A fegyveres konfliktus mellett kemény emlékezetháború is zajlik Ukrajna és Oroszország között
Milyen aspektusai vannak az orosz–ukrán emlékezetpolitikai háborúnak? Miként változott ez az erőtér a 2014-es, Majdan téri események óta? Egyáltalán mikortól beszélhetünk az emberiség történelmében emlékezetpolitikáról, és milyen törésvonalak mutatkoznak ezen belül a fejlettebb nyugati, illetve a kevéssé fejlett keleti térségekben? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat a Glossza 21. epizódjának meghívott vendégei, Mélyi József művészettörténész, műkritikus, kurátor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa, valamint Romsics Gergely, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.
A beszélgetés kiindulási pontját az orosz–ukrán konfliktus jelentette, amelynek emlékezetpolitikai előzményei több évtizedre nyúlnak vissza. Mélyi József arra hívta fel a hallgatók figyelmét, hogy a felek ez idő alatt rengeteg emlékművet tüntettek el, írtak át és emeltek helyettük újakat. Ezzel együtt a Majdan téri események nyomán az ukrán és persze az orosz emlékezetpolitikában is új fejezet kezdődött. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szovjet hősi emlékművek felújítása Ukrajnában már 2005 folyamán megkezdődött, amelyből az orosz annexiós szándékot is ki lehetett (volna) olvasni. A kommunista, Szovjetunióhoz köthető emlékművek ledöntésével párhuzamosan zajlott a Krím annektálása és az új emlékművek felállítása, ami lényegében hidegháborús emlékezetpolitikai hadszíntért teremtett Ukrajnában. A jelenlegi helyzet különlegességét pedig leginkább az adja, hogy a modern technológiának köszönhetően a média és a közösségi oldalak tulajdonképpen élőben, valós időben közvetítik az emlékezetpolitika alakulását egy háborús konfliktusban.
Mikortól beszélhetünk a szó szoros értelmében vett emlékezetháborúkról? Romsics Gergely szerint a rituális emlékezetek manipulációja egyidős az emberi civilizációval. Már az ókori Egyiptomban, majd a görög–római kultúrkörben is számos példát találunk erre. A legsúlyosabb szimbolikus büntetés, amit egy hazaáruló vagy a közösség ellen vétkező kaphatott az ókori Görögországban, majd Rómában az volt, hogy mindenhonnan eltüntették a nevét. Az ókori civilizációktól természetesen hosszú út vezet addig, amíg Sztálin mellől sorra „tűntek el” korábbi támogatói a propagandafotókról, ugyanakkor a beszélgetőpartnerek ezekre csak röviden térnek ki. Ennek oka elsősorban az, hogy a mai értelemben vett emlékezetpolitika és emlékezetháborúk alapvetően feltételezik a modern nemzetek létét.
Az emlékezetpolitikai harcok szimbolikus konfliktusokat generálnak, ez különösen megfigyelhető a megkésett és torlódott nemzeti fejlődési utakkal bíró kelet-európai államokban. De a térség nemzetpolitikájától függetlenül is jellemzők bizonyos tendenciák: egyfelől a szobordöntések vagy az emlékművek szövegeinek átírása a társadalom részéről, másfelől az állam által állított emlékművek, megalkotott narratívák. Mindez együttesen – több más tényező mellett – úgynevezett „emlékezetrobbanást” eredményez, amely részben az emlékezetviták kiújulásában is testet ölt.
Az epizódban magától értetődően szó esett a rendszerváltás utáni magyarországi emlékezetpolitikai trendekről is. Romsics szerint a 2000-es évek óta a kiforratlan, útjukat kereső kísérletek mellett kettő fontosabb tendenciát lehet kiemelni, Gyurcsány Ferencét és Orbán Viktorét. Míg azonban a Gyurcsány nevével fémjelzett irányzat viszonylag gyorsan hamvába halt, Orbáné egy sokkal megfontoltabb, ezáltal szélesebb szellemi hátország közreműködésével zajló folyamat; alapvetően azokat a mintákat követi, amelyek Helmut Kohl nevéhez köthetők, és amelyeket az 1990-es évek kezdetén realizált a frissen újraegyesített Németországban.
Az adás szerkesztői: Bódi Lóránt és Szilágyi Adrienn. A Glossza 21. adása meghallgatható a Spotify-on, a Soundcloudon és a Youtube-on. További információ a Glossza Instagram és Facebook oldalán.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: