Fiatal óriáskalmárt vettek videóra Japán partjainál

2023.01.20. · tudomány

Joszuke Tanakát és feleségét egy közeli komp kapitánya figyelmeztette rá, hogy a búváriskolájukhoz közeli öbölben egy óriáskalmárt látott, a házaspár így gyorsan oda is sietett, hogy megnézzék az állatot.

Tanakáék fényképeket és videót is készítettek a 2,5 méteres állatról, ami impozáns mérete ellenére ebben a fajban még kicsinek is számít, a kifejlett egyedek ugyanis a 10-13 méteres hosszt is elérhetik.

A japán partoknál többször is találkoztak már óriáskalmárokkal, de a legtöbb esetben csak a tetemüket mossa partra a víz. Az állatokkal nem egyszerű találkozni: a kutatók szerint a világ legtöbb tengerében előfordulhatnak óriáskalmárok, eddig Japánban, az afrikai partokon és Új-Zélandon találkoztak élő példánnyal.

link Forrás

Teljesen kifejlett példányt még sosem láttak

Mivel ritkán lehet találkozni velük, az elterjedésük, sőt, még a maximális méretük sem tisztázott. Jon Ablett, a Londoni Természettudományi Múzeum fejlábú-szakértője szerint eddig még egyetlen teljesen kifejlett példányt sem találtak a kutatók, a vizsgált példányok többsége vagy más ragadozók gyomortartalmából kerültek elő, vagy már elpusztult, partra mosott állatokat találtak.

A mostani példány a mérete alapján 1-2 éves lehetett. Tanakáék fél órán keresztül úsztak együtt az állattal, amely ezután a nyílt tenger irányába távozott.

Kubodera Tsunemi, a Tokiói Nemzeti Természettudományi Múzeum kutatója szerint nagyon ritka, hogy ehhez hasonló felvételek készüljenek az óriáskalmárokról. Tanaka örül is, hogy ő filmezhette le az állatot, de annak is, hogy a videó reményei szerint sok búvárt csábít majd a területre.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás