A NASA 23,5 milliárd kilométeres távolságból javította meg a Voyager–1 űrszondát

2022.09.01. · tudomány

Májusban érkezett a hír, hogy a NASA legrégebb óta működő űrszondája, az 1977-ben fellőtt Voyager–1, amely mindaddig pontos mérésekkel szolgált, hirtelen elkezdett halandzsát sugározni. Bár úgy tűnt, az eszköz irányítórendszerével (AACS) minden rendben, az általa közölt adatok nem feleltek meg a valóságnak.

A csillagközi térben, a Földtől kb. 23,5 milliárd kilométerre járó szonda mindennek ellenére folytatta a tudományos adatok gyűjtését és visszaküldését, és a NASA most közölte, hogy a Voyager működését felügyelő csapat megtalálta a zavaros információk forrását: az AACS egy olyan fedélzeti számítógépen keresztül kezdte küldeni a telemetriai adatokat, amelyről ismert, hogy évekkel ezelőtt leállt, és a számítógép hibás adatokat továbbított.

A Voyager–1 rálátása a Naprendszerre
photo_camera A Voyager–1 rálátása a Naprendszerre Illusztráció: NASA, ESA, G. Bacon (STScI)

A Voyager projektvezetője, Suzanne Dodd elmondta, hogy amikor rájöttek a problémára, egy alacsony kockázatú megoldás mellett döntöttek, és arra utasították az AACS-t, hogy ismét a megfelelő számítógépre küldje az adatait. Azt egyelőre nem tudják, hogy miért állt át a másik gépre a rendszer, de valószínűleg hibás parancsot kapott egy másik fedélzeti számítógéptől – ha ez a helyzet, akkor további vizsgálatra van szükség.

„Örülünk, hogy visszakaptuk a telemetriát. Elvégezzük az AACS teljes memóriájának kiolvasását, és megnézzük, mit csinált. Ez segít nekünk abban, hogy megpróbáljuk diagnosztizálni a telemetriás zavart okozó problémát. Tehát óvatosan optimisták vagyunk, de még mindig van mit vizsgálnunk” – mondta Dodd.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás