Szenzációs videó az egymást kommunikációs céllal dobáló ausztrál polipokról

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

A Sydney-i Egyetem kutatói 2015-ben és 2016-ban számos felvételt készítettek az egymást kagylókkal és tengeri hordalékdarabokkal dobáló Ausztrália partjainál élő fejlábúakról. Akkor még nem volt világos, hogy a közönséges sydney-i polipok (Octopus tetricus) szándékosan veszik-e célba egymást, vagy csak véletlenül találják el fajtársukat miközben a rendszeresen alkalmazott „dobó” mozdulatokkal takarítják búvóhelyeiket a tengerfenéken.

Az Új-Dél-Wales déli partjainál fekvő Jervis-öbölben készült sok száz órányi felvétel elemzése évekig tartott, de megérte várni az eredményre. A PLOS One folyóiratban november 9-én jelent meg az a tanulmány, amely szerint a korábban anti-szociálisnak tartott fejlábúak voltaképp társas lények. Legalábbis a közönséges sidney-i polipok vizsgált populációjában megfigyelt viselkedés alapján egyértelműen erre lehet következtetni. 

Polippárbaj Octopus tetricus-módraFotó: Godfrey-Smith et al./PLOS ONE

Az elemzésekből kiderült, hogy a Qubiten is ismertetett korábbi feltételezésekkel szemben nem csak a nőstények, hanem a hímek is célba veszik fajtársaikat, bár az azonosított esetek 66 százalékában valóban nőstény volt a dobó játékos. Az utóbbi titulus nem antropomorfizáció, a kutatók ugyanis számos esetben megfigyelték, ahogy a célba vett példányok elhajolnak, lebuknak, kitérnek a feléjük tartó objektum elől, sőt arra is akadt több, statisztikailag értelmezhető példa, hogy karjaikat lengetve még azelőtt jelezték, hogy tudják mire készül az ellenfél, mielőtt az rákészült volna a dobásra. 

A Live Science ismertetője szerint az ausztrál kutatók 10 egyed 102 interakcióját elemezték képkockáról képkockára. A polipok jól azonosítható mozdulatokkal hajították fajtársaik felé az éppen a karjaik ügyébe kerülő szilárdabb dolgokat, méghozzá akkora erővel, hogy azok akár több poliptesthossznyit is megtettek. A lap által megkérdezett kutatók szerint az ismert közegellenállás miatt ez jelentős energiabefektetést igényel az állatoktól, ezért is számít feltűnően szokatlan viselkedésnek. Még akkor is, hogy megfejtésük szerint az állatok valójában nem dobálóznak, hanem a testükből kipumpált vízsugárral állítják pályára a karjaikkal begyűjtött és irányba állított lövedéket. 

A videók elemzése nyomán készített magyarázó fázisrajzok a tanulmánybólForrás: Godfrey-Smith et al./PLOS ONE

Az elemzett felvételek olyan szituációkat is rögzítettek, amikor az állatok nem egymást, hanem a zsákmányt, vagy épp a kamerát találták el egy-egy célzott lövéssel, de ezek előkészítése és kivitelezése is eltért attól a mozdulatsortól, amit egymás dobálása során produkáltak. De más mintázata volt az olyan mozgásnak, amelynek révén a dobó eltalálta társát, és annak is, amellyel nem. A kutatók szerint ez egyértelműen jelzi, hogy már a célzás szándéka is jelentéssel bír a polipok kommunikációjában. Ilyesféléről mindeddig csak az emberszabású majmoknál tudtak meggyőzödni a primatológusok. 

A Jervis-öböl ideális polipélőhely, ám a táplálékbőség és a védett környezet szokatlan népsűrűséget eredményez, így a máskülönben egymással legfeljebb a párválasztási időszakban találkozó fajtársak itt közeli szomszédságban élnek. A törmelékdobálás egy módja lehet ezeknek az általában magányos élőlényeknek, hogy kezeljék a polipszomszédokkal való interakciókat, beleértve a nem kívánt szexuális közeledést is – vélik a kutatók.

Az alábbi videóban a kutatás rövid összefoglalója látható.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: