek meg az első csirkék. Ezeket már tenyésztették, a római korban pedig néhol szívesen fogyasztották is (még ha először nem is étkezési célból tartották őket), a korai időkben viszont valószínűleg valamilyen rituális szerepük volt.

Peters szerint az első csirkék Ban Non Watban, Thaiföld középső részén jelenhettek meg a bronzkorban, valamikor Kr. e. 1650 és 1250 között. Az itteni rizsföldeket nem elárasztásos technikával öntözték, ezért a vidék is máshogy nézett ki, mint a hagyományos rizsföldek környéke, ez pedig különösen vonzó lehetett a bankivatyúkok (Gallus gallus) számára.

A tyúkok a rizs dézsmálása mellett az emberek által hátrahagyott hulladékok között is talált táplálékot, így valószínűleg ragaszkodott a földek közelségéhez. A kutatók azt is megfigyelték, hogy ott, ahol hasonló módon termesztettek rizst, ezzel nagyjából egy időben a tyúkok is megjelentek.

A dekoratív madarakat sokáig nem élelmiszerforrásként kezelték, legalábbis erre utalnak azok a korai európai maradványok, amelyeket a kutatók vizsgáltak: az állatok csontjai gyakran emberi sírokból kerültek elő. A görögök és a rómaiak sem elsősorban a húsáért tartottak csirkét, ők az állatok kakasviadalokon tanúsított harciasságát csodálták, illetve az augurok a viselkedésükből is jósoltak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: