Hiánypótló kutatás tárja fel, miért úszik a víz felszínén az ürülék

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Ritkán fordul elő, hogy egy tudományos publikáció olyan erős mondattal nyisson, mint amilyeneket Rejtő Jenőtől várna csak az ember, egy nemrég rangos Nature-ben megjelent tanulmánynak viszont sikerült megugrania ezt az akadályt. „A fekálialebegés magyarázata máig nem tisztázott jelenség” – csapnak bele a lecsóba a Mayo Clinic kutatói, de szerencsére nem táncolnak sokáig az olvasók idegein, hiszen egy lehetséges megfejtést is kínálnak: úgy tűnik, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben a lebegés oka nem az ürülék zsírtartalmában keresendő, hanem a benne csapdába esett gázokban. 

Ezt a műfaj kedvelői már régóta gyanítják, de mindeddig még senki nem esett neki kellő tudományos alapossággal a témának, így nem is csoda, ha az internetezők rettenetes bizonytalanságban vergődnek a lebegést illetően. Ezt jól mutatja az is, hogy egy gyors Google-keresés 1 millió 350 ezer találatot hoz a víz felszínén úszó ürülékről, ennek a lehetséges okairól, illetve arról is, hogy vajon célszerű-e orvoshoz fordulni, ha ilyesmit tapasztal az ember. A világ bonyolult és sokszínű, így az sem meglepő, ha erre nincs egyértelmű válasz, ahogy arra sem, hogy milyen viselkedést várhat el az ember a tisztességes, hétköznapi fekáliától: el kell-e süllyednie, vagy nem?

Fluctuat nec mergitur

A Medical News Today szerint az elvárható viselkedés a süllyedés, de akkor sem kell megijedni, ha lebegő fekáliával találkozunk: ezt okozhatja a túlzott zsírfogyasztás, emésztési zavar vagy Crohn-betegség is. A rostfogyasztás elnehezítheti a székletet, de okot adhat a lebegésére is: a csapdába esett gázok vagy levegő is okozhatja a jelenséget. A meglepően gazdag angol nyelvű szaktanácsadás szerint különösebb aggodalomra nincs ok, ha az ember ilyesmit tapasztal: ugyan lehet betegség jele is, de általában ártalmatlan jelenségről van szó.

Ártalmatlan vagy nem, de mi okozza? Ez a kérdés valószínűleg időtlen idők óta foglalkoztatja az emberiséget, de legalábbis azóta, hogy feltalálták az angolvécét. A kutatók régóta gyanítják, hogy a gáz lehet a ludas: ha a lebegő székletből eltávolítják a gázt, ugyanannyit nyom, mint a süllyedős, ami azt is jelenti, hogy a titok itt keresendő, nem az anyag összetételében vagy zsírtartalmában. Az erről szóló hiánypótló kutatást 1972-ben végezte el Michael D. Levitt és William C. Duane, az eredményeiket a lenyűgöző című Floating Stools – Flatus versus Fat című tanulmányban összegezték. 

Kékbálna-ürülék a Mexikói-öbölben. Lebeg!Fotó: SYLVAIN CORDIER/Biosphoto via AFP

Míg több kutatás is egereken vizsgálta a lebegő és a süllyedő széklet közötti különbséget, Levitt és Duane 33 egészséges embertől vett mintán kutatta, hogy mi okozhatja a jelenséget. Ezek közül huszonnégyen tengeralattjárós székletet produkáltak, kilencen viszont megbízhatóan lebegő típusút. Levitték vizsgálatából az is kiderült, hogy a zsíros széklet metántartalma általában viszonylag alacsony, így az általában nem is lebeg. Nem véletlen, hogy Levitték pont erre a témára találtak rá: Duane folyamatosan lebegős székletet produkált, ezért aztán be is fogtak tőle egy példányt, kivonták belőle a gázt, és megnyugodva tapasztalták, hogy ettől a széklet a vízzel teli tartály aljára süllyedt.

Ovatus és Uniformis 

1972 óta persze sok szennyvíz lefolyt már a Dunán, mégis eddig kellett várni, hogy valaki komolyabban foglalkozzon a kérdéssel. A mostani tanulmány vezető szerzője, Syed Mohammed Musheer Aalam és társai egereken vizsgálták a bél mikrobiomja és a széklet viselkedése közötti összefüggéseket, és a tudomány történetében először sikerült bizonyítaniuk, hogy a mikrobiom határozza meg, hogy vajon lebegni fog-e a fekália, vagy elsüllyed. 

A kutatók a mikrobiom és a széklet lebegési képessége közötti összefüggést két kontrollcsoporton vizsgálták: az egyikben bélbaktériumok nélkül tenyésztett, a másikban pedig hétköznapi, normális állatok szerepeltek. Az előbbi csoport kivétel nélkül tengeralattjárókat produkált, míg a hétköznapi egerek nagyjából fele lebegős széklettel örvendeztette meg a kutatókat.

A kutatók ezután egy lépéssel tovább is mentek: a hétköznapi egerek székletéből vett baktériumokkal oltották be a steril egereket, és arra jutottak, hogy a kezelés után az addig kivétel nélkül elsüllyedő székleteket produkáló állatok egyre többször lebegőset ürítettek. Nagarajan Kannan, a tanulmány egyik társszerzője szerint ezzel el is dőlt az a régóta húzódó vita, hogy mi okozhatja ezt a jelenséget: egyértelműen a gáz felelős érte, semmi köze nincs a széklet zsírtartalmához. Hasonló eredményt hozott az is, amikor az egereket egészséges emberekből vett bélbaktériumokkal oltották be – ilyenkor is megnőtt a lebegő produktumok aránya.

A gáztermelésért gyaníthatóan két baktériumtörzs, a Bacteroides ovatus és a Bacteroides uniformis tehető felelőssé, de hogy melyik a főkolompos, azt még további vizsgálatok dönthetik majd el.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: