Saul Kripke meghalt, de akkor is Saul Kripke marad, ha minden lehetséges univerzum a feje tetejére áll
Az 1940-es születésű Saul Aaron Kripke nem igazán celebnek indult, mégis az lett belőle: már egy 1977-ben megjelent Times-cikkben csodagyerekként ünnepelték az akkor 37 éves amerikai filozófust, akiről édesapja és édesanyja is némileg ijedten vette észre, hogy mikre képes. Kripke nem vacakolt, és nem is csoda, hogy végül a modális logikánál kötött ki: az anyja szerint már gyerekkorában közölte, hogy simán feltalálta volna az algebrát, ha már nem találták volna fel előtte, méghozzá azért, mert minden, amit ez a tudomány rögzít, természetes és világos.
Kripke kifejezetten fiatalon, harmincévesen tartotta meg azokat az előadásait, amelyeket azóta is ronggyá olvasnak és olvastatnak az egyetemeken, az előadások alapján készült könyv, a Megnevezés és szükségszerűség pedig az analitikus filozófia egyik alapművének számít.
A lehetséges világok
Kripkét gyakran áldották a világos, közérthető mondatai miatt, de aki már lehúzott egy Kripke-szemináriumot, az pontosan tudja, hogy azért ez csalóka: ami iszonyúan egyszerűnek tűnik, arról a végén kiderül, hogy valójában állati bonyolult. Ilyen dolog az igazság is: a modális logika több különböző igaz állításfajtával dolgozik, így a Megnevezés és szükségszerűségben Kripke is lehetséges igazságokról és szükségszerű igazságokról beszél. A fő kérdés az, hogy ha valami igaz, elképzelhető-e, hogy másképpen legyen, mint ahogy van. Ennek megfelelően Kripke szerint az tekinthető igaz állításnak, ami minden lehetséges világban igaz – minden más csak lehetséges igazság.
Kripke vezette be a merev jelölő fogalmát, ami szorosan kapcsolódik a lehetséges és szükségszerű igazságok közötti különbségtételhez, ezt pedig Zvolenszky Zsófia és Bárány Tibor, a Megnevezés és szükségszerűség hazai kiadásának szerkesztője és fordítója sorsfordítónak tartják: az általa meghozott újítások alapjaiban változtatták meg a modern analitikus filozófiát, amit jól tükröz az is, hogy a könyv magyar kiadása az Akadémiai Kiadó egy olyan sorozatában jelent meg, ahol addig rajta kívül csak a nagyágyúk (Arisztotelész, Kant, Descartes, Spinoza, Locke, Berkeley, Hume, Hegel és mások) kaptak helyet.
Nem mellékes, hogy a sorozatban Leibniz is megjelent: ő vezette be a lehetséges világok elméletét a logikába, amit végül Kripke bővített ki és formalizált. Ez azt jelenti, hogy Kripkénél a kijelentések matematikailag is leírhatók, az igazságfeltételek viszont változnak attól függően, hogy egy adott kijelentés vajon mindenhol igaz-e, vagy csak akkor, ha a körülmények éppen úgy alakulnak, hogy a benne lévő változók éppen megfelelnek-e a világ aktuális állásának. Nem csak a magyar recepció volt ilyen hízelgő: Robert Nozick, a világhírű politikafilozófus már a hetvenes években is géniusznak nevezte Kripkét, és általánosan elterjedt nézet volt az amerikai akadémiai körökben, hogy egyszer John Stuart Mill és Bertrand Russell mellett fogják emlegetni. Persze ez még nem is lenne olyan nagy dolog az algebra feltalálásához képest, csak hát ugye azt már feltalálták korábban.
A merev jelölő Kripke megfogalmazásában
„egy „… s …” formájú megnyilatkozásban az s kifejezés akkor és csak akkor számít merev jelölőnek, ha valamely o dologra szükségszerű, hogy a „… s …” megnyilatkozás akkor és csak akkor igaz, ha o kielégíti a „… x …” mondatot. („…s…”-ben s merev jelölő) ≡ □[(„…s…” igaz) ≡ (o dolog kielégíti azt, hogy „…x…”)]”
A definíció részleteiről a Grayling által szerkesztett Filozófiai kalauzban, illetve itt lehet olvasni, de talán szemléletesebb lehet egy példa a merev jelölő fogalmára. Kripke, illetve Hankovszky Tamás filozófus is Napóleon példáján mutatja be a problémát: a kérdés az, hogy a Franciaország első császára Korzikán született mondatban a Franciaország első császára merev jelölő-e. Napóleon valóban Korzikán született, és valóban Franciaország császára volt, a kijelentés igaz ugyan, de nem szükségszerűen igaz, hiszen megtörténhetett volna, hogy Napóleon nem lesz császár, ahogyan az is megeshetett volna egy másik lehetséges világban, hogy nem Korzikán születik. A merev jelölőnek viszont minden lehetséges világban ugyanazt a dolgot kellene jelölnie, így a Franciaország első császára nem lehet merev jelölő. Más a helyzet, ha nem azt írjuk, hogy Franciaország első császára, hanem nevén nevezzük a gyereket, és kerek perec kimondjuk, hogy Napóleon:
„A Napóleon Korzikán született megnyilatkozásban a Napóleon kifejezés merev jelölőnek számít ≡ □[(Napóleon Korzikán született) ≡ (o dolog kielégíti azt, hogy x Korzikán született)].”
Miután a teljes bikondicionálisnak igaznak kell lennie (mindkét állításnak azonos igazságértéke kell hogy legyen), két lehetőség adódik: ha az állítás egyik fele hamis, a másiknak is annak kell lennie, vagy ha az egyik igaz, mindkettőnek igaznak kell lennie. Ha valóban Napóleonról van szó, aki valóban Korzikán született, szükségszerűen igaz kijelentésről van szó. Napóleon minden lehetséges világban Napóleon, csak épp nem feltétlenül Korzikán született, és nem volt szükségszerűen császár.
Az esszencializmus hagyománya
Kripke itt az esszencializmus hagyományát élesztette fel: szerinte az egyes tárgyak bizonyos tulajdonságaikat szükségszerűen tartalmazzák, hiszen nélkülük maga a tárgy sem létezhetne. A megismeréselméletben ez azt is jelenti, hogy vannak olyan dolgok, amelyek megnevezése szükségszerűen igaz, de nem olyanokról van szó, amelyek megegyeznek önmagukkal („a háború az háború”), hanem olyasmikről, amelyek ugyan ugyanazt jelentik, de máshogy hívják őket. Azt, hogy a víz azonos a H2O-val, igaznak kell elfogadnunk, de ez a tudás csak a posteriori, a megismerés után (és empirikus vizsgálatok után) juthatnak el az emberhez, nem a priori, vagyis a megismerés előtt.
Újratervezés
És hogy mi ennek a jelentősége? Kripke új színt hozott a nyelvfilozófia világába azzal, hogy újradefiniálta azt, amit eddig a tulajdonnevekről gondoltak. A nyelvfilozófia alapvető kérdése az, hogy mit értünk egy szó jelentése alatt, és miért gondoljuk azt, hogy p kijelentés azonos q-val abban az esetben, ha p itt Napóleon, q pedig Franciaország első császára.
A tulajdonnév igazsága a történeti használatától függ: Arisztotelészt így hívták, és azóta is így hívják. Elméletileg a név geneológiája követhető, és annyiban helyes az alkalmazása, ha valóban arra használják, mint amire a szó eredetileg referált. Az első eset, a keresztelő felkutatásával meg lehet győződni róla, hogy Arisztotelész azonos Arisztotelésszel, amennyiben Nagy Sándor tanítójáról van szó, nem pedig Kojakról vagy a sarki görög zöldségesről.
De miért fontos ez? Egyrészt Kripke beemelte a metafizikát abba az analitikus filozófiai diskurzusba, ahonnan eredetileg a Bécsi kör tagjai száműzni akarták: azt állította, hogy vannak olyan tulajdonságok, amelyek inherensen tartoznak egy-egy tárgyhoz, és ezek nélkül nem is lehetne ezt a valamit megnevezni, hiszen ez a lényege. Másrészt szakított azzal az ehhez kapcsolódó elképzeléssel is, hogy a filozófia egyetlen dolga a nyelv logikai elemzése lenne: ez önmagában nem elég. Egy tulajdonnév esetében Russell és Frege, a leíró jelentéselmélet két jeles képviselője szerint a név szinonim egy-egy olyan meghatározott leírással, amit a beszélők sikerrel alkalmaznak: Rubik Ernő alatt Rubik Ernőt értik, a bűvös kocka atyját, nem pedig egy másik azonos nevű személyt.
A történeti háló
Kripke szerint ez nem ilyen egyszerű: kell hozzá az a történeti lánc vagy háló, ami azzá a Rubikká teszi Rubikot, aki. A név itt merev jelölő: csak azt érthetjük alatta, akit jelöl, és ez minden lehetséges univerzumban így is marad. Zvolenszky szerint ez azért is érdekes, mert a nyelvhasználók sok esetben nem tudnak egyértelműen megfogalmazni egy olyan mondatot, amiből kiderül, hogy kire is gondolnak. Nem a társított leírás határozza meg, hogy mit jelent egy név, hanem az a történeti lánc, aminek az eredőjéig vissza lehet vezetni a nevet. A fiktív karakterek is hasonló módon léteznek: léteznek, de nem léteznek, viszont mégis léteznek. A történeti lánc elmélete itt is él, már ha elfogadjuk Kripke magyarázatát, itt a fiktív karakternek megfelelő módon kell kapcsolódnia a szerző fikcióalkotó tevékenységéhez. Tehát hiába nem létezett Sherlock Holmes, az a név, ami Sherlock Holmesra utal, egy létező dolgot jelöl.
Kripke 81 évesen, szeptember 15-én meghalt, de a Saul Kripke mégis egy merev jelölő maradt: Kripke az Kripke, akkor is, ha minden lehetséges univerzum a feje tetejére áll, és hiába hunyt el, mégis úgy lehet leírni, mint a huszadik századi analitkus filozófia megújítóját.
Még akkor is, ha ez a definíciója szerint nem is merev jelölő.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: