Csodálatos faszobrocska került elő a Csimu Királyság fővárosából Peruban

A Csimu Királyság egykori fővárosa, Chan Chan területén április óta folynak ásatások a város szélén álló, szentként tisztelt huaca területén, innen került elő az a faszobrocska, amely a kutatók feltételezései szerint valószínűleg egy korabeli ministránst vagy valamilyen vallási tisztségviselőt ábrázol, esetleg olyasvalakit, aki befolyásos emberek (tehát nem feltétlenül papok) megbízásából szent tárgyakat hordoz vagy kezel.
A huacák természetes képződmények, amelyeket a csimuk szentként tiszteltek. Chan Chan városában az épített szentélyek mellett több ilyen is volt – ami nem is csoda, hiszen a tizenharmadik századi, vályogból épült város 18 négyzetkilométeren terült el.
Kagylóhéj és trapézsapka
A szobor 46 centiméter hosszú és 16 centi széles, vagyis a kompaktabb csimu alkotások közé tartozik – a nagyobbak általában a szentélyek vagy piramisok bejáratát díszítették. A trapéz alakú sapkát viselő figurát eredetileg fényűzően kidekorálhatták, a ruházatát valószínűleg kagylóhéj díszítette. Ezt a csimuk gyakran használták díszítésre, de a kultúrában a bőség és a gazdagság szimbólumának is számított.

A nyaka körül talált maradványok alapján úgy tűnik, hogy nyakláncot viselhetett, amelyet valamilyen babérféle magjaiból fűztek. A figura nyaka körül fonalmaradványokat is találtak, mellette pedig egy fekete tasak feküdt.
A régészek szerint nem meglepő, hogy a huaca közelében ilyesmit találtak: a korábbi feltárások alapján úgy tűnik, hogy a csimuk mozdítható szobrokat helyeztek el a szent helyeken. A mostani lelet korát a régészek még nem tudták megállapítani, de úgy tűnik, hogy a korai csimu kultúrához tartozik, sőt, elképzelhető, hogy ez a legkorabbi csimu szobor, amely eddig előkerült Chan Chanból.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: