Bajban a Twitter, elhallgattak a legaktívabb tagok
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egyre népszerűbbek a felnőtt tartalmak és a kriptovalutákról szóló hírek a Twitteren, miközben sorra távoznak a korábban meghatározó felhasználók a felületről – derült ki a cég egy belső jelentéséből, amelyet a Reuters szerzett meg. Ez azért is aggasztó, mert ha van valami, amit a reklámbefektetők nem szeretnek, az épp a felnőtt tartalom és a kriptovaluta, így a cégnél elhúzódó válságra számítanak.
Tovább rontja a helyzetet az is, hogy a korábban meghatározó tweetelők is elnémultak. A jelentés nem ismertette ennek az okait, de annyi bizonyosnak tűnik, hogy a felhasználóknak az a 10 százaléka, akik a legaktívabbak voltak a felületen, egyre kevesebbet használja a Twittert. Ez a réteg termelte a felületen a tartalom 90 százalékát, és az ő tevékenységük biztosította a cég bevételének a felét is.
Korábban a hírek, a sporthírek és a szórakoztatóipar voltak a felület legkedveltebb témái, ezek tehették a Twittert „az internet főterévé”, ahogy Elon Musk korábban fogalmazott. Musk, mielőtt 44 milliárd dolláros ajánlatot tett a cégre, azon is morfondírozott, hogy a Twitter haldoklik – és a mostani trendek alapján úgy tűnik, hogy igaza van.
Az üzletembernek ettől függetlenül nagy tervei vannak a felülettel: vicces reklámokra és kevesebb cenzúrára vágyik, miközben nagy valószínűséggel a dolgozók jelentős részétől meg fog válni. Musk emellett a háromszorosára akarja növelni a regisztrált fiókok számát – ami szép teljesítmény lenne úgy, hogy a már regisztrált felhasználók is sorra elhagyják a Twittert.
A fiatalok már nem csiripelnek
A változó érdeklődés mellett a legnagyobb problémát az okozza, hogy az amerikai fiatalokat (a reklámbefektetők legnagyobb célcsoportját) egyszerűen már nem érdekli annyira a Twitter, mint régebben. 2014-ben a tizenévesek 33 százaléka nyilatkozta, hogy használja a felületet, ez idénre 23 százalékra csökkent, miközben a TikTok egyre népszerűbb a célcsoport körében.
A népszerű felhasználók egy része ennek megfelelően olyan platformokra költözött, amelyek a Twitterrel szemben kevesebb szöveget, és inkább videós vagy képes tartalmakat közölnek – ilyenek például a népszerű divattartalmak, amelyek jobban fogynak a TikTokon vagy az Instagramon.
A jelentés nem tért ki a csökkenő lelkesedés okaira, de könnyen lehet, hogy a Twitter egyszerűen elfáradt. Charlie Warzel újságíró szerint a közösségi média felületeinek is van szavatossági ideje, és ha a felhasználók elunják a twitterezést, továbbállnak, a Twitter pedig a MySpace (vagy akár az iWiW) sorsára jut.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Elon Musk a Twitterről: lesznek reklámok, no de mi a helyzet az ufókkal?
A milliárdos Tesla- és SpaceX-vezér összehívta a Twitter dolgozóit, és szokása szerint ismét úgy viselkedett, mint aki teljesen megőrült. Annyi legalább kiderült, hogy el akarja érni az egymilliárd felhasználót, és vicces reklámokra vágyik a felületen.
Elon Musk fut a pénze után, már nem biztos, hogy megvenné a Twittert
Egyes elemzők szerint csak a vételárat akarja lenyomni a zuhanó részvényárfolyamok miatt, mások szerint soha nem is gondolta komolyan az üzletet, és egy olyan nevetséges indokkal próbál kihátrálni, aminek semmi értelme, de legalább jól mozgósítható vele a rajongói bázisa.
Az évszázad üzlete: Elon Musk a szólásszabadság nevében megveszi kedvenc játszóterét, a Twittert
A 44 milliárd dolláros, részben hitelből és kölcsönből fedezett üzlet a világ leggazdagabb embere szerint nem a pénzről szól, hanem a demokráciáról. Arról keveset tudni, hogy mit tervez a céggel a tőzsdei kivonulás után, de szakértők szerint túlzottan idealista elképzelései vannak a közösségi média működéséről.