1956-ban alig lehetett bejutni Magyarországra, mégis több mint száz nyugati újságíró tudósította a szabad világot a forradalomról
Kik?
„A sztálinista rendszer megszilárdultával a nyugati hírszervek tudósítóit sorra kiutasították Magyarországról, a nekik dolgozó magyarok munkáját lehetetlenné tették, néhányukat pedig bebörtönözték. Így egy idő után a nyugati lapoknak és hírügynökségeknek nem voltak állandó budapesti tudósítói. Kivétel volt egy házaspár: Marton Endre és Ilona, akik az Associated Press (AP), illetve United Press International (UPI) amerikai hírügynökséget tudósították” – olvasható a Budapestről jelentjük... Az 1956-os forradalom az egykorú nemzetközi sajtóban című 2006-ban megjelent kötet külföldi tudósítókról szóló tanulmányában.
Molnár János, a három éve a kormányközeli Veritas Intézetbe olvasztott, a kötet publikálásakor azonban még független és önálló 1956-os Intézet munkatársa azt is feltárta, hogy az 1949-es Mindszenty-perről is tudósító Marton házaspár 1955-ös letartóztatása után a keleti tömb országaira specializálódott külpolitikai újságírók zöme Bécsből próbált bejutni a vasfüggöny mögé. „Az ilyen beutazásokat különféle bürokratikus akadályokkal nehezítették, és csak ritkán engedélyezték. Az a szerencsés újságíró sem mozoghatott kedve szerint, akinek sikerült vízumot szereznie. Itt töltött idejét a vendéglátók körültekintően megszervezték és szigorúan kontrollálták, így kevés valódi tapasztalatot szerezhetett a rendszerrel kapcsolatban” – írja Molnár.
Az események utólagos rekonstrukciója szerint a külföldi újságírók zöme október 27-28. körül, vagy még néhány nappal később érkezett Magyarországra. „Nagy részük a kapitalista országok sajtóját képviselte, a keleti blokk területéről elsősorban Lengyelország és Jugoszlávia küldött újságírókat. Szuez angol-francia megtámadása után néhány »sztártudósítót« már az új szenzáció helyére irányítottak, de a többség továbbra is Magyarországon maradt. A november 4-i szovjet invázió miatt azután napokig nem hagyhatták el a háborús övezetnek számító Budapestet, de a harcok elcsendesülésével, november 8. és 11. között a legtöbben elutaztak Magyarországról. A forradalom elbukott, az utcai harcok befejeződtek, a szenzáció véget ért. Néhány újságíró azonban maradt, noha a magyar hatóságok vonakodtak a tartózkodási engedélyüket meghosszabbítani. Az új év első napjaira azonban a Reuters egyetlen tudósítóját leszámítva az utolsó nyugati újságírók is kiszorultak az országból” – olvasható a már idézett tanulmányban.
Molnár szerint a „fegyveres felkelés kitörése után egy héttel itt lévő mintegy százötven külföldi tudósító közül természetesen kevesen voltak az elejétől fogva az események tanúi. A többséget a kitörő forradalom szenzációja, az első Budapestről érkező hírek vonzották Magyarországra. A helyszínre jutáshoz általában szükség volt néhány napra. Nehezítette a beutazást a magyarországi közlekedés összeomlása és a háborús állapotok miatt kialakult anarchia. Október 28-29-ig a belépéshez vízumra is szükség volt, ezért sok tudósító napokig várakozott a határon. Különös szerencséjének vagy jó szimatának köszönhetően mégis több mint féltucatnyi újságíró a felkelés kezdetétől Budapesten volt. Az első naptól a helyszínen lévők visszaemlékezéseire jellemző, hogy mindenki magát tartja a kevesek egyikének, aki kezdettől az események tanúja volt. Egymásról keveset tudnak, többnyire csak három-négy nevet említenek, annak ellenére, hogy a legtöbben ugyanabban a szállodában vettek ki szobát”. A szóban forgó hotel a Duna-part pesti oldalán magányosan álló, a világégés előtt Bristol nevet viselő Duna Szálló volt. „A meglehetősen leromlott épületben lakott a forradalom idején a nyugati újságírók kilencven százaléka, ahol ennek ellenére csak kézi kapcsolású telefon működött, egy telefonos kisasszonnyal. A tudósítók jelenléte a forradalom napjaiban a szállodát pezsgő életű központtá tette, ahová a magyar értelmiségiek vagy politikusok is bejártak ebédelni, híreket cserélni. Mivel senki sem volt képes egyszerre minden fontos helyszínen jelen lenni, az ismerős tudósítók összedolgoztak”.
A nyugati sajtót Molnár kutatásai szerint 22 amerikai, 26 angol, 17 francia, 31 osztrák, 20 olasz, 8 svájci, 9 holland, 5 belgiumi, 12 német. 1 norvég, 4 finn, 1 török, 2 dán. 1 svéd, 1 spanyol, valamint 1-1 a Vatikán és az ENSZ által delegált médiamunkás tudósította a magyar forradalomról.
Mit?
A British Pathé az Egyesült Királyság filmhíradóit és dokumentumfilmjeit készítette 1896 és 1976 között. 2002-ben teljes gyűjteményüket digitalizálták, 2010-ben online elérhetővé vált a teljes archívum, 2011 augusztusában pedig elindult a British Pathé YouTube-csatonája is. Mint mára kiderült, a British Pathé nem forgatott Magyarországon, felvételeiket osztrák és magyar operatőröktől szerezték be – ugyanakkor a Pathé-híradók még hosszú ideig terítéken tartották az 1956-os magyarországi eseményeket. Molnár kutatásai szerint a forradalom heteiben az amerikai CBS-nek Paul Bruck néven forgató Paul Buruck dolgozott Magyarországon. Az alábbi felvételek egy részét így feltehetően részben ő készítette.
Az amerikai hírszerzés elképesztő mennyiségű dokumentumot halmozott fel az 1956-os magyar forradalomról. Az alábbi, német nyelvű összefoglaló a CIA (Central Intelligence Agency) megbízásából készült, legalábbis erre utal az Egyesült Államok Nemzeti Levéltárának (National Archives) jelzete. Molnár idézett kutatásai szerint egyedül Seymour Freidin, a New York Post bécsi tudósítója vállalta fel nyíltan évtizedekkel később, hogy már 1956-ban is az amerikai hírszerzésnek dolgozott. „Erre vonatkozó gyanúnak azonban semmilyen magyar iratban nincs nyoma”.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
