A jómódúak kiugranak Bécsbe abortusztablettáért, akinek meg nincs pénze, azt tűzzel-vassal kezelik

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

A szívhangrendeletként emlegetett, szeptember 15-én hatályba lépett jogszabály mögött, amit sokan az abortusz szigorításának első lépéseként értékelnek, és ami miatt szerda délután több ezren tüntettek a Parlament előtt, valójában egy soha nem szűnő vita áll. Mindegy, hogy Kádár-kor vagy Orbán-kormány, az abortuszvita mindig ugyanarról szól: az egyik oldalon a nők önrendelkezési joga, a másikon a demográfiai problémák kezelése és az élet védelmének kérdése áll. Mostanra az is egyre nyilvánvalóbb, hogy egy társadalomban nem az abortusz miatt születik kevés gyerek, hanem egyszerűen azért, mert az emberek nem akarnak több gyereket vállalni.

És hogy mi a megoldás? A Qubitnek nyilatkozó nőgyógyász az abortusztabletta magyarországi engedélyezésében hisz, amiért most leginkább Bécsbe járnak azok a nők, akik megengedhetik maguknak. Vidéki szülészeten dolgozó interjúalanyunk azt az adatokból is jól látszó tényt erősíti meg, hogy az összességében évről évre csökkenő számú abortusznak leginkább azok a szegény és aluliskolázott nők vetik alá magukat, akiknek nincs pénzük korszerű fogamzásgátlókra. A családszociológus szerint az abortuszrendelettel a kormány vélhetően a társadalmat teszteli: vajon meddig mászhat bele a politika nők önrendelkezési jogaiba, vagy, ahogyan szerdán a tüntetők skandálták, a testükbe és a méhükbe?

„Egyetlen nő sem akar abortuszt. Senki sem megy önként abortuszra, az nem szórakozás egy nőnek. De nem az abortusz megtiltásával, hanem az abortusz feleslegessé tételével kell fellépni a nem kívánt terhességek ellen […] és ahelyett, hogy feleslegessé tennék, tehát ingyenessé, elérhetővé és változatossá tennék a fogamzásgátlás mindenféle módszerét, mind a férfiaknak, mind a nőknek, ehelyett azon tépik egymás haját a férfiak a parlamentben meg más döntéshozatali fórumokon, hogy szabad-e vagy nem szabad a nőket kés alá küldeni” – oldja fel a nők önrendelkezési joga és az élet védelme között húzódó feloldhatatlannak tűnő vitát Betlen Anna közgazdász 

Betlen egy nagyrészt feledésbe merült, de 1956 után talán az első, a Kádár-rendszer elleni nyílt és szervezett politikai lázadásnak is betudható, a nők abortuszjogának megszigorítása ellen szervezett 1973-as petíció-akcióval kapcsolatban mondta ezt Körösi Zsuzsa dokumentumfilmrendezőnek, akinek a '73-as eseményekről a Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóiratban (TNTeF) jelent meg tanulmánya 2019-ben és 2020-ban

Rákosiék a születések számát éppúgy a rendszer sikereként értékelték, mint az acéltermelés felfutását

Magyarországon a modern polgári törvényalkotás 1878-ban hozta az első rendelkezéseket az abortusszal kapcsolatban. A kisebb módosításokkal 1956 júniusáig érvényben lévő törvény emberölésnek minősítette és erkölcsi alapon tiltotta az abortuszt, elkövetőinek pedig 2-8 évig terjedő börtönbüntetést helyezett kilátásba – olvasható Mink András történész 1992-es, a Beszélő folyóiratban megjelent esszéjében. A két világháború között a bírósági gyakorlat jelentősen felpuhult, elsősorban azért, mert a törvénynek nem lehetett érvényt szerezni, és az állam egyre inkább hajlamos volt figyelembe venni az „elkövetők” szociális szempontjait. „Ez azonban, némileg képmutató módon, nem érinthette a törvénykezés morális alapjait” – írja Mink.

Rákosiék 1951-ig nem is foglalkoztak az abortusszal, de a háború után megugrott születések száma 1949-ben megakadt, és úgy látszott, a magyar társadalom visszatér ahhoz az évszázados tendenciához, hogy a nők keveset szülnek, viszont egyre tovább élnek. „Ez a trend azonban megemészthetetlen és elfogadhatatlan volt az új rezsim számára két okból is” – írja Mink. „A gyorsított iparosítás érdekében és a hidegháborús hisztéria bűvöletében egyaránt növelni akarta a felhasználható emberanyagot. Másrészt a jelenség kényes legitimációs problémát jelentett a rendszer önértelmezésében. Egy ’49-es Rákosi-beszédből egyértelműen látszik, hogy a vezetés a születések számát éppúgy a rendszer sikerének jeleként értékelte, mint az acéltermelés felfutását. És látnia kellett, hogy a dolgozó osztályok nem szülnek. Netán ez a rendszerrel szembeni bizalmatlanság és tiltakozás jele?”. A születési sztrájk a szociális helyzettel is összefüggött: „Tudvalévő, hogy a sztálini iparosítás háborús nyomorba taszította az országot”, miközben hatalmas tömegek költöztek az ipari centrumokba, főleg Budapestre, ahol a háború miatt amúgy is óriási lakáshiány volt, közben a szociális problémák enyhítésére viszont nem költöttek. „Időnként úgy tett, mintha látványosan emelné a szociális juttatásokat, de valójában csökkentette azokat, a társadalom újabb és újabb nagycsoportjait, egész rétegeket zárva ki a jogosultak köréből (osztályellenségek, kulákok, állandó lakhellyel nem rendelkezők, kitelepítettek, internáltak stb.)” - olvasható Mink esszéjében.

És mivel szegénységről, nyomorról és elégedetlenségről nem lehetett ebben a korban beszélni, az is teljesen kizárt volt, hogy az ezzel szorosan összefüggő születésszám-csökkenést nyíltan ki lehessen mondani. „Az abortusz így szükségszerűen lett a szocializmus ellenségeinek bűnös praktikája, visszaszorítása pedig politikai és rendőri kérdés. […] A hadjárat elsősorban az orvosokat és bábákat igyekezett megfélemlíteni. Országszerte mintapereket rendeztek, drasztikusan növekedett az ítéletek száma és súlyossága. […] Az egykéző paraszt hajdan tragikus alakjából a szocializmust szabotáló önző és elvetemült kulák lett, miközben a kifosztott parasztság az éhhalál küszöbén tengődött, és vannak jelei annak, hogy egyes területeken kitették a csecsemőket, mert nem tudták volna etetni őket. A kampány antihősei a lezüllött nagyiparos vagy arisztokrata feleségekből lett, banyavonásokkal felruházott bábák, lelkiismeretlen, nyerészkedő orvosok, valamint ledér és cinikus nőcskék voltak, általában szintén a pusztuló osztályok leszármazottai” – írja Mink.

Magyar bölcsőde 1950-benFotó: Fortepan

A Ratkó-korszakként elhíresült kampány 1951 és 53 közepe között tombolt a leginkább, és csak Nagy Imre első hatalomra kerülése után mérséklődött fokozatosan. A „népszaporító hadjárat” – ahogy Mink fogalmazott, felemás eredményt hozott: 1951 és 53 között sikerült a születések számát a háború előtti szint közelébe feltornázni, de aztán 1954-től, még a Ratkó-korszak ideje alatt erősen csökkenni kezdett, és már nem tudta megfordítani a népesedési tendenciákat. Végül 1956 nyarán a Hegedüs-kormány, hangulatjavító intézkedésként, lényegében liberalizálta az abortuszt: „Eszerint a műtétet továbbra is bizottságnak kell engedélyeznie, de nem utasítható el a kérelem, amennyiben a kérelmező a felvilágosítás, rábeszélés (drill?) ellenére, szociális okokra hivatkozva ragaszkodik a műtéthez” – írja Mink.

1956-ban a világ legliberálisabb abortusztörvényét fogadták el Magyarországon, hogy kicsit lejjebb menjen a gőz

„Minél előbb követjük a szovjet példát, vagyis az abortusz-tilalom teljes megszüntetését, és az abortusz gyógyintézetekben való általános engedélyezését – annál jobban, egyszerűbben kerül a megoldás útjára ez a probléma. […] A szovjet példa követése lehetővé teszi, hogy a családokra, asszonyokra bízzuk az anyaság kérdésének eldöntését, azt, hogy mennyi gyermeket akarnak. Minden családnak, minden asszonynak személyes joga eldönteni, hogy mikor akar utódot. Ezt a bizalmat a nők emberi méltóságának tiszteletben tartása is megkívánja!” – idézi Körösi Dr. Zoltán Imre nőgyógyásznak a nők önrendelkezési jogai szempontjából ma is teljesen érvényes sorait, aki 1956. május 20-án a Népszavában írt véleménycikket azzal kapcsolatban, hogy Magyarország történetében először szabad lett a terhességmegszakítás, és aki Körösi szerint a kor szókincsének megfelelően nem emberi jogról, hanem emberi méltóságról beszél.

Az 1956. szeptemberi rendelettel a társadalmi elégedetlenség közepén, a forradalom kitörése előtt másfél hónappal „nem Európa, talán a világ legliberálisabb abortusztörvényét fogadták el Magyarországon, hogy kicsit lejjebb menjen a gőz. Ugyanis szociálisan már akkor sem bírta a rendszer azt a fajta népszaporulatot, amit a szigorú terhesség-megszakítási politika idézett elő” – állítja Dalos György író-történész Körösi tanulmányában.

Az 1962-ben kicsúcsosodott születésszám drasztikus visszaesése (ebben az évben világviszonylatban Magyarországon volt a legalacsonyabb a születési arányszám), Mink szerint a lakáshiányra, a szociális helyzetre, a nők tömeges munkába állására, a társadalmi mobilitás felgyorsulására (százezrek változtattak önként vagy kényszerből lakhelyet, munkahelyet, foglalkozást, kulturális és családi közeget stb.) és 1956 lesújtó élményére vezethető vissza, „de a legdöntőbb momentum mégis az volt, hogy Magyarország egy évszázados folyamat nyomán elérte az iparosodott európai országok születési nívóját”. 1962-ben az Államgazdasági Osztály szigorúan bizalmas (45 példányban sokszorosított) előterjesztést adott be a Politikai Bizottságnak (PB) a népesedési helyzet alakulásáról, de hat évvel az abortusz-szabadság biztosítása után nincs szó benne annak korlátozásáról, olvasható Körösi tanulmányában. „A használt tudományos érvelés Szabady Egon demográfusra hivatkozik: »Távlati népesedéspolitikai szempontból téves az az álláspont, hogy a születések alakulását alapvetően a művi vetélésekkel kapcsolatos rendelkezések befolyásolják. A művi vetélések engedélyezésének megszigorításával ideiglenes hatások ugyan érhetők el, a termékenység alakulását azonban ilyen intézkedések – egyöntetű hazai és külföldi tapasztalatok szerint – tartósan nem befolyásolják«” – hangzik a ma is teljesen korszerűnek tűnő érvelés. 

Mi lesz majd, ha a „kommunizmus homokos partján" elnyúló emberekben odalesz a közösségi érzés és a bőség felkelti az önző és kispolgári szerzési vágyat?

Ahogy azóta is folyamatosan visszatér a „nemzethalál” víziója, 1962-ben is vita robbant ki az alacsony születásszám miatt. „Ezek a viták megfeleltek a 60-as évek elején Hruscsov által meghirdetett gyorsítási program szellemének, amely a 80-as évekre a kommunizmusba ígérte röpíteni Kelet-Európa elmaradott országait. (Váci Mihály egyik írásában pl. hangot adott annak az aggodalmának, mi lesz majd, ha a »kommunizmus homokos partján« elnyúló emberekben odalesz a forradalmi lendület és a közösségi érzés, a bőség felkelti az önző és kispolgári szerzési vágyat)” – olvasható a Mink-esszében. A népi írók örökségét nyíltan felvállaló írók - Fekete Gyula, Jobbágy Károly és Varga Domokos - szinte egyöntetűen az abortusz felelőtlen liberalizálását tették felelőssé a kialakult helyzetért, sőt egy későbbi, 1970-es cikkében Fekete Gyula egyenesen azt írta, hogy a magyar nép éretlennek bizonyult az abortusz engedélyezésére – idézi fel Mink.

A népi írók – ahogy ma is sokszor hallani a konzervatív oldalon - a nők munkavállalását is okolták a születések elmaradásáért. „Fekete a 70-es évek elején elő is állt a »főhivatású anyaság« koncepciójával, amelyben azt követelte, hogy az állam ismerje el munkának a szülést és a gyereknevelést, és fizesse is meg azt. A politikai vezetés azonban, meglepő módon, nem volt partnere ebben a kérdésben az elégedetlen népieknek, noha az antiindividuál-közösségi ideológia nagyon is közel állt hozzá, és ennek időnként hangot is adtak. (1965-ben maga Kádár János ostorozta az önző, gyermekellenes magatartást egy parlamenti beszédében.) Egy, az 50-es évekhez hasonló tilalomtól, avagy népszaporító politikai hadjárattól azonban következetesen elzárkóztak […] egy abortuszellenes tilalom és kampány felrúgta volna a politikai hatalom és a társadalom 1956 után kötött hallgatólagos kompromisszumát, miszerint a politikai közönyért és hűvös lojalitásért cserébe a hatalom nem avatkozik bele a magánszférába.”

beharangozott szigorítások jórészt elmaradtak, az abortusz terén minden maradt a régiben

1973-ban úgy tűnt, hogy mégis lesz változás: valamiféle „kompromisszumként” a vezetés hajlandónak mutatkozott, hogy megszigorítsa az abortusz engedélyezését, de ez ellen azonnal aláírásgyűjtés indult értelmiségi körökben – erről szól a cikkben is idézett Körösi tanulmány és a végén nem is lett belőle semmi. Körösi azzal magyarázza a szigorítás ötletét, hogy „az abortuszszabadság ellen rendszeresen fellépő népies írók, publicisták érveire támaszkodva a párt feloldotta az 1956 óta álló tabut: MSZMP-döntés született az abortusz-jog megszigorításáról. Ettől remélte pártunk és kormányunk a fiatal párok több mint másfél évtizede (sőt majd száz éve) tartó szaporodási sztrájkjának leverését, a népszaporodás növelését”. Pedig akkor még mélyen élt a társadalomban a rossz emlékű Ratkó-korszak, amire Betlen Anna így emlékszik vissza rá Körösi tanulmányában: „Én magam is Ratkó-gyerek vagyok, ezt nem tudom, hogy akkor [1973-ban] meggondoltam-e, de tudtam, hogy nagy népességrobbanással járt az abortusz szigorítása annak idején, és hogy ennek bizony káros következményei voltak ránk nézve. […] Például nem jutottunk iskolához, ellátáshoz, állandóan többen voltunk, mint ahányan elfértünk valahol, ez nagyon feltűnő volt” – mondta Körösi tanulmányában Betlen Anna. „Ez ugyan alkalmat teremtett a fiatalságban gyökeret eresztő felelőtlenség és huliganizmus leleplezésére, valamint néhány renitens diák eltávolítására a bölcsészkarról, de a beharangozott szigorítások jórészt elmaradtak, az abortusz terén minden maradt a régiben” – írja ezt már Mink. 

Baross utca 27. SOTE (ma Semmelweis Egyetem) I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, vizsgáló (1975)Forrás: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára

Egyik politikai oldal sem elégedett az abortusz szabályozásával 

A rendszerváltás után az Alkotmánybíróság kétszer is foglalkozott az abortusz kérdésével. 1991-ben még úgy gondolta, hogy a magzatot nem illetik meg ugyanazok a jogok, mint a megszületett embert, a magzat élethez való joga tehát nem korlátlan és nem befolyásolhatja az anya egészséghez és önrendelkezéshez való jogát. Ehhez képest a 2012. január 1-én hatályba lépett új Alaptörvény szerint „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg” és e szerint az állam köteles a magzatot, mint keletkezésben lévő életet védeni – olvasható Grebelyné Kiss Evelin biofizikus egy 2018-ban megjelent tanulmányában. A gyakorlat ugyanakkor nem változott, és maradtak a Magyarországra, illetve –  Lengyelország kivételével – a volt szocialista országokra jellemző, a világ legtöbb országához képest jóval liberálisabb abortusztörvények, ahol a terhesség első 12 hetében korlátozás nélkül, a 20. hétig pedig orvosi okokból lehet terhességmegszakítást kérni – írja Pető Andrea történész egy 2017-ben Mércén megjelent írásában.

„A művi terhességmegszakításról folytatott közel tíz évig tartó vita, mely a különböző női érdekcsoportok között folyt, a magyar társadalmi és kulturális viszonyoknak megfelelő kompromisszumos megoldást hozott, egyik politikai csoport sem mutatta ki nyilvánosan, hogy elégedett lenne a törvénnyel. […] Ezek a rendelkezések általában olyan, amúgy a női jogvédők által sérelmezett szabályokat tartalmaznak, mint az abortusz díja, a tanácsadáson való kötelező részvétel, az abortusz előtti kötelező várakozási időszak, az anya »súlyos válsághelyzetének« esetleg előre lefektetett kritériumai és az egészségügyi dolgozóknak (orvos, nővér) szóló utasítás, hogy milyen információkkal kell ellátnia a művi terhességmegszakítást kérelmező nőt” – olvasható Pető írásában.

Eddig is 8-10 nap volt végigjárni az abortusz előtti procedúrát, az pedig nagyon sok

Hiába korlátozás nélküli az abortusz a 12. hétig, a  terhességmegszakítás eljárása több hetet is igénybe vehet a szabályozások miatt. Az abortusz előtt négy különböző időpontot kell egyeztetni: kétszer kell találkozni a családvédelmi szolgálattal és kétszer az orvossal. Egy neve elhallgatását kérő szülész-nőgyógyász, aki korábban egy budapesti kórháznak volt az osztályvezető főorvosa, az abortusztabletta magyarországi bevezetését tartaná a követendő útnak, mert szerinte az időben hosszan elhúzódó abortusz folyamata a magzat védelmét is sérti. „A mostani eljárás a magzatot összezúzza, széttépi és átharapja, ahelyett, hogy kvázi elaltatnák, tehát gyógyszeresen terminálnák és szüntetnék meg az életét. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha a magzat jogairól is beszélünk, akkor az is megkövetelné ezt a sokkal humánusabb eljárást. De az édesanyáknak, akik kénytelenek megválni a terhességüktől - hiszen senki nem unalmában megy abortuszra - pszichésen is sokkal jobb megoldás lenne az abortusztabletta” – nyilatkozta az orvos a Qubitnek. A sebészi megoldás, tehát a méhnyaktágítással járó terhességmegszakítás, az orvos szerint egy következő, de már kívánt terhesség esetén a koraszülés kockázatát növeli. „Korszerű diagnosztikai eszközökkel és laboratóriumi vizsgálatokkal, ha már egy hetet késik egy nő menstruációja, a terhesség kimutatható, és akkor a tablettával szinte 100 százalékos biztonsággal meghozható a vérzés anélkül, hogy borzalmas procedúrán kéne keresztülmennie mind az anyának, mind a magzatnak. Magyarán minden olyan procedúra, ami elhúzza a beavatkozás idejét, a folyamat ellen hat. A mostani szabályozás miatt 7-8-10 nap is elmegy a procedúra végigjárására, ez pedig nagyon sok” – mondta a szülész-nőgyógyász.

A legújabb szívhangrendelet nemcsak törvényességi, de megvalósítási problémákat is felvet

2020 októberében, az akkor még családügyi miniszterként dolgozó Novák Katalin 31, többségében illiberális, autoriter országgal együtt aláírt egy nyilatkozatot, amely alapján egyetlen országot se lehetne kötelezni az abortusz engedélyezésére vagy anyagi támogatására – írta az Átlátszó július 20-i cikkében. Az Orbán-kormány, amelynek legfontosabb családpolitikai célja, hogy minél több gyerek szülessen, erre akkor úgy reagált, hogy nem terveznek szigorítani a jelenlegi abortuszszabályozáson. Ehhez képest két év sem telt el, és Pintér Sándor szívhangrendeletként elhíresült jogszabályban írta elő, hogy az abortusz előtt a magzat életjeleit be kell mutatni a várandós nőknek.

A szeptember 15-én hatályba lépő rendelet ugyanakkor nemcsak törvényességi, de megvalósítási problémákat is felvet – állítja Vissy Beatrix, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) magánszféraprojektjének szakértője, aki azt nyilatkozta szeptember 16-án a Népszavának, hogy „nem elég, hogy egy rendelet felülír egy törvényt, de még csak az sem világos, hogy pontosan mit vár el az orvosoktól, így még nem tudni, mi vár a nőkre”. Névtelenséget kérő orvos szakértőnk sem igazán érti, mi lehet a rendelet hátterében: „90 százalékban azt gondolom, hogy ezt a döntést nem szakemberek hozták, hanem politikusok, akik a népességszaporulat emelkedése irányába akarnak aktivizálódni, a rendelet pedig ennek egy félreértett, félremagyarázott, a politikusok interpretációjából adódó olvasata.” 

Nem egyértelmű, hogy a lakossági attitűdök tesztelése vagy az érdemi kormányzati munka kezdődött el

„Szerintem tesztelik a társadalmat, és fogunk mi még továbbmenni. Pedig így sem fordítható vissza a népességcsökkenés” – mondta a Qubitnek Szalma Ivett családszociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Reprodukciós Döntéseket Vizsgáló Lendület-kutatócsoport vezetője. „Ez a kormány csak egy dimenzióban gondolkodik, a gyerekszámban, és mindent erre az egy lapra tesz fel. Miközben számos tényezőtől függ, hogy hogyan alakul a népességszám: például a halálozási számoktól, amik siralmasak nálunk, és az ellen kevésbé próbálnak tenni; vagy ott van a migráció, ami meg teljesen tabutéma nálunk.” 

„Mivel az elmúlt időszakban nem volt érdemi változás az abortusz kérdésében, a rendelet megjelenése azt mutatta, hogy kissé váratlan módon, de elkezdődhet ebben egy kormányzati akció, amelynek célja a terhességmegszakítás megnehezítése” – írja az Új Egyenlőség a Gregor Anikó szociológussal készített podcast összefoglalásában. Szerinte ahogy genderügyben is, a kormány a szívéhez közelálló civil szervezeteket tolja előre a közvélemény befolyásolására, és az abortusszal kapcsolatos, most még liberálisabb társadalmi közhangulat megváltoztatására. Ennek fő terepe a szociológus szerint az oktatás, azon belül is különösképpen az egyházi iskolák.

A nők leginkább ott szülnek, ahol az emberek leginkább elfogadják az abortuszt

A nemzetközi adatokból jól látszik, hogy a szigorúbb abortuszkorlátozások nemhogy csökkentenék, inkább növelik az abortuszok magas számát, és azokban az országokban a legmagasabb az abortusz aránya, ahol jellemzően jobban korlátozzák a legális beavatkozáshoz való hozzáférést. „Azokban az országokban, ahol könnyen lehet abortuszt csináltatni, nincs baj a termékenységgel, mert van egy csomó más intézkedés, amitől szívesen szülnek a nők – mondta Szalma. – Ott a legmagasabb a termékenység, ahol a legelfogadóbbak, tehát az biztos nem lehet érv, hogy amiatt fog több gyerek születni, mert betiltjuk az abortuszt.”

Ráadásul a családszociológus azt a mítoszt is lerombolja, miszerint a magyarok túlságosan elfogadók az abortusz megítélésében. A European Values Study 2018-as tízes skáláján, ahol a 10-es érték mutatja a legelfogadóbb attitűdöt, Magyarország csupán ötöst kapott olyan országok társaságában, mint Olaszország, Bulgária vagy Szlovákia. Ugyanezen a skálán Dánia és Svédország a legelfogadóbbak, Lengyelország, Szerbia és Montenegró pedig a legkevésbé elfogadó országok az abortusszal kapcsolatban. 

A népességfogyás réme mindig kihasználható gyanús politikai célokra 

„Magyarországon, éppúgy, mint korábban Európában mindenhol, az iparosodás előrehaladtával és a közegészségügy fejlődésével párhuzamosan már a múlt század utolsó harmadától fokozatosan csökkent a születések száma” – olvasható Mink esszéjében. 

„A népesség csökkenése tehát – a migráció senki által előre nem látható hatásaitól eltekintve – elkerülhetetlen; a huszadik századi demográfiai átmenetben keletkezett népesség többletnek részben el kell fogynia. Amíg ezeknek a tényeknek a szakszerű, ugyanakkor az egyszerű emberek számára is érthető magyarázata nem kerül be a köztudatba, addig a népességfogyatkozás mindig kihasználható lesz gyanús, sőt kifejezetten kártékony politikai célokra. A »fogy a magyar« és »minden évben elveszítünk egy várost« típusú, demagóg riogatás nagyon sokat árthat, szélsőséges, nacionalista és haladás-ellenes nézetek terjesztésének eszközévé válhat” - írta még 1999-ben Augosztinovics Mária közgazdász a Demográfia folyóirat Körkérdés a népesedésről című különszámában.

A közgazdász 23 évvel ezelőtti sorai jól rímelnek arra, hogy mit üzen a kormány a mostani szívhangrendelet bevezetésével, holott az Orbán-kormány családpolitikája nem feltétlen az abortusz által leginkább érintett társadalmi csoportokat célozza. „Ha a családtámogatások felől nézzük, akkor nem vagyunk annyira pronatalisták, mert nem minden társadalmi csoportot támogat a kormány. A fiatalabb, alacsonyabb iskolai végzettségű többgyerekes anyák között a legnagyobb az abortusz aránya, ha meg ezt a társadalmi csoportot nézzük, akkor ezt a csoportot amúgy sem szeretné a kormány abban támogatni, hogy sok gyereket szüljön” – mondta Szalma a Qubitnek. „Nyílt titok, hogy nem akarja a társadalom, hogy a romák szaporodjanak” – fogalmazott ennél jóval nyersebben egy névtelenséget kérő, roma származású, szülészeten dolgozó szakember.

A legtöbb abortuszt egyre fiatalabb és egyre iskolázatlanabb nőkön végzik ma el Magyarországon: 1990-ben a 28, 2016-ban a 20 éves nők körében volt a leggyakoribb a terhességmegszakítás. A 8 osztályos iskolai végzettséggel nem rendelkezőknél tizenegyszer, de a nyolc osztályt végzetteknél is hét és félszer gyakoribb volt a művi vetélés, mint az egyetemi, főiskolai végzettségű nőknél. Ráadásul – ezzel szoros összefüggésben – a legtöbb abortusz az ország legszegényebb régióiban történik: Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön, de Somogy megye környékén is kiugróan magas a többi megyéhez képest az abortuszok száma. Ennek a legvalószínűbb magyarázata, hogy ma már széles társadalmi rétegeknek is könnyen elérhetők a korszerű fogamzásgátló eszközök, így mostanra az abortusz leginkább a legszegényebbek „fogamzásgátló" megoldása maradt.

