Összesen 20 000 000 000 000 000 hangya élhet a Földön
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Hongkongi Egyetem és a németországi Julius Maximilian Egyetem kutatói szerint sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy a földön mászó hangyákból összesen mennyi élhet ezen a bolygón, ezért hát nekiálltak, és korábbi tanulmányok adatai alapján felbecsülték a számukat.
Ehhez összesen 489 olyan kutatás eredményeit vetették össze, amelyek a világ különböző részein szabványosított módszerekkel vizsgálták a hangyák egyedszámát, majd az adatok extrapolálásával közzétették becslésüket, miszerint 20 billiárd (20 000 000 000 000 000) hangya élhet a Földön.
Ebből a globális hangyapopuláció teljes biomasszájára (szervesanyag-tömegére) is tudtak következtetni, ami körülbelül 12 millió tonna lehet – ez több, mint a vadon élő emlősöké (7 millió tonna) és madaraké (2 millió tonna) együttvéve. Összehasonlításképp, az emberek teljes biomasszája 60 millió tonna, vagyis a hangyák becsült tömegének ötszöröse.
A kutatók szerint a mostani becslés mutatja a legteljesebb képet a Föld hangyapopulációjáról, mivel eddig leginkább területi összesítések készültek, de azért így is vannak hiányosságok, ugyanis a régiós hangyaszámlálásokat is leginkább a földön végezték, így a föld alatt vagy a fákon mászkáló egyedeket nem rögzítették, illetve az afrikai és az észak-ázsiai hangyastatisztikák is hiányosak.
A hangyáknak több mint 15 ezer faját és alfaját ismeri a tudomány, és mára az is egyértelművé vált, hogy a legtöbb biológiai ökoszisztémában létfontosságú szerepet töltenek be, a magok szétszórása, a talajcserén keresztül a tápanyagok hozzáférhetőségének növelése, valamint a hangyával táplálkozó állatok ellátása révén.
„Tanulmányunkkal megalapozzuk a hangyák számának és biomasszájának globális eloszlásáról alkotott képet, így a jövőben ugyanazokon a helyeken, ugyanazokkal a módszerekkel vizsgálhatjuk ezek változását” – mondta a német egyetem kutatója, Sabine Nooten a tanulmány fontosságáról.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Egyetemeknek is nevel hangyát Magyarország első számú hangyafarmere
A hangyabolyok rejtett életét sokáig csak a tudósok és a természetbúvárok tanulmányozták, de az utóbbi időben hobbiból is egyre többen kezdtek el otthon hangyát tartani. Az első és eddig egyetlen professzionális hazai hangyafarm, YouTube-csatorna és webshop alapítója, Bakos Ádám szerint a hangya nem egyetlen állat, hanem komplett organizmus, amelynek üzemeltetése sokszor komoly kihívást jelent.
Energiaitalként hasznosítják az emlősök vizeletét az ausztrál cukorhangyák
A sivatagi rovarok a felszáradt anyagcseretermék-nyomokat bányászva jutnak hozzá a környezetükben másképp nehezen beszerezhető létfontosságú anyagokhoz.
Homokkal védekeznek a hangyák a fulladás ellen
Egy friss kutatás szerint a hangyák meglepően kreatív eszközhasználók: ha nedves környezetben akarnak élelmet gyűjteni, homokkal védekeznek a víz ellen. A Solenopsis richteri fajhoz tartozó hangyák öt perc alatt elhárították a cukrozott vízzel előidézett árvizet, utána pedig boldogan összegyűjtötték a cukrot.