A diplomás szülők egy luxusautó árával többet fordítanak a gyerekükre, mint az alapfokú végzettségűek
Mennyit foglalkozunk a gyerekeinkkel, és mi a különbség ebben a tekintetben az alapfokú végzettséggel és a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők között? A rendelkezésre álló adatok alapján az alacsony végzettségű szülők gyerekeinek lemaradása óriásinak tűnik, és ez nemcsak a gyerekek, hanem mindannyiunk problémája, aminek a jövőben komoly következményei lehetnek, derül ki Hajdu Tamás, Kertesi Gábor és Kézdi Gábor kutatásából, amelynek eredményei a Közgazdasági Szemle novemberi számában jelentek meg.
A szakirodalomból nyilvánvaló, hogy a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó gyerekek készségei között már kora gyermekkorban számottevő különbségek vannak. A gyerekek már kiskorukban is rengeteg nyelvhasználati, interakciós, kapcsolatteremtő, együttműködési készséget tanulnak meg, és az így szerzett tudás erős alapot ad az iskolai évekhez és így a későbbi karrierhez is, miközben az is igazolt, hogy a születéskori különbségek elhanyagolhatók. A társadalomtudósok nagyjából egyetértenek abban, hogy az alacsony iskolázottságú szülők kevesebbet beszélgetnek a gyermekeikkel, kisebb szókinccsel rendelkeznek, több felszólító mondatot és kevesebb kérdést használnak, mint a magasabb végzettségűek. Az ő nevelési gyakorlatukban ráadásul jellemzően kevesebb bátorító és több a neheztelő elem, mint az iskolázottabb szülők esetében, és ez rosszul hat a gyerekek fejlődésére.
Nem hallanak annyi szót
Egy amerikai kutatásban negyven családot figyeltek meg két éven át heti rendszerességgel, és azt találták, hogy a megfigyelt hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek hároméves korukig összesen 50 százalékkal, 30 millióval kevesebb szót hallanak a szüleiktől, mint a magasan képzett értelmiségi szülők a gyerekei. Más amerikai kutatások arra mutatnak rá, hogy az alsó jövedelmi ötödhöz tartozó családok kétévesnél fiatalabb gyerekei heti négy-öt órával, óvodáskorú gyerekei pedig heti három-négy órával kevesebbet töltenek a lakóhelyüktől távol, mint a felső jövedelmi ötödhöz tartozó hasonló korú gyerekek. Ez pedig azért probléma, mert így szerezhetnének a gyerekek a közvetlen környezetüktől eltérő tapasztalatokat, ami nagyban segíti a mentális fejlődésüket.
Nemcsak az USA-ban vizsgálták ezt a jelenséget, értékes tanulságokat tartalmazó magyar kutatások is születtek a témában. A Szegedi Tudományegyetem Képességkutató Csoportjának 2003-as kutatása például kimutatta, hogy a különböző társadalmi rétegekből származó gyerekek között már hatéves korra jelentős különbségek keletkeznek a legfontosabb alapkészségek tekintetében. A csaknem két évtizede elvégzett kutatás szerint a szülőknek a szociális háttértől függetlenül is van valamekkora mozgásterük abban, hogy miként alakítják a gyermeki készségeket, ha erre időt szánnak.
Egy másik korábbi magyar kutatás azt is megvizsgálta, hogy milyen időráfordítások függenek össze a legszorosabban a gyermek képességeinek fejlődésével. E szerint óvodáskorban a matematikai és az olvasási készségek fejlődésével a közös meseolvasás, társasjátékozás, a közös családi kirándulás, a kulturális programok is összefüggést mutattak, míg iskolás korban ezek mellett a sok saját könyv, a nyári táborokon részvétel és az otthoni hangszer is jelentőséget kapott. Azt persze ennek alapján nem lehet megmondani, hogy a fejlettebb készségekkel rendelkező gyereknek jutott ezekből több, vagy fordítva: akiknek több jutott belőlük, azok jobban fejlődtek, de nyilvánvaló az erős összefüggés.
Több idő jut a házimunkára, kevesebb a gyerekre
Hajdu, Kertesi és Kézdi saját kutatását a KSH időmérleg-felvételére alapozza. Sajnos a 2020-as időmérleg-felvételt a statisztikai hivatal a koronavírus-járvány miatt 2023-ra halasztotta. A kutatók úgy döntöttek, hogy mivel a kutatást a 2021 nyarán elhunyt Kézdi Gáborral közösen már nem tudják befejezni, az elérhető adatokat most publikálják.
A 2000-2010-es adatok alapján egyértelműen látszik, hogy mind az anyák, mind az apák esetében jelentős különbség van a társadalmi csoportok között a gyerekeikre fordított idő tekintetében. A magasabb iskolázottságú szülők határozottan több időt fordítanak a gyerekekre, mint a kevésbé iskolázott szülők, és ez egyaránt igaz a gyermekgondozásra és a gyermekkel egyéb módon közösen töltött időre.
A háztartási munkában viszont fordított a helyzet. Az alacsony iskolázottságú szülők (anyák és apák egyaránt) szignifikánsan több időt fordítanak házimunkára, mint az iskolázottabb szülők. A felsőfokú végzettségű anyák és apák tehát, függetlenül attól, hogy foglalkoztatottak vagy sem, több időt töltenek gyermekgondozással és kevesebb háztartási munkát végeznek, mint az alapfokú végzettségűek. A magasan iskolázott apák különösen sokat töltenek a gyermekükkel szabadidős programokon. A kutatók megjegyzik, hogy ezek az összefüggések mind beleillenek a nemzetközi példák közé.
A tanulmány kiemeli, hogy a legnagyobb különbségek a 0–2 éves korú gyerekeket nevelő anyák körében figyelhetők meg – a diplomás és az alapfokú végzettségű anyák közötti gyerekgondozási időráfordítási különbség heti 8-9 óra. A 7-14 éves korú gyermekeknél ez a különbség kisebb ugyan, de még így is jelentős: heti 2-3 órát tesz ki. Azaz a diplomás anyák kifejezetten sokat foglalkoznak a bölcsődés kor alatti gyerekükkel az alapfokú végzettségű anyákhoz képest, de még a kisiskolás gyerekükkel is számottevően több időt töltenek, mint az alacsony iskolai végzettségű anyák. A diplomás apák a nagyobb, óvodás és iskolás korú gyerekeik esetében veszik ki jobban a részüket a gyermeknevelésből. Ők heti 7-8 órával több időt töltenek az ebben a korban lévő gyerekeikkel, mint az alapfokú végzettségű apák.
A kutatók a kétszülős családok esetében mindkét szülőt együtt is vizsgálták, és azt találták, hogy a diplomás szülővel rendelkező családok előnye egészen szélsőségesen nagy: ha a szülők közül legalább az apa felsőfokú végzettségű, akkor ez az időráfordítási többlet az alapfokú végzettségű családokhoz képest heti 10 órát tesz ki, vagyis ennyivel több időt töltenek gyerekgondozással a diplomás szülőkkel rendelkező családok az alapfokú végzettségű szülőkkel rendelkező családokhoz képest.
Az időráfordítás mellett természetesen a fizetett szolgáltatásokért (nyelv- és zeneóra, nyári tábor, stb.) és a készségfejlesztő eszközökért (hangszer, könyvek, számítógép, stb.) is sokkal többet tudnak fizetni a jellemzően magasabb keresettel rendelkező diplomás szülők. A kutatók ugyanakkor azt is kimutatták, hogy nemcsak abszolút értékben költenek többet ezek a családok a gyerekeikre, hanem relatíve is: az amúgy is magasabb jövedelmükből még 5-6 százalékkal többet is fordítanak ilyen jellegű kiadásokra, mint az alapfokú végzettségű szülők.
A kutatás során azt is megvizsgálták, hogy vajon a jól kereső alapfokú végzettségűek esetében hogyan alakulnak ezek a ráfordítások, és kiderült, hogy a lemaradás jelentős része azonban az ő esetükben is megmarad. Ez azt jelenti, hogy ez valóban nem csak anyagi, hanem kulturális kérdés is. Fontos és jelenleg még megválaszolatlan kérdés, hogy pusztán a jövedelem emelkedése jelenthet-e változást a gyermekek fejlesztésébe való beruházás tekintetében, vagy ilyet csak kulturális, iskolázottsági változás esetén lehet várni.
Az alábbi táblázatban jól látszik a jelentős pénzbeli és időbeli különbség, az viszont nem derül ki egyértelműen, hogy a tényleges különbség még ennél is nagyobb. Az alapfokú végzettségű szülős családokban ugyanis átlagosan 2, míg a diplomás szülős családokban csak 1,6 gyerek van, és így egy gyerekre vetítve még nagyobb az eltérés, ráadásul itt is értékelni kell azt, hogy mind az idő, mind a pénz tekintetében lehet minőségi különbség is a ráfordításban, hiszen a diplomások több és jobb információval rendelkeznek arról, hogy mi az, ami jót tesz a gyerek fejlődésének. Az ötszáz órányi különbség egyébként olyan, mintha a gyerek évente több tárgyból a normál tanrend mellett a tanév minden hétköznapján intenzív különórai képzésekben is részt venne. Ha mindezt a különbséget átszámoljuk 14 éven keresztül évi 500 munkaórára, és azt felszorozzuk egy diplomás órabérrel, illetve hozzáadjuk a pénzbeli ráfordításbeli különbségeket is, nagyjából az jön ki, hogy egy diplomás családban a szülők egy luxusautó árával többet fordítanak egy-egy gyerekükre, mint egy alapfokú végzettségű családban.
1993-ról 2010-re a diplomás apák időráfordítása ráadásul jelentősen növekedett is: a szigorúan vett gyermekgondozásban heti 2,6 órával, a közös szabadidős tevékenységekkel kibővített időráfordítás esetében pedig heti 4,3 órával nőtt a diplomás és az alapfokú végzettségű apák közötti különbség ebben a csaknem húsz évben. A kutatók megjegyzik, hogy ez a növekedés és a különbségek növekedése is egybevág a nemzetközileg ismert trendekkel.
Nehezebben megy a közös olvasás
A kutatók szerencsére nem érték be a közhelyes magyarázattal, hanem azt is megvizsgálták, hogy mi állhat ezeknek az igen jelentős különbségeknek a hátterében. A következő magyarázó tényezőket találták:
A diplomás szülőknek sokkal több információjuk van arról, hogy mit lehet csinálni a gyerekkel közösen, és mi az, ami valóban hozzá is tesz a gyermek fejlődéséhez.
A diplomás szülőknek jellemzően van nevelési stratégiájuk, mert képzettek abban a tekintetben is, hogy ennek van jelentősége. A kevésbé iskolázott szülők erről kevesebbet tudnak, és sokkal spontánabb módon közelítenek a gyerekneveléshez.
Ez összefügg azzal is, hogy a diplomás szülők a házasságra is a gyerekneveléshez kapcsolódóan tekintenek: közös vállalkozásként kezelik, ami a gyermek sikeres felneveléséről szól. A kevésbé iskolázottak számára a házasság nem szól kifejezetten a gyereknevelésről. Ez a magyarázat egyébként arra is, hogy a diplomás apák szerepvállalása nagyot nőtt a gyermeknevelésben, hiszen éppen erre vállalkoztak a házasságkötéssel.
Ráadásul a diplomások jobban ki tudják tölteni az együtt töltött időt, sokkal több olyan programon vesznek részt a gyermekeikkel, ami valóban hozzájárul a fejlődésükhöz: a fent említett kirándulás, közös olvasás, kulturális programok mind-mind erről is szólnak.
Mindezek miatt a magasabb iskolázottságú szülők számára a gyereknevelésben sokkal több a szórakoztató, kevésbé monoton elem. A kutatók említenek is konkrét példákat: az alacsony iskolázottságú szülők olvasási-szövegértési képességei gyakran rosszak, így nehezükre esik a gyermekeikkel való közös olvasás, az esti mese, iskolás gyermekek esetében kevésbé képesek követni gyermekeik tanulmányait. Így nem nehéz megérteni, hogy számukra sokkal nagyobb terhet jelenthetnek ezek a programok.
A felsőoktatás nemcsak az egyén vagy egy család életéről szól, hanem a felhalmozott tudáson keresztül a gyerekeikről, azaz a társadalmunk jövőjéről is
A kutatók szerint az általuk kimutatott tendenciák komoly következményekkel járnak a jövőbeli társadalmi egyenlőtlenségekre és az ország hosszú távú fejlődési lehetőségeire nézve, hiszen az alapvetően jobb körülmények között élő, jobban fizetett, kevesebbet dolgozó diplomások gyerekei egyre növekvő családi tőkével indulnak a rosszabb iskolai végzettségű szülők gyerekeihez képest. A tanulmány nem foglalkozik vele, de máshonnan tudhatjuk, hogy ezeket a különbségeket a magyar oktatási rendszer nem tudja mérsékelni.
2010 utáni adataink még nincsenek, de mivel a magyar trendek elég szorosan együtt mozognak a fejlett világ trendjeivel, valószínű, hogy minden családban tovább növekszik a gyermekgondozásra fordított idő. A diplomás szülőkkel rendelkező családokban ugyanakkor a növekedés továbbra is intenzívebb lehet, mint az alapfokú végzettségű családokban, így tehát a különbségek spontán mérséklődésére nem számíthatunk, állítják a kutatók. Az viszont segíthet valamelyest, hogy míg a kétezres években a legalább egy diplomás szülővel rendelkező családok részaránya az összes 0-14 éves gyermeket nevelő családon belül mindössze 22 százalék körül volt, 2020-ra ez az arány már 40 százalékra nőtt. 2020-ban a 0-14 éves gyerekeket nevelő családok közül már minden ötödikben mindkét szülőnek diplomája volt.
A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején végbement felsőoktatási expanzió erre rendkívül jó hatással van. A most gyereket vállalók körében azért nőhetett ilyen mértékben a diplomások aránya, mert most a fiatal szülők generációjában eleve sokkal több diplomás van, mint korábban bármikor.
Ebből a szempontból is tragikus a társadalomra nézve, hogy a felsőoktatás bővülése megtört. Az Eurostat adatai szerint a 2013-as 360 ezer hallgató helyett 2020-ban már csak 285 ezren vesznek részt a magyar felsőoktatásban. Ez tehát nem csak közvetlenül hat majd a gazdaságra, de a felsőoktatásból kimaradók gyerekeibe fektetett családi időráfordításon keresztül is. Ráadásul a területi egyenlőtlenségek is óriásiak: míg a fővárosi fiatalok több mint 60 százaléka szerez diplomát, Észak-Magyarországon csak kevesebb, mint 20 százalékuk végzi el a főiskolát vagy egyetemet.
A kutatók szerint a feltárt családi összefüggések mellett nagyon is érdemes lenne újra megfontolni, hogyan tekintünk a felsőoktatásra, hiszen ez nemcsak az egyén vagy egy család életéről szól, hanem a felsőoktatásban résztvevők által felhalmozott tudáson keresztül a gyerekeikről, azaz a társadalmunk jövőjéről is. Ahogyan ők fogalmaznak a tanulmány végén: „A fiatal diplomások számának növekedése biztosíthatná a leghatékonyabban az intenzív gyermeknevelési gyakorlat elterjedését, ami szélesebb és stabilabb alapot teremtene a közoktatás számára, és a korábbinál gyorsabb pályára állítaná az ország emberitőke-felhalmozását.”
A szerző a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Regionális Programjának koordinátora. A cikkben nem a TASZ álláspontját fejti ki. Cimlapkép: Fortepan / Dénes János
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