A Qubit egyik névtelen forrása, aki egy vidéki város szülészetén dolgozik, megerősítette, hogy a fiatal, falun élő roma nők, akiknek elérhetetlenül drágák a korszerű fogamzásgátlók, arányukhoz képest felülreprezentáltak az abortuszt kérők között. „Mivel az abortusztabletta Magyarországon nem engedélyezett, mit csinál egy jobb módban élő magyar nő? Elmegy Bécsbe, mert ott meg tudják ezt csinálni. De ez megint diszkrimináció, hogy aki megengedheti magának, az humánusabb eljárásban részesül, akinek meg nincs pénze, azt tűzzel-vassal kezelik.”

Bár az abortuszok száma drasztikusan lecsökkent, a fogamzásgátlás terén viszont jól le vagyunk maradva

Míg az 1959 és 1973 közötti 15 év mindegyikében több abortusz volt, mint amennyi gyerek született, 1974-től, ugyan változó mértékben, de a születések száma minden évben felülmúlta a terhességmegszakításokét – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Terhességmegszakítások című 2016-os kiadványában. Az 1990-ben mért 90 ezres abortuszszám, amiatt, hogy az életkörülmények javulásával könnyebb lett korszerű fogamzásgátló eszközökhöz hozzájutni, 2021-re 22 ezerre csökkent. De még a drasztikusan lecsökkent abortuszszám mellett is, az EU-s országok átlagához képest jóval kevesebb élveszülésre jóval több abortusz jut Magyarországon.

De nemcsak az abortuszszámmal, hanem a terhességmegelőzéssel, a fogamzásgátlással kapcsolatos tájékoztatással, az állami tanácsadási rendszerhez való hozzáféréssel és az egészségügyi rendszer terhességmegszakítással kapcsolatos felkészültségével is baj van. Az EU által 2022-ben kiadott, Fogamzásgátlással kapcsolatos politikák Atlasza Európában című anyagban a maximum elérhető 100 pontból 44,9 pontot ért el Magyarország, ami Lengyelország után a második legrosszabb eredmény az EU-s tagállamok körében. 


Az abortusz tilalma a világon sehol sem tudta tartósan megfordítani a népesedés csökkenését, viszont betartása szinte lehetetlen. „Legalábbis ijesztően brutális rendőrállami felügyeletet kíván, ezért nem is csökkenti jelentősen az abortuszok számát, helyette növeli az illegális műtétekét és ezzel az egészségügyi kockázatot. Ezért, bár jogos lehet azok félelme, akik a nemzet fogyásától vagy egyszerűen egy öregedő társadalomban jelentkező feszültségektől tartanak, az abortusz tilalma nem kínál megoldást ezekre a problémákra. Egy társadalomban nem azért születik kevés gyerek, mert az abortuszt engedélyezték, hanem mert az emberek nem akarnak több gyereket vállalni” – írja Mink.

Körösi írásának egyik interjúalanya, Szebeny Jenő úgy fogalmazott, azért írta alá 1973-ban az abortusz szigorítása elleni petíciót, mert „egy olyan jelenséget, mint az abortuszt, nem lehet azzal szabályozni, hogy betiltjuk, mert akkor egyszerűen az a társadalmi réteg, amelyiket ez a legjobban sújt, az elmegy az angyalcsinálóhoz vagy megöli a gyerekét vagy szörnyűségek történnek”. 

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

* * *
Forró őszünk van, de vajon hogyan oldható meg a pedagóguskrízis? Hova vezet az erőltetett iskolai központosítás? Tényleg egyfajta kasztrendszerszer felé tart az ország? Októberi tudományos estünkre a magyar közoktatás problémáival készülünk: öt okos kutatóval, négy előadással, vitával és kerekasztallal, zárásként pedig improvizatív zenével és bárral. Mindez izgalmas helyszínen, a margitszigeti Kristályban vár majd rátok október 4-én, kedden 18:00-tól. Jegyeket itt tudtok venni, gyertek el, jó lesz!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: