Olyan gyerek, akinek közmunkások a szülei, hát olyan itt nincs

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

„A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok ügyében teljesen jól egymásra találtak a gyakran konzervatív, vidéki, magas státusú családok érdekei, akiknek a gyerekei jellemzően egyházi iskolákba járnak, és a budapesti, mondjuk így, liberális értelmiség, akiknek a gyerekei az állami elit vagy az alternatív gimikbe járnak. Az egyik abban reménykedik, hogy az ilyen iskolákból könnyebben jut be a gyereke például a Semmelweisre vagy a jogi egyetemre, a másik meg külföldre szeretné küldeni a gyerekét egyetemre, de mindkét társadalmi csoport érdekelt abban, hogy fennmaradjon ez az iskolatípus” – mondja Berényi Eszter, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatásszociológusa, a Belépés a 6 és 8 osztályos gimnáziumokba: esélyegyenlőtlenség és reziliencia című, 2019-ben elkezdett és idén augusztusban lezáruló kutatás vezetője. 

Tankönyvbe lehetne foglalni, ahogy Magyarországon többek között a hat- és nyolcosztályos középiskolák révén előáll a világ egyik legszelektívebb oktatási rendszere, ami tovább növeli az egyenlőtlenséget és az egész oktatás eredményességét is erodálja. De ha ennyire rossz ez a rendszer, mégis mi tartja fenn a bizonyos szempontból ugyanúgy kártékony szabad iskolaválasztás mellett a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok intézményét, és hogy lehet, hogy soha nem volt igazi politikai akarat arra, hogy megszüntessék? 

Berényi szerint „egy minisztériumi hivatalnok is azt fogja mondani, amit mi, szakértők: hogy ez nem jó, mert ez ugyanaz, mint a szabad iskolaválasztás, ami csak a szelekciót erősíti. De létezik egy vélt vagy valós középosztálybeli szülői nyomás, ami miatt soha fel sem merült, hogy ezt meg kéne szüntetni”. 

Ahol összetalálkozik a Horthy-korszak nosztalgiája a liberális elvekkel

A ma is működő hat- és nyolcosztályos gimnáziumok a rendszerváltás során alakultak ki, amikor létrehoztak olyan iskolákat, illetve iskolán belül olyan osztályokat, amelyek korábban válogatnak a gyerekek közül, mint a többi iskola. A kisgimnáziumok létrejöttét Horn Dániel közgazdász A kisgimnáziumok szerepe a szelekcióban című 2010-es tanulmányában több indokkal is magyarázza: az egyik a tradicionális iskolatípushoz, a két világháború előtti 8 évig tartó gimnáziumhoz való visszanyúlás volt, amihez jelentősen hozzájárult az egyházi lobbi is. 

„A politikai spektrum konzervatív oldala a kommunizmus előtti status quónak, a »régi jó« rendszernek az előnyeit látta a kisgimnáziumokban, s ezért támogatta létrehozásukat” – írja Horn. A másik ok az akkor még minden politikai oldal által támogatott decentralizáció volt, amivel Horn szerint egy ezzel szorosan összefonódó laissez faire elv is párosult, és az a liberális elképzelés, hogy a központi kormányzatnak minél kisebb befolyása legyen az oktatási kérdésekben, és a helyi közösségek és önkormányzatok saját maguk dönthessenek iskolaszerkezeti kérdésekben. „Vagyis a kisgimnáziumok létrehozását, bár közvetlenül nem támogatták, nem is ellenezték. Az elv az volt, hogy ahol egy iskola vagy önkormányzat ilyet létre kíván hozni, ott ezt engedélyezni kell” – áll Horn  tanulmányában. 

Magyarországon az első két nyolcosztályos gimnázium az 1989/90-es tanévben indult el; 1990/91-ben újabb 12, köztük egy hatosztályos, 1991/92-re pedig már 24 nyolcosztályos és 11 hatosztályos program kapott minisztériumi engedélyt az induláshoz. Ma 222 hat- és nyolcosztályos gimnázium működik állami (2021-ben 126-ból 81 hat-, 46 nyolcosztályos és 1 mindkét típust kínáló gimnázium volt), egyházi (86 gimnáziumból 43 hat-, 41 nyolcosztályos és 2 mindkét típust kínáló gimnázium volt) és alapítványi (5 hat- és 4 nyolcosztályos, 1 pedig mindkét típust kínáló gimnázium) fenntartásban, ahová összesen a gimnáziumi tanulók körülbelül negyede, az összes tanuló 10 százaléka jár.

Grafika: Tóth Róbert Jónás / Qubit


„A felső tagozat mindig gyengén billegő dolog volt, a középosztálynak meg mindig sok problémája volt vele, és ez kapcsolódott össze a rendszerváltáskor azzal, hogy egy csomó jó szándékú, innovatív pedagógus elkezdett azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne valami jót csinálni. Ha tananyagközpontúan gondolkodom, akkor örök probléma, hogy megtanulnak valamit a felső tagozatban, aztán újrakezdik gimiben.  Erre találták ki, hogy egyrészt jobb lenne egy hosszabb alsó, tehát alapozó szakasz (ebből persze nem lett semmi), másrészt a 6 osztályos gimi, ahol 4+4 év ismétlés helyett 6 év alatt lehet végigvinni a tananyagot. A 8 osztályos gimnázium pedig az 1945 előtti sokkal elitistább és szelektívebb oktatás feltámasztása volt – mondja Berényi. – A rendszerváltó hangulatban, a pluralizáció feletti örömben senki sem gondolkodott azon, hogy miként hatnak majd a kisgimnáziumok az egész rendszerre hatni. Még a 2000-es évek elején sem esett le nagyon a tantusz, pedig a 90-es évek végén már voltak kutatások, amik azt mutatták, hogy ezek a gimnáziumok erős hatással vannak a rendszer szelektivitására. De aztán csönd volt, mert azt is lehetett rá mondani, hogy keveseket érint ez az egész, hisz az összes tanulónak csak 9-10 százaléka jár a kisgimnáziumba.”

Olyan gyerek, akinek közmunkások a szülei? Hát olyan itt nincs 

Az elmúlt évtizedekben tapasztalható születésszám-visszaesést és az ebből következő növekvő versenyt a kisgimnáziumok tudták a leginkább kihasználni, hiszen ők válogatták ki maguknak a „legjobb”  tanulókat, még mielőtt a többi iskola megtehette volna. „Egy ilyen helyi iskolai kezdeményezés természetesen a magasabb státusú szülők oldaláról nyitott fülekre talált (ha nem épp ők kezdeményezték az iskola átalakulását), hiszen így lehetett biztosítani a megnövekedett erőforrások mellett a jobb iskolai összetételt is saját gyermekeik részére” – írja Horn a tanulmányában. 

Ezekbe az iskolákba soha nem jártak hátrányos helyzetű gyerekek: „statisztikailag úgy kell elképzelni, mintha minden ötödik évben egy halmozottan hátrányos helyzetű gyerek jutna be, amennyiben a gimnáziumnak három párhuzamos osztálya lenne” – mondja Berényi. „Olyan, akinek közmunkások a szülei, hát olyan nincs, de olyan sincs, akiknek nem diplomások a szülei. Nem kell ehhez diszkriminálni, de olyan magasan van a bejutási határ, és ezt annyira nem kapják meg a gyerekek az általánosban, és hát az ezzel kapcsolatos információhiány is benne van a rendszerben, hogy ide más helyzetből lévő gyerek nem fog jönni” – érzékelteti a Berényi kutatásában szereplő egyik szülő, hogy miért reménytelen a bekerülés egy alacsony jövedelmű, iskolázatlan család gyerekének. Berényi számításai szerint 2018-ban a hat- és nyolcosztályos gyerekek szülei közül az anyák 60 százalékának legalább főiskolai végzettsége volt, míg a négyosztályos gimnáziumban ez az arány 42 százalék, a szakközépnek megfelelő iskolatípusban ez már csak 19 százalék, a szakiskolának megfelelő szakképzésben pedig csupán 5-6 százalék.

„A piaci logika az lenne, hogy növeljék a férőhelyek számát, de nem tudom, miért nem emelik. Általában van ez a szakközép (technikum) felé terelés, de nem lehet tudni, hogy van-e mögötte esélyegyenlőségi szempont, hogy nem bővítik a helyeket” – mondja Berényi arról, hogy hiába egyre nagyobb a túljelentkezés, a férőhelyszámok nem nagyon változtak az elmúlt 12-13 évben. 

Ami a jelentkezések számát és a visszautasítások arányait illeti, míg 2010-ben 6000 negyedikes és 4780 hatodikos, 2022-ben 5299 negyedikes és 7829 hatodikos gyerek jelentkezett a kisgimnáziumokba. 2010-ben a jelentkezők 28 százalékát a hatosztályosba, 38 százalékát pedig a nyolcosztályosba nem vették fel; idén a hatosztályosba fel nem vettek aránya nagyon megugrott (40 százalék), a nyolcosztályosba fel nem vetteké pedig alig változott (39 százalék). „Itt nagyon komoly felvételik vannak, már azon el lehet bukni, hogy a szülő rosszul tölti ki a felvételi lapot. Ez nagyon komplex, szívesebben töltök ki egy adóbevallást, mint ezt” – mondja egy másik szülő Berényi kutatásában. És valóban, a kisgimnáziumok felvételi körüli mizériái szokták a legnagyobb visszhangot kapni, pedig a központi felvételit csak az 1999/2000-es tanévtől vezették be, és településtípusoként is eltér, hogy tartanak-e felvételi vizsgát vagy szóbelit. 

Grafika: Tóth Róbert Jónás / Qubit
Grafika: Tóth Róbert Jónás / Qubit

A központi írásbeli és szóbeli felvételiztetésben Budapest élen jár, ráadásul a pedagógusok közül sokan azt gondolják, hogy a központi felvételi akár igazságosnak is tekinthető, „mert akkor legalább nem pofára döntenek” – mondja Berényi. Ehhez képest a valóság szerinte az, hogy a felvételi komoly versenyhelyzetet teremt, amire fel kell készülni, fizetős előkészítőkre kell járni hozzá, hogy sikerüljön, és aki nem rendelkezik megfelelő háttérrel, az esélytelen ebben a versenyben. Olyannyira, hogy Berényi kiszámította: két éve, amikor a kutatás kezdődött, a családok átlagosan havi 20-30 ezer forintot költöttek a felvételi előkészítőkre. Berényi szerint a hat- és nyolcosztályos gimnázium nagyvárosi jelenség, és ebben a településtípusban a legnagyobb a túljelentkezés is. „A kisebb vidéki városokban a szabad iskolaválasztás mintájára ez inkább az iskolaválasztásról szól, ahol azok vannak eleve előnyben – nyilván a helyi középosztálybeli családok - akik tudják, mekkora a tét. Viszont nem kell a gyerekeiknek heti háromszor felvételi előkészítőre járni, meg az egész nem olyan kompetitív, mint a megyeszékhelyeken vagy Budapesten, ahol ez egészen másképp néz ki.”   

Hazugságra kényszerített gyerekek

„Itt jön be a titok-jelenség: az általános iskola pontos hozzáállásáról keveset lehet tudni, de akárkivel beszélsz, valamilyen titok övezi a dolgot, mert az iskolák úgy érzik, hogy ez nekik nagyon rossz” – mondja Berényi. A szülők sokszor arra kényszerítik a gyerekeiket, hogy hazudjanak, vagy elhallgassák, hogy felvételizni akarnak. „Az általános iskola hozzáállása rémes volt, a tanár hatodikban azt magyarázta a gyerekeknek, hogy miért ne menjen senki hatosztályosba. A tanárok megijedtek, hogy elfogy az osztály és ezt nagyon ráterhelték a gyerekekre, aztán meg gúnyolódtak a rossz eredményeken. Szóval nálunk óriási ellenszél volt” – mondta el az egyik szülő Berényi kutatásában. 

Berényi is azt találta, hogy az általános iskolák úgy érzik, hogy nekik rossz ez a rendszer, holott a kutató szerint valójában a magas státuszú gyerekek által látogatott „problémamentes” általános iskolákban merül fel egyáltalán az, hogy a gyerekek kisgimnáziumba jelentkezzenek. „A legtöbb iskolában ez fel sem merül, a szülők nem is hallottak erről az iskolatípusról, és senki nem jelentkezik ilyen gimnáziumokba. Persze rossz az iskola, meg szidják a felsőtagozatot, de igazából azokban az iskolákban, ahonnan sok gyerek elmegy ezekbe a gimibe, az ott maradt nyolcadikosok kompetenciaeredményei továbbra is jónak számítanak az általános iskolai szegmensben.” 

Horn és kutatótársai 2018-ban készült kutatásukban azt találták, hogy a legjobb diákok távozásának azért van hatása az általános iskolában maradt társaik 8. évfolyamos szövegértési és matematika tesztpontszámaira, jegyeire, illetve továbbtanulási szándékaikra. Eredményeik szerint ha egy általános iskolai osztályból a legjobbak elmennek kisgimnáziumba, az átlagosan enyhén negatív hatással lesz az osztályra, bár ez a hatás inkább vegyes: a maradó jó tanulók valamennyit veszítenek emiatt, míg a rosszabb tanulók akár nyerhetnek is vele. Azt Berényi is megerősíti, hogy a távozó gyerekek szervezeti problémát okozhatnak, mert ha túl sokan mennek el, osztályokat kell összevonni, illetve nem lehet előre tervezni, mert például nem lehet tudni, hogy mennyien maradnak, és ahhoz mennyi tanárra lesz szükség. „Bár ők a legérintettebbek, más szempontból mégis ők a legkönnyebb sorsú iskolák, de persze érthető, hogy nem szeretik, hogy elmennek a legjobb tanulóik.” 

A legtöbb családot mentálisan is megterheli, hogy arra  költsön, amit egyébként az állam feladatának tart

Az oktatásra a társadalom alapvetően a jóléti állam részeként tekint, amit ingyen biztosítanak a gyerekeik számára. Berényi szerint az elmúlt 12 évben ez nagyon erősen kezd felbomlani: a tárasadalom nagy részében még mindig benne van, hogy az oktatás ingyenes, és arra nem kell külön költeni, míg a magas státuszúak már rég elfogadták, hogy az állami rendszeren belül maradva is a pénztárcájukba kell nyúlni, ha a gyerekük iskoláztatásáról van szó, hogy fizessék például a felvételi előkészítőt vagy a korrepetálást. „Mentálisan is sok neki, hogy arra költsön, amit az állam feladatának tart” – mondja Berényi, aki szerint a rendszer rossz ugyan, de ha elfogadjuk, hogy ez van, akkor akár az iskola is segíthetne egy-egy kiemelkedő teljesítményű de hátrányos helyzetű gyereket abban, hogy eljusson a kisgimnáziumba. „De ez fel sem merül. Akinek a családja nincs olyan helyzetben, az nem fog felvételizni, mert meg sem fordul a fejében, a tanárok meg nem fogják ebben segíteni.”   

Berényi szerint az egész mögött ott van az oktatási rendszer öröklött elitizmusa és a szelektív szemlélet mély beágyazottsága: „Magyarországon azt gondolja a tanár is és a szülő is, hogy ahhoz, hogy relatíve jól teljesítsünk, le kell hagynunk a többieket. Rossz vért szül ez az egész, és rettenetes, hogy ebben a spirálban a gyerekek és szüleik is húzzák egymást, mert ha elmegy három, az sokszor viszi a többit is magával”. Az emberek fejében az van, hogy a magyar oktatás minőségét a gyerekek társadalmi összetétele határozza meg, mivel a tanárokat homogén tudású osztályok tanítására kondicionálták. „Ez a szociológiai tudás abszolút ott van az emberekben, csak ameddig mi, szakemberek berzenkedünk rajta, ők ezt legitimként fogadják el. A szülők azt gondolják, hogy ha más gyereke is úgy tanul, mint az én gyerekem, akkor az ott majd egy jó közeg lesz, és jobban szeretik majd tanítani őket.” Ez a felfogás  Berényi szerint annyira jellemző, hogy az, hogy például milyen az iskola infrastruktúrája, mennyire van jól felszerelve, mennyire felújított, nem is érdekli őket. „Az egyetemi fenntartású legelitebb gyakorlóiskolák például totál lepukkantak, de ez nem érdekli a szülőket, mert cserébe a gyerekeik egy vágyott klub tagjai lehetnek az ország legrangosabb gimnáziumaiban.”

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: