Egy töltő mind felett: 2024-től kötelező lesz az USB-C használata az Európai Unióban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Behódolt az Apple: 2024-től az Európai Unióban a cégnek át kell állnia az USB-C csatlakozó használatára, amitől eddig mereven elzárkózott. Az Európai Parlament döntése persze nem csak az iPhoneokat és iPadeket érinti, hanem az összes gyártót, így a fülestől az ebook-olvasón át a telefonokig mindent ugyanolyan töltővel kell majd ellátni.
Az Európai Bizottság 2018-ban kezdte el vizsgálni az egységesítés kérdését, indoklása szerint azért, mert a szemétre kerülő töltők miatt 51 ezer tonna elektronikai hulladék keletkezik évente. A mostani döntés tehát jó hír a bolygónak, és jó hír azoknak is, akik nem szeretnének több kilométernyi kábelt kerülgetni otthon, hogy minden vacakot külön-külön fel tudjanak tölteni.
És úgy tűnik, hogy a látszat ellenére még az Apple-nek is jó: a Guardian szerint az egységes töltők bevezetése arra is ösztönözheti a vásárlókat, hogy a korábbi, Lightning-csatlakozós készülékeiket újra cseréljék. A cég az eddigiekben arra hivatkozott, hogy a Lightning „betiltása” gátolná az innovációt, igaz, az Apple korábban már az okostelefon formáját (téglatest) is leakarta védetni magának, és azzal vádolta a Samsungot, hogy a telefonjaik túlságosan hasonlítanak az iPhoneokra (mert téglatest formájúak). Ez nem sikerült, és úgy tűnik, hogy az Apple-nek most a Lightningtől is el kell búcsúznia.
Már törték rajta a fejüket
A döntés nem érhette váratlanul a céget: a Bloomberg szerint már májusban felmerült, hogy a következő iPhone már USB-C-s csatlakozóval érkezik majd. Ben Wood, a CCS Insight nevű tech-thinktank vezető elemzője szerint itt egyszerűen a józan ész győzelméről van szó: a legtöbb mostani készülék eleve USB-C porttal érkezik, így semmi értelme szaporítani a csatlakozók számát.
Az Európai Bizottság szerint ráadásul ezzel a felhasználók nem csak a fiókban lapuló kábeldzsungeltől szabadulnak majd meg, hanem spórolnak is: a szervezet becslései szerint a töltők egységesítésével az európai vásárlók nagyjából 250 millió eurót spórolhatnak majd meg.
Hiába szabadulunk meg a sokféle kábeltől, ez annyira sokat nem csökkent majd az elektronikai hulladékok mennyiségén: az EB szerint a közös töltő nagyjából ezer tonnányi szeméttől szabadítja meg Európát, de még így is tízezer tonnányi jut egy évre. A döntés elvileg nem vonatkozna az unión kívüli országokra, de valószínűtlennek tűnik, hogy az Apple-nek megérné többféle töltővel gyártania a készülékeit.
Scott Butler, a Material Focus nevű brit nonprofit szervezet kutatója szerint fontos lépés történt a pazarlás csökkentésével, de ez még csak félsiker, a meglévő kábelekkel is kellene valamit kezdeni: a benne található rezet, műanyagot és egyéb értékes fémeket újra fel lehetne használni, ezzel is csökkentve a műszaki szemét környezeti lábnyomát.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az ember, aki puszta kézzel nekiment az Apple-nek
A küzdelemben a hétfejű sárkány az Apple, a földkerekség legértékesebb vállalata, a legkisebb királyfi pedig Louis Rossmann, a magányos szerelő New Yorkból, akit a techcég nem tud se lenyelni, se kiköpni. A tét: a Right to Repair, azaz a javítás joga, ami lassan globális mozgalommá duzzad.
Az Európai Unió az USB használatára kötelezné az Apple-t
Megelégelte az EU az szabványváltozások miatt folyton eldobott töltőket, az USB-C használatára köteleznének minden mobilgyártót. Igen, iPhone-osok, mindegyiket.
Az Apple szabadalmaztatott egy töltőkábelt, ami talán nem fog egy év alatt szétfoszlani
Miért adnak méregdrága telefonokhoz és számítógépekhez olyan kábelt, amire egy depressziós egér se köthetné föl magát szakadásveszély nélkül? Úgy tűnik, az Apple is belátta, hogy változtatni kell.