Az általános iskolákból a gimnáziumokba menekítik a gyerekeiket a diplomás szülők
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A közoktatás válságáról szóló Qubit Live #6 eseményünkön oktatáskutató szakemberekkel jártuk körbe, hogy mi is a valódi probléma Magyarországon az iskolarendszerrel. A napokban a Live-on elhangzott előadásokat és kérdéseket osztjuk meg veletek, Lannert Judit előadása már elérhető.
Egyre kevesebb középiskolás korú fiatal iskolázását kell megoldani országszerte, miközben folyamatosan nő a diplomás szülők száma és aránya a társadalmon belül. Ez a kettős hatás azt eredményezi, hogy a gimnáziumok népszerűsége folyamatosan nő, elsősorban a diplomás szülők körében, akik a saját gyerekeiknek lehetőség szerint a legjobb oktatási lehetőségeket kívánják megteremteni, erre pedig a 4, 6 és 8 osztályos gimnáziumok egyaránt jó lehetőséget jelentenek. Ám az országos statisztikákból az is jól látszik, hogy míg a hagyományos gimnáziumokban stabil a túljelentkezés, a 6 és 8 osztályos iskolákba felvételizők száma ugrásszerűen nő, vagyis úgy tűnik, mintha a tanulók (és a szüleik) menekülnének az általános iskolákból.
Horn Dániel közgazdász, a Közgazdaságtudományi Intézet (KRTK KTI) igazgatója arra kereste a választ a hatodik Qubit Live-on tartott előadásában, hogy mi állhat ennek a hátterében. Hogyan változott az elmúlt években az iskolatípusok népszerűsége, és mi a helyzet Budapesten az ország többi részéhez képest? Miért a fővárosban alakult ki később a tanárhiány, és miért vált mégis súlyosabbá a helyzet 2020-tól a vidéki nagyvárosokhoz képest? Nézd meg itt:
Vagy hallgasd alább:
Az epizód elérhető Spotify-on, Google Podcasts-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!
A Qubit Live #6 tudományos estet, valamint a videók és a podcastok elkészítését az Oriens támogatta.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Qubit Live #6: A magyar iskolarendszer a múlt században ragadt, és nincs, aki ezért felelősséget vállalna
A kezdő tanári fizetések eltántorítják a pályától a jó pedagógusokat, a szülőket jobban érdekli az iskolák finanszírozása, mint az oktatás színvonala, a szabad iskolaválasztás pedig tökéletes táptalaja a szegregációnak – többek közt ilyenekről esett szó a közoktatás problémáit tárgyaló Qubit Live-on.
A diplomás szülők egy luxusautó árával többet fordítanak a gyerekükre, mint az alapfokú végzettségűek
Egy friss magyar kutatás szerint a gyerekekre szánt pénz és idő közötti különbség komoly következményekkel jár a jövőbeli társadalmi egyenlőtlenségekre és az ország hosszú távú fejlődési lehetőségeire nézve, hiszen a jobb körülmények között élő, jobban fizetett diplomások gyerekei egyre növekvő családi tőkével indulnak az alacsonyabb iskolai végzettségű szülők gyerekeihez képest.