Reaktivált terménykanállal az eltűnt dologidő nyomában

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

A Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytára alighanem az egyik legfurcsább magyar közgyűjtemény. Az újbudai rozsdaövezetben, a Budafoki út és a Prielle Kornélia utca sarkán álló egykori gyárépületben működő intézmény az itt őrzött páratlanul gazdag technikatörténeti kollekció ellenére sem nevezhető múzeumnak, hiszen a jelenleg már több mint 16 ezer egyedi tárgyból álló gyűjteménynek csupán a töredékét veheti közelebbről is szemügyre a nagyérdemű. 

Az ipari csarnok földszinti bejáratánál csak szűkszavú felirat jelzi, hogy a látogató épp Johannes Gutenberg 1440-es kézisajtójának méretarányos másolatát támasztja, ahogy a portréfényképezést a 19. század derekán forradalmasító eredeti Petzval-objektívek jelentőségét sem méltatja önálló tárló. Az 1950-es évek szovjet csúcstechnológiáját képviselő URAL-2 (Урал-2) szuperszámítógép is legfeljebb gigászi mérete miatt tűnik fel, ahogy a manapság orvostudományi és kozmológiai kutatásokat is inspiráló Gömböc sem kapott külön sarkot. A tanulmánytár munkatársai nem véletlenül nevezték el raktárkiállításnak az általuk gondozott és kutatott relikviák közül csak néhányat bemutató, az ipari csarnok három termét mégis zsúfolásig megtöltő állandó tárlatot.  

Az Ural-2 a Műszaki Tanulmánytár állandó kiállításánFotó: Qubit

Archeológia másképp

Prímább enteriőrbe mondhatni nem is kerülhetett volna a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen doktorált Sterk Barbara multimédia-művész DOLOG_IDŐ című kiállítása, amelyen először kerültek a nagyközönség elé az ugyanezen a címen írt disszertációjához tartozó egyedi művek. 

Sterk Barbara doktori védés közben a raktárkiállítás üvegszekrényei előttFotó: Lakos Máté

A különféle kronométerek, vetítő-, fényképező- és filmfelvevőgépek, mikro- és teleszkópok, laborfelszerelések és konyhai eszközök, továbbá analóg rádiók, katódsugárcsöves televíziók, hengeres, szalagos és lemezes hangrögzítők, illetve lejátszók, valamint informatikai régiségek között otthonosan fest a Sterk által megálmodott és elkészített tápkábeles kézifűrész, a gépi intelligenciával ellátott tökgyalu, de még az egymással az interneten kommunikáló autonóm kukoricamorzsolók is csak azért feltűnőbbek, mert a fogantyúikat kényelmesebbé tevő rongybevonat alól ki-kivillannak a fejlett technológiát sejtető ledfények.  

Autonóm kukoricamorzsolókFotó: Barakonyi Szabolcs

Sterk úgy véli, hogy az 1980-as években induló média-archeológia néven ismerté vált társadalomkutatási irányzat alapvetése, miszerint a régi és az új párhuzamos vizsgálatával korábban nem ismert összefüggések tárhatók fel, a művészetben is eredményre vezethet. 

 „Már használaton kívüli, pár évszázados eszközökbe építettem be olyan a 20–21. századi techno-kulturális használatot idéző mechanikus vagy elektronikus alkatrészeket, mint a potméterek, kapcsolók, mikrovezérlők, kábelek, hangszórók. A választott tárgyak kibővítésével, vagy ahogy én nevezem, kinyitásával feltárul a manapság oly fontos optimalizáció lehetősége, az eszköz hatékonyságnövelésének ígérete” – mondja a művész. 

A hatékonyságnövelés jegyében optimalizált kézifűrészFotó: Lakos Máté

Dolgok, idők és akciók

A doktori értekezés és a kiállítás címét adó szóösszetételt Sterk szerint akár a média-archeológusok is alkothatták volna, pedig nem posztmodern, hanem nagyon is régi magyar kifejezés. A néprajztudományi szakirodalom szerint az archaikus hagyományok mentén szerveződő paraszti közösségekben a dologidő olyan, szezonalitásuk miatt halaszthatatlan, minden más tevékenységet felülíró munkatípusokat jelentett, mint az aratás, a szénakaszálás vagy a terménybetakarítás. A néprajzi definíció szerint a dologidő tartamát a feladat megkezdése és annak befejezése jelölte ki. 

Századforduló órás mester mintalapja háttérben a piros nyomógombbal bekapcsolhatóvá tett terménylapáttalFotó: Lakos Máté

Sterk szerint a kifejezés az idő munkavégzéshez kötött ritmizálását is kifejezi, miközben „összeköti egymással az emberi létezés két lényegi referenciapontját, a dolgot és az időt”. 

Potméterrel finomhangolhatóvá tett vízszintezőFotó: Lakos Máté

A művész szerint a tárgyhasználat módja és ideje létrehoz egy sajátos, a tárgy és a használó történetét is tartalmazó emlékezeti teret. Ezért is került a tanulmánytár relikviákkal telezsúfolt üvegszekrényei közé kifeszített vászonra végtelenítve vetített mozgókép, amelyben Sterk pantomimszerű mozdulatsorokkal többféleképpen értelmezhető, de mindenképpen dologidősnek tűnő tevékenységeket idéz meg.

Dologidős mozdulatok végtelenítveFotó: Lakos Máté

A látás tapintása és a párhuzamos olvasatok

A terménykanálba épített nyomógombos kapcsoló puszta létével teremti meg a bekapcsolás önkéntelen igényét. „Az ember ezzel már be is kapcsolja a kanalat, mert a fejben bekapcsolás befogadói értelemben egyenértékű a fizikai bekapcsolással, vagy akár erősebb stimulust is jelenthet”. Az is felvetődhet ugyanakkor, hogy a terménykanál ellenáll a bekapcsolásának és nem csinál semmit. „De ez már egy aktív állapot, hiszen ahol kapcsoló és nyomógomb van, ott akció is van. Ezáltal válik a passzív kanál aktívvá” – mondja Sterk.

Hasonló a helyzet a személyi asszisztenssel kiegészített terménygyaluval, amelynek elmosódott QR-kódjai reflexszerűen kiváltják a szemlélőből a mobilhasználat gondolatát. 

Terménygyalu archaikus QR-kódokkalFotó: Barakonyi Szabolcs

A multimédia-művész szerint a kézifűrész, a kukoricamorzsoló, vagy a  vízszintező mind-mind olyan tárgyak, amelyek használata manuális tudást, izommunkát és  rögzült mozgásmintákat feltételeznek. 

„Ezzel szemben a tárgyakba általam beépített modernkori alkatrészek, kijelzők alapvetően a látás általi megismerésre hagyatkoznak” – mondja Sterk. A régi és az új technológiák meglepő találkozása ugyanakkor többnyire nem várt eredményre vezet. A látogatók többsége alig visszafogható késztetést érez a nyomogatásra és tekergetésre, vagyis érvényesül az alkotói szándék, miszerint a kiválasztott és reaktivált használati tárgyak vizuális befogadása felkelti az érintés vágyát is. Vagyis művészeti szempontból is sikeresnek nyilvánítható a média-archeológia módszertanával folytatott kutatás: a régi és az új párhuzamos olvasata segített a tapintás részévé tenni a látást, vagy éppen fordítva.

(A kiállítás kurátora Lázár Eszter művészettörténész.)

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: