Mekkora a Naprendszer, amiben élünk?

2022.12.27. · tudomány

A NASA New Horizons űrszondája a legnagyobb sebességgel közlekedő űreszköz, amit valaha a Földtől indítottak. A szonda ma 54-szer messzebb jár a Naptól, mint a Nap és a Föld közötti átlagos távolság. A szinte az egész bolygórendszert átszelő utazás 16 évig tartott – ennyi idő alatt a szonda elhaladt a Jupiter, a Pluto és az Arrokoth-bolygókezdemény mellett is.

Az első, 2 milliárd kilométeres léptékű ábrára kényelmesen ráfér a Nap, a négy kőzetbolygó, valamint két óriásbolygó is. Központi csillagunktól a Merkúr átlagosan 58, a Vénusz 108, a Föld 150, a Mars pedig 227 millió kilométerre található. Innen a fő kisbolygóöv átugrásával eljutunk a Naprendszer legnagyobb bolygójához, a Naptól 780 millió kilométerre lévő Jupiterhez, majd 1,4 milliárd kilométeres távolságban a Szaturnuszhoz.

A második 2 milliárd kilométeres ábrán már csak egy bolygónak, az Uránusznak jut hely, amely 2,8 milliárd kilométerre helyezkedik el a Naptól – éppen ezért eddig csak egyetlen szonda látogatta meg, az amerikai Voyager–2, 1986-ban.

A harmadik ábrán eljutunk a Naprendszer utolsó bolygójáig, a Voyager–2 által 1989-ben felderített Neptunuszig, amely 4,5 milliárd kilométerre található a Naptól. A Neptunuszon túl kezdődik a Kuiper-öv, amelynek legelőször felfedezett objektuma a Pluto volt. A törpebolygót 2015-ben látogatta meg a New Horizons, amelynek megfigyelései egy geológiailag meglepően aktív világot tártak fel.

A Pluto után további 2 milliárd kilométert kell utaznunk, hogy elérjünk a jeges törpebolygókból és törmelékből álló Kuiper-öv végéig, amely a Naptól számítva a Föld-Nap távolság (1 csillagászati egység, AU) nagyjából 50-szeresénél található.

A Kuiper-övvel persze még közel sem ér véget a Naprendszer. A kisbolygóöv végénél található egyes törpebolygók néhány milliárd kilométerrel távolabb érnek pályájukon legközelebb a Naphoz. Még ennél is sokkal messzebb, a Naptól nézve 2 ezer csillagászati egységnél kezdődik, majd 200 ezer AU-nál végződik a jeges törmelékből álló Oort-felhő. Az ebben található objektumokra még hat a Nap gravitációja, de azok már a csillagot körülvevő helioszférán kívül, a csillagközi térben találhatók.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás
link Forrás