Még kevesebb hír, még több videó jön a Facebookra

Miközben a Facebook felhasználói táborának átlagéletkora egyre nő, a felhasználók száma pedig tavaly a platform történetében először csökkent az utolsó negyedévre, a TikTokot zabálják az emberek, főként a – kereskedelmileg is egyre fontosabb – Z generáció talált otthonra a kínai felületen.
Zuckerbergék le is vonták a következtetést: tiktokosítani kell a Facebookot. A Wall Street Journal számolt be arról, hogy a Facebook hírpartneri kapcsolatokért felelős vezetője, a korábban az NBC és a CNN híradósaként dolgozó Campbell Brown nemrég memót küldött ki az alkalmazottaknak a cég prioritásainak változásairól. Ezek szerint a Facebook mérnökei és termékcsapatai a jövőben kevesebb időt fordítanak a News és a Bulletin termékekre, hogy „nagyobb hangsúlyt fektessenek egy erőteljesebb alkotói gazdaság kiépítésére”.
Ez egybevág azzal, amiről júniusban a Verge számolt be, miszerint a Facebook változtatásokat tervezett a fő algoritmusán, hogy az ismerősök posztjai helyett az alkotóktól származó vizuális tartalmakat helyezze a középpontba.
A Facebook 2019-ben indította el a News hírszolgáltatását, amelynek keretében többek között a New York Timesszal vagy a Washington Posttal alkotott partnerséget, hogy tartalmaik összefoglalásával hírösszefoglalókat nyújtson a felhasználóinak. A szerkesztett híreket az algoritmus által ajánlott tartalmakkal kombinálták, és bár az újságokkal és hírügynökségekkel kötött szerződések dollármilliókba kerültek, a hírek szerint a Facebook nem igazán érdekelt a szerződések megújításában.
A Bulletint 2021-ben indította el a cég a Substack nevű hírlevélszolgáltató vetélytársaként, de úgy tűnik, ez a termék sem aratott túl nagy sikert. Hiába húztak be nagyobb neveket a hírlevelek írására, a cég beszámolói szerint az alkotók többségének alig néhány ezer feliratkozót sikerült csak összegyűjteniük, ami a Facebook méretét tekintve nem túl fényes eredmény.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: