A Londoni Egyetem kutatói magyar káromkodásokat elemeztek

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

A Londoni Egyetem Royal Holloway nevű college-ének kutatói annak próbáltak utánajárni, hogy vannak-e univerzális minták a különböző nyelvekben használt káromkodások hangzásában, ezért három külön vizsgálatban arra kérték az egyes nyelvek anyanyelvi szintű beszélőit, hogy mondjanak fel pár csúnya szót, amit aztán különböző módszerekkel elemeztek.

Az első kutatásban öt nyelvet vizsgáltak: a hébert, a hindit, a koreait, a magyart és az oroszt. Nyelvenként húsz embert kértek meg arra, hogy sorolják fel a legvulgárisabb szavakat, mind a frusztráció kifejezésére, mind sértegetés céljára. Magyarul 68 ilyen szót vagy kifejezést gyűjtöttek össze, de mivel csak azok számítottak, amelyeket legalább két ember megemlített, majd az azonos jelentésű szavakból is csak az egyiket tartották meg, végül 14 maradt. Ezek listáját – fonetikusan átírással – közzé is tették.

Bár a nyelvészet egyik alaptétele, hogy a szavak hangzása és jelentése közötti kapcsolat önkényes, erre a szabályra a hangutánzó szavak kivételt jelentenek. A Londoni Egyetem kutatói továbbá azt is kiemelik, hogy az „i” hangot általában a kis mérettel azonosítják (ez a magyar nyelvben is megjelenik a kis, kicsi, pici szavakkal), míg az orr szó alakja rengeteg nyelvben tartalmaz nazális, azaz orrhangot – a magyar nyelvre ez pont nem igaz.

Rebecca Roache filozófus szerint a káromkodásoknak van egy olyan univerzális, gyors és durva hangzása, amely hozzájárul a szavak sértő jelentéséhez, és „hihető drámaiságot ad a tabudöntögetés különös izgalmához”. Egy népszerű elmélet szerint a zárhangok (plozívák, pl. „p”, „b” vagy „g”) lehetővé teszik a düh és a frusztráció hangsúlyos kifejezését, míg ha ilyen hangra végződik egy vulgáris szó, annak szociális előnyei is vannak: az ilyet könnyebben elharapjuk, így befejezetlen marad a káromkodás.

A friss kutatásban megállapították, hogy a vulgáris szavak egyik legszembetűnőbb közös vonása az egymástól nagyon különböző nyelvekben, hogy rendkívül ritkán fordulnak elő bennük közelítőhangok (approximánsok, magyarban a „j/ly” és a „l”). Ezt az eredményt aztán úgy tesztelték, hogy 215 alannyal olyan szópárokat hallgattattak meg, amelyek egyik fele a káromkodásból, a másik fele a szavak közelítőhangokkal gyengített változataiból állt, és arra kérték őket, hogy találják ki, a kettő közül melyik a vulgáris kifejezés. Túlnyomórészt kitalálták.

Kapcsolódó cikk a Qubiten: