Ha nincs a mentorom, biztos otthagytam volna az iskolát

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

„Amikor álláskereső voltam, mindig úgy mentem a munkaügyi központba, hogy felkészültem én, hogy milyen lehetőségeim vannak. (...) Mert nem mondják meg. Nem szeretik valamiért” – idézte fel a 30 éves Andrea, hogy roma fiatalként milyen útbaigazítást kapott, amikor állást keresett. Bár ma jó helyen van, iskolai évei során sem orientációhoz, sem anyagi támogatáshoz nem jutott, kizárólag családi és baráti támogatást kapott életpályája fontos fordulópontjai előtt.

Kutatásom alapján Andrea története korántsem egyedi: a legnehezebb helyzetben lévő roma fiatalok hozzáférése a továbbtanulást és szakmai életutat támogató orientációhoz rendszertelen, véletlenszerű és jellemzően rövid távú, ezért az érvényesüléshez alternatív orientációs stratégiák kiépítésére kényszerülnek. 2019 novembere és 2020 februárja között az érintettek körében mélyinterjús kutatást végeztem, amelyben két kérdésre kerestem a választ: egyrészt, hogy milyen intézmények, személyek, szervezetek és hogyan orientálják a hátrányos helyzetű roma fiatalokat Magyarországon a továbbtanulás és a pályaválasztás irányába; másrészt, hogy a rendszerszintű életpályát támogató orientáció milyen módon éri el ezeket a roma fiatalokat. 

Ezek a kérdések eltörpülnek a magyar iskolarendszer nagyobb rendszerszintű problémái mellett, azonban a hátrányos helyzetből induló fiataloknál az orientációhoz kapcsolódó tapasztalatok kulcsszerepet játszanak az életük során. 

Globális gazdaság – bizonytalan jövő

A 21. század életútjai az előző generációkhoz képest atipikussá, egyre kevésbé előreláthatóvá és szinte tervezhetetlenné váltak. A globalizált gazdaság, a deregularizált munkaerőpiac és a rugalmas foglalkoztatás is hozzájárult az oktatás/képzés és a munka egymástól való fokozatos eltávolodásához, ami az iskolából munkából való átmenetet hosszabbá, sokszínűbbé, esetlegesebbé és bizonytalanabbá tette. 

A tágan értelmezett pályaorientáció segíthet a fiatalokat felkészíteni a megjósolhatatlan élethelyzetek és az életpályán előálló számtalan döntési helyzet kezelésére, és ez különösképpen igaz azokra a tanulókra, akiket a családi közege nem tud ebben támogatni. Fontos hangsúlyozni, hogy jelen kontextusban pályaválasztás helyett inkább a pályakonstrukcióról vagy akár pályacirkálásról lehet beszélni. 

Orientáció vagy tanácsadás?  

Az EU Tanácsa a szakmaválasztással kapcsolatos orientációt sokszereplős folyamatként határozza meg, és az életpálya-építési kompetenciák kialakítására helyezi a hangsúlyt, ami azt jelenti, hogy az egyszeri tájékoztató és tanácsadó jellegű foglalkozások helyett hosszú távú tervezésről és kompetenciafejlesztésről kellene szólnia. Az orientáció híd szerepet tölt be az oktatás, a képzés és a munka világa között, hiszen ideális esetben a fiatalok jól informáltan, felkészülten, komplex szempontokat mérlegelve hoznak döntéseket ezekkel kapcsolatban. 

Továbbá az orientáció nagy szerepet játszik a társadalmi esélyegyenlőség és integráció szempontjából is, lévén bizonyítottan hatékony kompenzációs eszköz, vagyis éppen azokat segíti jobban, akiknek kevesebb sikeres minta és informális támogatás áll a rendelkezésére. A mellette szóló érvek dacára a magyar állam soha nem fektetett megfelelő figyelmet az orientációra. A jelenlegi magyar rendszer ad hoc jellegű, és gyakorlatilag magára hagyja a pedagógusokat a pályaorientáció feladatával, ami az új szakképzési törvénnyel sem változott.  

Az orientáció az a folyamat, ami egy embert bármely életszakaszában hozzásegíti képességei, kompetenciái és érdeklődése felismeréséhez, és ennek alapján segíti az oktatási, képzési és foglalkoztatással kapcsolatos döntéseinek meghozatalában. Magyarországon ez a gyakorlatban csupán egyszeri vagy néhány alkalmas iskolai programcsomag (beszélgetés, tesztkitöltés, vállalatlátogatás) megvalósítását jelenti. 

Ez azért is súlyos probléma, mert Európa egyik legegyenlőtlenebb, „kasztosodó” és polarizált iskolarendszerében az iskolaválasztásnak kumulatív hatása van, vagyis az általános iskola minősége erősen meghatározza a választható középiskolák körét és típusát, az pedig hatással van később arra, hogy milyen esélyei vannak egy tanulónak a felsőoktatásba kerüléshez. A szakirodalom szerint az általánosiskola-választás főszereplői még a szülők, az társadalmi státuszuk, iskolai végzettségük és akár etnikai hovatartozásuk is szorosan összefügg  iskolaválasztási lehetőségeikkel. 

Bár minden szülő a legjobb oktatást kívánja a gyerekének, az iskolatípus, a pedagógiai módszertan, a projekt, a tanárok felkészültsége vagy a technológiai felszereltség gyakran szembenáll más mérlegelési szempontokkal, amik közül a legfontosabb a lakhelytől való távolság és az iskoláztatás költségei. Az általános iskola utáni továbbtanulásban és pályaválasztásban már az iskolának és más intézményeknek is fontos szerepük lenne, hiszen a folyamatosan változó munkaerő-piaci helyzetben, ahol az előző generációk személyes tapasztalata lassan irreleváns, sok tanuló családja egyre kevésbé felkészült egy ilyen döntésre. Habár az életpálya-építési kompetenciák fejlesztése az iskolák felelőssége lenne, Magyarországon a pedagógusok felkészítése erre a feladatra a mai napig nem történt meg.

Életutak

Mennyi esélye van ma egy hátrányosabb helyzetből induló roma fiatalnak arra, hogy későbbi pályáját befolyásoló orientáción keresztül ismerje meg lehetőségeit? A kutatásban 20-33 éves nőkkel 18, férfiakkal pedig 15 interjút készítettem az életpályájukról egy határközeli megyeszékhelyen és környékén. A minta nem reprezentatív, az adatgyűjtés fő szempontja a lehetséges életutak minél szélesebb skálája volt. Az alább bemutatott életutak szándékosan nem szélsőséges példák, hanem látszólag pozitív kimenetelű, felfelé ívelő életgörbéket írnak le. 

A 24 éves Laci egy határközeli roma többségű kisfaluból származik. Nagyon jó képességű roma fiatal, jelenleg betanított gyári munkásként dolgozik. Apja traktoros volt a téeszben, majd egy gyárban volt takarító. Laci nyolcadik után az első helyre a járásszékhelyi szakiskolában a traktorszerelő szakot jelölte be. 

„Megmondom az őszintét, hogy miért? A mai napig nem tudom. (…) 

Bár a szakiskolában volt orientációs órájuk, itt nem jutott semmilyen új képességhez vagy információhoz. 

„Megmondta a tanár, »csináljatok, amit akartok«, aztán ennyi (…) És ugye nem nagyon foglalkoztak evvel. Azért látszott az is, hogy a szakmásokat, magyarán mondva, kicsit hátrányokba helyezik. Az érettségis mindig kicsit előrébb volt, mint egy szakmás.” 

Hiába nem versenyképes ez a szakma a 21. század munkaerő-piaci igényei szerint, úgy tűnik, hogy az apai modell volt a legerősebb tényező az életpálya-választásban. A gimnázium szóba se jött, pedig Lacinak jó jegyei voltak. Legfőbb vágya ma már az, hogy testvérét kövesse Németországba. 

A 28 éves Krisztián kisvárosban született. Szülei a cigánysoron egyedüliként szereztek szakképesítést, ma boltosként dolgoznak. Olyan általános iskolába iratták be, ahová nem jártak roma gyerekek, de társai és tanárai elutasító és kirekesztő viselkedése egész életre szóló nyomokat hagyott benne, soha többé nem akart iskolába járni. Szülei unszolására beiratkozott géplakatos-szakképzésre a nagyvárosban, ahol szerencséjére „Útravaló ösztöndíjprogramban” részesült. A kirendelt mentortanárja mindenben támogatta, lelkileg és a tanulmányaiban is, valamint segített neki a szakirányváltásban és legfőképp a szakmai gyakorlat kiválasztásában. 

”Itt szárnyaltam. [Ha nincs a mentorom] biztos, hogy otthagytam volna az iskolát, illetve elmentem volna egy rossz irányba, szerintem.”

Az első munkahelyén elszenvedett diszkrimináció miatt nem akart többet alkalmazottként dolgozni.  Megismerkedett egy egyetemista roma lánnyal, akinek a szülei vezetők a roma NGO-világban. Támogatásukkal és útmutatásukkal elvégezte estin a gimnáziumot, majd egy felsőoktatási szakképzést, utána pedig az egyetemet. Később EU-s vállalkozásindító projektre is sikeresen pályázott, ahol szintén kapott mentorálást. A barátnő jólértesült családja jól orientálja őt, emellett mindenhol ösztöndíjakat, mentorokat kap, és segítő társakra is számíthat. Krisztián esete jól szemlélteti azoknak a kivételesen szerencsés roma fiataloknak az életútját, akiknek a kezdeti kudarcok ellenére az orientáció intézményes és informális formái is segítik az életpályáját. 

A 29 éves Ildi a megyeszékhely egyik lepusztult utcájában nőtt fel szakképzett szüleivel. A legközelebbi roma és nem roma gyerekeket egyaránt fogadó iskolába járt. Voltak barátnői, de a tanárai nem segítették semmiben az előrehaladását. 

„Nekem azt mondták a tanáraim, hogy nem lesz belőlem más, mint egy prostituált sok gyerekkel. Tehát, hogy mert hát ugye cigány vagyok.”

Családi problémák miatt magántanuló lett, majd egy befogadó, támogató, haladó szellemiségű alapítványi szakiskolában fejezte be az általánost, utána pedig egy kétéves szakképzést. Újabb támogatott szakképzésbe kezdett ugyanabban az intézményben, de közben több helyen is dolgozott diákmunkásként és idénymunkásként, ami miatt már nem tudta befejezni az iskolát. Végül protekcióval egy 12 hónapos „tisztítástechnológiai szakmunkás” OKJ-s tanfolyamot végzett el, ahol fizetést is kapott. Ennek köszönhető, hogy egy ismerősön keresztül gyári takarítóként helyezkedett el, jó munkakörülmények közé került. 

Ildi jó képességeivel messzebbre is juthatna, de ennél többre nem vágyik, elégedett a helyzetével. Életútja a második esélyt kapó roma fiatalok sorsát mutatja be. Ebben az „életpálya-modellben” az általános iskolai szakemberek szakszerű orientációja teljesen hiányzik, maximum az osztályfőnöki órán a „ki mi lesz, ha nagy lesz?” foglalkozások keretében, vagy meghívott előadók tájékoztatása útján esik szó a pályaválasztásról. A tanácsadás később is az épp adódó lehetőségekről és nem egy életpályaterv függvényében zajlik. A modell izgalmas és jellemző eleme a nagyszámú felesleges és legritkábban tartalmas és hasznos szakmai képzés, ami a munkaügyi intézmények megkérdőjelezhető orientációs és képzési minőségéről árulkodik.  

A 30 éves Andrea egy nagyváros roma szegregátumában lakik kiskora óta, iskolázatlan alkalmi és rövid távú munkákból élő anyjával és testvéreivel. Szegregált iskolában a jobbik csoportba járt, kedvenc énektanára egy roma tehetséggondozó intézmény felé terelte, de Andrea a zenetagozatos művészeti gimnáziumba vágyott, ahová be is jutott. Itt sok sikerélmény érte, az iskolakórusba is felvették, pedig nem volt jó tanuló. Ugyanakkor az iskolán kívül nem volt megfelelő helye a tanulásra. Tanárai vagy segítő szervezetek nem álltak mellette, ezért egyedül kellett szembenéznie a nehézségekkel: a középiskola első évében évet ismételt, és ötödik évben nem vették fel a gimnázium művészeti szakára, az érettségije rosszul sikerült, és a konzervatóriumba sem vették fel, pedig még magántanárhoz is járt. Sem orientációhoz, sem anyagi támogatáshoz nem jutott az iskolai évei során. Fizikai munkák és egy OKJ-s képzés után egy call-centerbe került, ahol befogadó, támogató közegre akadt: a kollegák unszolására elvégzett egy ingyenes felsőfokú szakképzést.  

„Amikor álláskereső voltam, mindig úgy mentem a munkaügyi központba, hogy felkészültem én, hogy milyen lehetőségeim vannak. Utánanéztem a neten, megkérdeztem embereket, és már tényekkel mentem oda. Mert nem mondják meg. Nem szeretik valamiért.”

Végül egy önkéntes segítő munkán keresztül bejutott egy haladó gondolkodású civil szervezethez, ahol megtalálta a számításait, és perspektivikusabban kezdett gondolkodni az életpályájáról. 

Andrea esete, hasonlóan a cikkünk elején említett Laciéhoz, azoknak a sorsát illusztrálja, akik kizárólag informális, családi és baráti orientációt kapnak az életpályájuk fontos fordulópontjai elött. Habár a szerető és támogató tanárok, a meleg hangulatú baráti környezet, sőt a pozitív családi minta fontos tényezők, távolról sem elegendőek – különösen akkor, ha ezek a családi vagy baráti életpályaminták nem a mai munkapiaci, szakpolitikai és társadalmi viszonyok között értek el társadalmi mobilitást. 

Siker vagy sodródás?

E négy roma fiatalról olvasva elismerően bólinthatunk, hiszen mindannyian többé-kevésbé megtalálták a helyüket az életben, hasznos, dolgozó tagjai a társadalomnak, sőt mindannyian magasabb végzettségűek, mint a szüleik, és ketten közülük a munka világában is messzebb jutottak. Kutatásunk fókuszában azonban az állt, hogy ebben a részben sikeresnek mondható életútban milyen orientációs modellek voltak jelen, és főként hogy a közpolitikák fő orientációs ágensei (iskola, pedagógiai szakszolgálat, iparkamara, munkaügyi hivatalok) milyen szerepet játszottak a főbb döntési helyzetekben. 

Ha alaposabban áttekintjük a fenti roma fiatalok életútját, azt láthatjuk, hogy az életút-támogató pályaorientáció véletlenszerűen jelenik meg az életükben, és semmiképp nem folyamatában vagy rendszerszerűen van jelen a fiatalok iskolai éveiben és azon túl. 

Krisztián, ha csak az általános iskolai tanárain múlik, soha nem tanult volna tovább. Ehhez a szülők buzdítása kellett. Beiratkozáskor még nem tudták, hogy Krisztiánnak mentora is lesz a szakiskolában. Az egyetemi diplomáig és a vállalkozásig intézményes mentorokkal sikerül eljutnia, de a folyamatos életpálya-orientáció jellegű feladatot a barátnője tájékozott, befolyásos családja látja el.

Ildinek csak a speciális szakiskolában jutott támogató tanári figyelem (ide is véletlenül jut el), de itt sem megtervezett pályaorientációt, kompetenciaképzést, szakmai tanácsadást kap, inkább csak lelki bátorítást, megerősítést: a döntéseit az események sodrásában hozza. 

Andreát szerették a tanárai és a barátai, de még a legalapvetőbb döntéseket is egyedül hozta meg az álmait és az anyagi szükségleteit követve. Megdöbbentő módon „halmozottan hátrányos helyzetű” (HHH) diákként nem vett részt semmilyen programban, amire jogosult lett volna, ami úgy az osztályfőnök, mint más iskolai szereplők felelőssége lett volna. 

Lacit a szülei mezőgazdasági szakma tanulására biztatták, mert apja ahhoz értett. Senki nem terelte más irányba, és a nagyvárosi szakiskola helyett is inkább egy kisvárosi intézmény mellett döntött. Ez a jó képességű fiatal úgy jutott el a gyári betanított munkás állásáig, hogy semmilyen intézményben nem kapott tájékoztatást a képességeiből és tanulmányaiból fakadó lehetőségeiről és arról, hogy merre volna érdemes a képzését folytatnia. Legfőbb orientációs referenciái a szülei és a Németországban dolgozó bátyja. 

Ahogy a négy bemutatott fiatalnál, úgy az összes többi meginterjúvolt roma fiatalnál is azt találtam, hogy az orientáció oktatáson, szakképzésen és foglakoztatáson átívelő rendszere nyomokban sincs jelen az életútjukban. A hátrányos helyzet gyakori velejárója, hogy a kapcsolati hálók pályaorientáció tekintetében gyengék és rendkívül behatároltak, csak nehezen mozdítják előre a tanulásból fakadó társadalmi mobilitást. Azonban sok helyen ilyen környezetben is találtunk referenciaszemélyeket – rokonokat, szaktanárokat, civil szervezetek dolgozóit, egyházi személyt – akik motiválással, tehetséggondozással, bátorítással bár csak részben, de képesek voltak pótolni a szakszerű orientáció hiányát. 

A vártnál kevesebb orientációs tevékenységet (órát, foglalkozást, tantárgyi kiegészítést, osztályfőnöki foglalkozást, iskolalátogatást stb.) tudtunk beazonosítani a fiatalok beszámolóiban az általános iskola utolsó éveiről. A szakképzésben gyakran hangoztatott nézet, hogy a szakmai gyakorlat biztosítja a munkaerőpiacra való belépést, illetve a piac szélesebb megismerését, de ennek épp az ellenkezőjéről hallottunk beszámolókat. Orsi, egy 23 éves roma fiatal például a többi roma osztálytársával együtt utolsónak választhatott gyakorlati helyet, nekik a legrosszabb boltok jutottak. A gyakorlat alatt a vevőktől kapott sértések, támadások végül eltántorították a szakmától. „Éreztük azt, hogy ki vagyunk közösítve sok mindenben”. 

Megfelelő rendszer híján informális utakon

Általános a szakmai konszenzus azzal kapcsolatban, hogy a többszereplős orientációs folyamat nagyban hozzájárul az életpálya-építési kompetenciák kialakításához, aminek fontos szerepe van az iskolából a munka világába való átlépésben. Jelentősége különösen kiemelt lenne a hátrányos helyzetű fiatalok esetében. Ennek ellenére Magyarországon az orientáció infrastruktúrája nincs kiépítve, erre szakosodott szakemberek csak nagyon kis számban elérhetők, a szolgáltatások szegmentáltak, és nincs közöttük kapcsolat. Gyakran a jóindulatú tanácsadóknak sincs rálátásuk az iskolarendszer és a munka világának egészére, csak a maguk szakterületét vagy földrajzi körzetét ismerik. Így az iskolából lemorzsolódó vagy a munkaerőpiacról kikerülő fiatalok az orientációs szolgáltatások látóköréből is kikerülnek. És mivel utánkövetés gyakorlatilag nem létezik a rendszerben (és ezt az interjúk is megerősítették), így azt maguk az orientációs szakemberek sem tudhatják, hogy eredményesen látják-e el a feladatukat vagy sem. 

Ugyanakkor ezek az életutak arra is felhívják a figyelmünket, hogy a fiatalok a szakszerű orientáció hiányában – és ebben nem térnek el jobb társadalmi helyzetben lévő társaiktól – alternatív orientációs stratégiákhoz kénytelenek folyamodni: kapcsolati hálójukon keresztül, elérhető sikeres életpályákat követve vagy a véletlenszerűen felbukkanó tanácsadók tudását kiaknázva. Bár ezek lehetővé tették a boldogulásukat, azt a veszélyt rejtik magukban, hogy hátrányaik és a romákkal szembeni előítéletek miatti jóval törékenyebb helyzetükben az életpálya-építési kompetenciák hiányában választások és sodrások cikk-cakkjában haladnak a bizonytalanul megfogalmazott céljaik felé.

A cikkhez az NGOST (NGO-kba sodródva: a roma fiatalok átlépése az oktatásból a munka világába) projekt kutatási eredményei szolgálnak alapul.

A szerző szociálantropológus, a CEU Democracy Institute tudományos munkatársa, doktori fokozatát az Universitat Autònoma de Barceloná-n szerezte.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: