Már nem Elon Musk a világ leggazdagabb embere
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Mióta elhatározta, hogy megveszi a Twittert, még nehezebb elkerülni Elon Muskot a hírekben. A platform az irányítása alatt kissé kaotikussá vált (vagy épp a szólásszabadság első számú otthonává, nézőpont kérdése), miközben ő is egyre furcsább tweetekkel veteti észre magát, és úgy tűnik, mindez szépen lassan a többi vállalkozása kárára is megy.
A Tesla részvényárfolyama például hétfőn 6,3 százalékkal, 168 dollár alá csökkent (ilyen alacsonyan utoljára 2020 novemberében volt), így az év eleje óta már kevesebb mint a felére esett a cég értéke. Ezt a zuhanást leginkább az a részvényeladási roham hajtotta, ami a 44 milliárd dolláros Twitter-üzlet hírére alakult ki.
Musk vagyona már jó ideje a Tesla értékeléséhez van kötve, így a világ leggazdagabb emberei közé is akkor emelkedett, amikor 2020 áprilisa és 2021 novembere között több mint tízszeresére (32-ről 407 dollárig) nőtt az autós cég értéke.
A Tesla teljes piaci kapitalizációja ma 530 milliárd dollár körül mozog, és Musk a cég forgalomban lévő részvényeinek 14,1 százalékával rendelkezik. A SpaceX egy júniusi értékelés szerint 125 milliárd dollárt ér, és Musk a részvények 40 százalékát tulajdonolja.
A Forbes gazdaglistáját 2021 szeptembere óta vezette Musk, amikor még Jeff Bezostól vette át az első helyet, amit most a lista egy másik állandó szereplőjének, az LVMH francia luxusmárka-csoportot vezető Bernard Arnault-nak adott át. A rangsor szerint így Arnault vagyona 186,2 milliárd dollárra rúg, míg Muské 181,3 milliárdra.
Az LVMH részvényárfolyama szintén az elmúlt néhány évben ugrott meg: míg 2000-től 2017-ig 80 euró körüli értékről folyamatosan 200-ig emelkedett, az elmúlt öt évben már 700 fölé szárnyalt. Az LVMH-részvények (amelyek 60 százaléka Arnault-é) még az idei tőzsdei káoszban is tartották az értéküket, az év eleje óta mindössze 1,6 százalékkal csökkent az árfolyam.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az évszázad üzlete: Elon Musk a szólásszabadság nevében megveszi kedvenc játszóterét, a Twittert
A 44 milliárd dolláros, részben hitelből és kölcsönből fedezett üzlet a világ leggazdagabb embere szerint nem a pénzről szól, hanem a demokráciáról. Arról keveset tudni, hogy mit tervez a céggel a tőzsdei kivonulás után, de szakértők szerint túlzottan idealista elképzelései vannak a közösségi média működéséről.
Elon Musk fut a pénze után, már nem biztos, hogy megvenné a Twittert
Egyes elemzők szerint csak a vételárat akarja lenyomni a zuhanó részvényárfolyamok miatt, mások szerint soha nem is gondolta komolyan az üzletet, és egy olyan nevetséges indokkal próbál kihátrálni, aminek semmi értelme, de legalább jól mozgósítható vele a rajongói bázisa.
Elon Musk útja a teljes őrület felé, hét mérföldes lépésben
A hivatalosan már „a Tesla techkirálya” pozíciót betöltő Musk az elmúlt egy évben a világ leggazdagabb embereként támadta a járványügyi intézkedéseket, és tőzsdeistenként rángatta az árfolyamokat. Poénból piacra dobott lángszórói bűnözőknél kötöttek ki, és akit csak lehetett, magára haragított. Mi jöhet még?