A putyini Oroszországot a messianizmus és az az elmélet fűti, miszerint Moszkva a harmadik Róma

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

„Oroszországban a költő, az író mindig is vátesz volt. Olyan szerepet töltött be, mint amit a hiányzó közéleti diskurzusnak kellett volna betöltenie” – állapította meg előadásában Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész-műfordító a CEU Határtalan tudás sorozatának keddi eseményén.

Május 24-én az Ukrajnában zajló háború kulturális előzményeit elemezte vele együtt Sz. Bíró Zoltán, a Qubiten is rendszeresen publikáló történész, valamint Spiró György író – utóbbi betegsége miatt online csatlakozott a tavaszi sorozatzáró eseményhez.

A Közép-európai Egyetem budapesti épületének Auditóriumában élőben megtartott előadások és az azt követő kerekasztalbeszélgetés – László Flóra moderálásával – az ukrán identitás mellett az orosz művészet- és politikatörténet sajátosságait járta körül.

Sz. Bíró Zoltán, Hetényi Zsuzsa és László Flóra a színpadon, Spiró György pedig a monitoron május 24-én a CEU Határtalan tudás kerekasztalbeszélgetésénFotó: Qubit

Történeti tények

„Tavaly nyáron az orosz elnök egy hosszú dolgozatot szentelt a kérdésnek. Ebben arra jutott, hogy ukránok nincsenek” – nyitotta előadását Sz. Bíró. A történész szerint Vlagyimir Putyin következtetését a történelmi tények tételesen cáfolják.

Miután a 13. század derekán az első keleti szláv állam, a Kijevi Rusz megszűnt, Kelet-Európának ennek a része tatár-mongol, később litván, azután lengyel felügyelet alá került. Itt nem csak keleti szláv, hanem finnugor, török és balti népek is éltek. Mint Sz. Bíró elmondta, az 1569-es lublini unióval a Litván Nagyfejedelemség és a Lengyel Királyság egyesülésével létrejött különleges államalakulatban a Dnyeper jobb és bal partján már ukránként számon tartott népesség élt, amelynek nagyjából 2 százaléka tartozott a nemesség körébe. Ők ebben az időben polonizálódtak, és az ellenreformáció hatására a katolikus vallást is felvették, míg a paraszti-jobbágyi többség megmaradt ortodoxnak. „Ami azt jelenti, hogy azok a fontos politikai, társadalmi támasztékok, amik a későbbi nemzettudat kialakulásában főszerepet játszhatnának, azok az ukránság esetén nem, vagy csak nagyon későn alakultak ki” – magyarázta a történész az ukrán nemzeti ébredés viszonylagos megkésettségét.

Ennek ellenére a 17. század derekától keletről induló orosz birodalmi terjeszkedés ezeken a területeken először találkozik politikai, gazdasági és társadalmi értelemben is fejlettebb berendezkedéssel. „A korábbi Rzeczpospolita ukránok, litvánok és lengyelek lakta területein rendies szerkezete volt a társadalmaknak. A rendek szerves módon jöttek létre, a rendi képviseletek pedig jelentős befolyást gyakoroltak az ország politikájára.” Az organikusan fejlődő városok szerepe is egészen más, Sz. Bíró szerint „működésüket jórészt a középkori magdeburgi jog alapján szabályozzák, szemben az Orosz Birodalommal, ahol a városok adminisztratív vagy kifejezetten katonai funkciót töltenek csak be, nincs szerepük a társadalmi építkezésben”. 

Rendiség és a központosított önkormányzat

A rendies struktúrát II. (Nagy) Katalin próbálta meg átültetni, csakhogy míg Sz. Bíró szerint ez a litvánoknál, lengyeleknél és ukránoknál valódi politikai ellenerő volt a mindenkori főhatalommal szemben, addig Oroszországban a felülről kialakított mesterséges konstrukció nem párosult a megfelelő jogosítványokkal. A történész szerint igazán erős korporáció a 19. század második harmadáig, II. Sándor reformjaiig nem létezett az Orosz Birodalomban. Mint mondta, először az önkormányzatiságról szóló 1864. évi zemsztvo-reform után fordul elő Oroszországban, hogy a helyi ügyekben az ott élők is beleszólhatnak – többek között az egészségügy, az idősgondozás vagy az utak állapotának ügyében.

Spiró György szerint Kelet-Európában, főleg Oroszországban a reformok és az ellenreformok is felülről érkeznek, ám furcsamód ezek nem változtatták meg az évszázados archaikus struktúrákat. Mint mondta, a szovjet tanácsok ráépültek a központosított cári önkormányzatokra, ahogy a cári titkosszolgálat módszereinek, sőt gyakran embereinek átvételével alapult meg a CSEKA és a KGB, valamint a mai utódszervezeteik is. A cár alatt a gubernátor, a szovjet rendszerben a párttitkár által igazgatott orosz önkormányzatiság feladata, hogy kijelölje az élet kereteit a legapróbb mozzanatokig. „Nem válik szét az ideológia, a vallás és a szociális ellátás vagy az egészségügy, az individuum vissza van szorítva, az élet megszabott keretein az egyes ember nem tud változtatni, az csak közösségileg lehetséges” – mondta Spiró.

Hiányzó korszakok és a messianizmus

Hetényi Zsuzsa előadásából kiderült, hogy a Kijevi Rusz idejének ószláv irodalma a szláv törzsek időszakában született, amikor nemhogy ukrán, de orosz nyelvű írásbeliség sem létezett. Az orosz irodalomtörténet ugyan a 12. századi Igor-éneket nevezi meg az első írásos nyelvemléknek, de „a 16–17. századig nem találunk jelentősebb szerzővel ellátott irodalmat”. Az irodalomtörténész szerint kimaradt az egész reneszánsz, az egyén, az individuum kiteljesítésének irodalma. „Valahogy pont ezt nyomta el a központosított orosz állam” – jegyezte meg.

Sz. Bíró Zoltán, Hetényi Zsuzsa és László Flóra a CEU Határtalan Tudás május 24-i eseményénFotó: Qubit

Spiró szerint az egyén nemcsak azért nem fejlődött ki tömegesen, mert elmaradt az oroszországi reneszánsz, vagy mert nem ment végbe az európaihoz hasonló szerves urbanizáció, hanem azért sem, mert más volt volt a hatalmi érdek. „A közösségi gondolkodást mi a szocializmusban kaptuk meg, nem is sejtettük, hogy ennek a cárizmusban, illetve a kelet-európai fejlődésben vannak a gyökerei. A rendszerváltozásokkal ez nem szokott eltűnni, hiszen minden hatalom arra épít, ami a lelkekben évtizedekre visszamenően megvan. Az ideológiát persze ki lehet cserélni. A kommunizmus mint vallásos hit az ortodox kereszténységet váltotta, de ha megnézzük az 1910-es, 1920-as évek vonatkozó nemzetközi irodalmát, döbbenten azt találjuk, hogy Leninnek és Jézusnak az azonosítása általános” – mondta Spiró, aki szerint így a napóleoni háborúkat megvívó, illetve a 20. századi nagy honvédő háborúban diadalmaskodó orosz hit szerkezete azonos.

Hetényi a nem mellesleg ukrán születésű Makszim Gorkij 1917–18-ban kiadott, Időszerűtlen gondolatok című lapjában közölt olvasói levéllel világított rá a mai események hátterére. Egy vidéki értelmiségi ezt címezte az írónak: 

„Az ön vitája a bolsevizmussal mélységes tévedés. Ön az újjászületést óhajtó nemzeti lélek ellen harcol. A bolsevizmusban az orosz lélek különössége és sajátossága fejeződik ki. Hiszen mi, ahogy nagy íróink, például Dosztojevszkij és Tolsztoj prófétai módon megjövendölték, messiás nép vagyunk, amelynek az a küldetése, hogy mindenki előtt haladjon és mindenkinél messzebb jusson. Éppen a mi szellemiségünk szabadítja meg a világot a történelem bilincseiből.”

Ebben az idézetben Hetényi szerint minden benne van, amiről a mai putyinista propaganda szól. Mint mondta, a messianizmus azóta sarokköve az orosz írásbeliségnek, amióta csak létezik. A „Moszkva a harmadik Róma” elmélet szerint az ókori Róma elestével a helyét és szerepét átvevő Bizánc bukása után Moszkva képviseli az egyetlen igazi, vagyis a pravoszláv vallást, ilyen módon Moszkva a harmadik és örök Róma, mert negyedik sosem lesz. Mindezt 1520-ban írta le először egy pszkovi szerzetes, évszázadokra meghatározva az oroszok gondolkodását.

Putyin filozófusa

A romlott Nyugatot és az ideális szabadságot megtestesítő, de pogány Keletet egyesítő teóriák ma is élnek. Sz. Bíró megemlítette az 1990-es évek elején feltűnt Alekszandr Dugint, aki geopolitikai szemlélet címen tovább vitte a 20. század eleji orosz emigráció által vallott Eurázsia-elméletet, amely szintén a messianisztikus egyesítő szerepet szánta az oroszoknak. 

Alekszandr Dugin 2007-benFotó: Ruslan Krivobok / RIA Novosti

Dugin szellemi atyja az 1954-ben Svájcban elhunyt Ivan Iljin volt, akinek a kerekesztal résztvevői által kétes értékűnek mondott munkássága a jelenlegi háborús helyzetre is jelentős befolyással van. Az emigráns író 1934-ben írt dolgozatában fogalmazta meg a nyugati és a keleti világot egyesítő oroszok feladatait. Mint Hetényi elmondta, Putyin a 2000-es évektől sorra adatta ki Iljin műveit, a gyűjteményes kiadást pedig pár évvel ezelőtt ajándékba adta az orosz újévre minden közszolgálatban dolgozó polgártársának. 2017-ben pedig nem más, mint a jelentős rendezői életművel rendelkező Nyikita Mihalkov forgatott terjedelmes portréfilmet Iljinről, amelyben saját maga olvas fel hosszú részleteket a messianisztikus teóriákból.

Hetényi a hallgatóság figyelmébe ajánlotta Timothy Snyder amerikai történész 2019-es, a putyini autokrácia felépítéséról szóló könyvét, amelyben a szerző külön fejezetben tárgyalja Iljin munkásságát

Spiró zárszavai szerint a világraszóló, megkérdőjelezhetetlen értékű műveket létrehozó orosz alkotók a fentiek ellenében növeszthették óriásivá saját egyéniségüket. Mint a kerekasztal-beszélgetés végén Alekszej Navalnij és Alekszandr Szolzsenyicin apropóján kijelentette: „Akit Oroszországban nem ölnek meg idejében, az kifejlődhet ilyenné.”

Az esemény teljes egészében az alábbi felvételen nézhető meg:

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: