Hiánypótló kutatás tárja fel, miért úszik a víz felszínén az ürülék
Ritkán fordul elő, hogy egy tudományos publikáció olyan erős mondattal nyisson, mint amilyeneket Rejtő Jenőtől várna csak az ember, egy nemrég rangos Nature-ben megjelent tanulmánynak viszont sikerült megugrania ezt az akadályt. „A fekálialebegés magyarázata máig nem tisztázott jelenség” – csapnak bele a lecsóba a Mayo Clinic kutatói, de szerencsére nem táncolnak sokáig az olvasók idegein, hiszen egy lehetséges megfejtést is kínálnak: úgy tűnik, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben a lebegés oka nem az ürülék zsírtartalmában keresendő, hanem a benne csapdába esett gázokban.
Ezt a műfaj kedvelői már régóta gyanítják, de mindeddig még senki nem esett neki kellő tudományos alapossággal a témának, így nem is csoda, ha az internetezők rettenetes bizonytalanságban vergődnek a lebegést illetően. Ezt jól mutatja az is, hogy egy gyors Google-keresés 1 millió 350 ezer találatot hoz a víz felszínén úszó ürülékről, ennek a lehetséges okairól, illetve arról is, hogy vajon célszerű-e orvoshoz fordulni, ha ilyesmit tapasztal az ember. A világ bonyolult és sokszínű, így az sem meglepő, ha erre nincs egyértelmű válasz, ahogy arra sem, hogy milyen viselkedést várhat el az ember a tisztességes, hétköznapi fekáliától: el kell-e süllyednie, vagy nem?
Fluctuat nec mergitur
A Medical News Today szerint az elvárható viselkedés a süllyedés, de akkor sem kell megijedni, ha lebegő fekáliával találkozunk: ezt okozhatja a túlzott zsírfogyasztás, emésztési zavar vagy Crohn-betegség is. A rostfogyasztás elnehezítheti a székletet, de okot adhat a lebegésére is: a csapdába esett gázok vagy levegő is okozhatja a jelenséget. A meglepően gazdag angol nyelvű szaktanácsadás szerint különösebb aggodalomra nincs ok, ha az ember ilyesmit tapasztal: ugyan lehet betegség jele is, de általában ártalmatlan jelenségről van szó.
Ártalmatlan vagy nem, de mi okozza? Ez a kérdés valószínűleg időtlen idők óta foglalkoztatja az emberiséget, de legalábbis azóta, hogy feltalálták az angolvécét. A kutatók régóta gyanítják, hogy a gáz lehet a ludas: ha a lebegő székletből eltávolítják a gázt, ugyanannyit nyom, mint a süllyedős, ami azt is jelenti, hogy a titok itt keresendő, nem az anyag összetételében vagy zsírtartalmában. Az erről szóló hiánypótló kutatást 1972-ben végezte el Michael D. Levitt és William C. Duane, az eredményeiket a lenyűgöző című Floating Stools – Flatus versus Fat című tanulmányban összegezték.
Míg több kutatás is egereken vizsgálta a lebegő és a süllyedő széklet közötti különbséget, Levitt és Duane 33 egészséges embertől vett mintán kutatta, hogy mi okozhatja a jelenséget. Ezek közül huszonnégyen tengeralattjárós székletet produkáltak, kilencen viszont megbízhatóan lebegő típusút. Levitték vizsgálatából az is kiderült, hogy a zsíros széklet metántartalma általában viszonylag alacsony, így az általában nem is lebeg. Nem véletlen, hogy Levitték pont erre a témára találtak rá: Duane folyamatosan lebegős székletet produkált, ezért aztán be is fogtak tőle egy példányt, kivonták belőle a gázt, és megnyugodva tapasztalták, hogy ettől a széklet a vízzel teli tartály aljára süllyedt.
Ovatus és Uniformis
1972 óta persze sok szennyvíz lefolyt már a Dunán, mégis eddig kellett várni, hogy valaki komolyabban foglalkozzon a kérdéssel. A mostani tanulmány vezető szerzője, Syed Mohammed Musheer Aalam és társai egereken vizsgálták a bél mikrobiomja és a széklet viselkedése közötti összefüggéseket, és a tudomány történetében először sikerült bizonyítaniuk, hogy a mikrobiom határozza meg, hogy vajon lebegni fog-e a fekália, vagy elsüllyed.
A kutatók a mikrobiom és a széklet lebegési képessége közötti összefüggést két kontrollcsoporton vizsgálták: az egyikben bélbaktériumok nélkül tenyésztett, a másikban pedig hétköznapi, normális állatok szerepeltek. Az előbbi csoport kivétel nélkül tengeralattjárókat produkált, míg a hétköznapi egerek nagyjából fele lebegős széklettel örvendeztette meg a kutatókat.
A kutatók ezután egy lépéssel tovább is mentek: a hétköznapi egerek székletéből vett baktériumokkal oltották be a steril egereket, és arra jutottak, hogy a kezelés után az addig kivétel nélkül elsüllyedő székleteket produkáló állatok egyre többször lebegőset ürítettek. Nagarajan Kannan, a tanulmány egyik társszerzője szerint ezzel el is dőlt az a régóta húzódó vita, hogy mi okozhatja ezt a jelenséget: egyértelműen a gáz felelős érte, semmi köze nincs a széklet zsírtartalmához. Hasonló eredményt hozott az is, amikor az egereket egészséges emberekből vett bélbaktériumokkal oltották be – ilyenkor is megnőtt a lebegő produktumok aránya.
A gáztermelésért gyaníthatóan két baktériumtörzs, a Bacteroides ovatus és a Bacteroides uniformis tehető felelőssé, de hogy melyik a főkolompos, azt még további vizsgálatok dönthetik majd el.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: