Felesleges aggódni az áttelelő fehér gólyákért, egyáltalán nem szorulnak emberi segítségre

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Magyarországon a 2004-2005-ös télen figyelték meg először, hogy nem betegség vagy sérülés miatt, hanem a természetes alkalmazkodási viselkedés részeként költőhelyükön maradnak egy ikonikus vonulófaj nagyobb létszámú csoportjai. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfői közleménye arra hívja fel a figyelmet, hogy a maradó fehér gólyák  (Ciconia ciconia)  alapvetően nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, befogásuk és meleg helyen történő átteleltetésük teljesen felesleges.  

Az MME közlemény szerint az áttelelő gólyák egészségi állapotáról a legegyértelműbb visszajelzést a röpképesség vagy ennek hiánya ad. „A tetőgerinc, a kémény vagy a fészek magasában álldogáló madárról már ránézésre tudni lehet, hogy röpképes, egészséges. Ha napokon keresztül olyan helyen látunk gólyát földön ülni, ahol nincs számára táplálék, egészségi állapota úgy ellenőrizhető, ha lassan felé sétálunk – amennyiben felrepül, akkor minden rendben van (fontos, hogy ezt csak valóban szükséges esetben alkalmazzuk, mert a felrepülés nagyon energiaigényes)” – fogalmaznak a madárvédők, akik szerint a maradó fehér gólyák között egyre több lehet a „veterán”, azaz az olyan madár, amely sikeresen túlélt már legalább egy áttelelést. Ez azért fontos, mert ezek a sikeres és egyre finomodó túlélési stratégia birtokában vághatnak bele a következő áttelelési kalandba.

 AZ MME szerint az áttelelő fehér gólyák viselkedésének magyarázata az lehet, hogy az itthon maradó példányok kevésbé kockázatosnak érzik az itthon maradást, mint az oda-vissza akár 20 ezer kilométeres, hosszú távú vonulást. „Ezt segíti, hogy rendkívül változatos táplálkozású madarak, elsősorban rovarokat esznek, de férgeket, pajorokat, halakat, kétéltűeket, kígyókat, békákat, kisrágcsálókat, a talajon talált énekesmadár-tojásokat és -fiókákat is fogyasztanak. Ezért amikor a vizek befagynak és a rovarok sem mozognak, az áttelelő példányok a téli álmot nem alvó egereken, pockokon élnek, melyekre a szántókon, gyepeken vadásznak”.

Fehér gólya Tápiógyörgye határában 2010 telénFotó: Orbán Zoltán/MME

Az ornitológusok szerint az ilyen próbálkozás alapvető alkalmazkodási, evolúciós stratégia, mindig vannak az átlagostól eltérő viselkedésű egyedek. Ezek kedvezőtlen körülmények között elpusztulnak, de ha változik a környezet, mint napjainkban a klímaváltozás hatására, akkor életben maradnak, szaporodni tudnak és utódaiknak is átadják immáron egyre sikeresebb viselkedési sajátosságaikat. A szakirodalom szerint az ilyen úttörő, a többségitől eltérő stratégia tette lehetővé, hogy az afrikai madárfajok északra látogató és életben maradó egyedei benépesítsék Európa élhetővé váló területeit a mintegy 10 ezer éve véget ért legutóbbi jégkorszakot követően. Nem véletlen, hogy a közvélekedéssel ellentétben, Magyarország mai fészkelőmadár-állományának jelentős része a fehér gólyákkal egyetemben olyan afrikai fajnak tekinthető, ami csak költeni jár a Kárpát-medencébe, miközben életük nagyobb részét úton, illetve Afrikában töltik.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: