Kínában is felébredtek a techcégek, jöhetnek a kínai ChatGPT-k

2023.02.10. · TECH

A ChatGPT körüli felhajtástól nemcsak a Google rezelt be annyira, hogy egyből visszahívta egykori alapítóit, Larry Page-et és Sergey Brint a válságértekezletekre, hanem a kínai techcégek is, amelyek sorra jelentik be nagy nyelvi modelleken alapuló chatbotjaik fejlesztését. Mindez annak ellenére van így, hogy Kínában az OpenAI nem tette elérhetővé a szoftvert, így a lakosság csak VPN hálózaton és külföldi telefonszámokon keresztül férhet hozzá.

Habár a kínai techóriások, mint a Baidu vagy az Alibaba, már évek óta dolgoznak saját mesterséges intelligenciára törekvő algoritmusaikon, a kínai chatbotok eddig inkább a társas interakciókat tökéletesítették – mint például a WeChat szuperappja, a milliók magányát csökkentő virtuális barát és barátnő, XiaoIce –, a ChatGPT viszont inkább szövegírásban, kódolásban és egyéb nyelvi feladatokban jó.

A Reuters pénteken adott közre egy összeállítást a rivális kínai projektekről.

  • A Baidu három napja jelentette be, hogy márciusban fejezi be az Ernie Bot nevű, ChatGPT-szerű projektjének belső tesztelését.

  • Az Alibaba szerdán közölte, hogy nekiállt lefejleszteni saját ChatGPT-jét, ami jelenleg szintén belső tesztelés alatt áll. Hozzátették, hogy a generatív tanuló algoritmusok és a nagy nyelvi modellek már kutatóintézete, a Damo Akadémia 2017-es megalapítása óta a cég látóterében vannak.

  • A Tencent csütörtökön jelentette be, hogy elkezdte feltérképezni a ChatGPT-eszközök technológiáját és továbbra is olyan jellegű mesterségesintelligencia-kutatásokba invesztál, ahol már vannak erőforrásai – ez a gépi tanulási algoritmusok és a természetes nyelvfeldolgozás.

  • Az e-kereskedelemmel foglalkozó JD.com pénteken adott hírt arról, hogy elindítja a ChatGPT-hez hasonló ChatJD nevű, elsősorban üzleti szoftverét.

  • A játékfejlesztésben utazó NetEase az oktatási üzletágát szeretné felturbózni a nagy nyelvi modellekkel.

  • A 360 Security Technology nevű kínai cég a héten azt mondta, rendelkezik a ChatGPT-hez hasonló technológiával, de nem nyilatkozott arról, mikor indítaná be saját termékét.

  • A rövid videókban utazó Kuaishou Technology szintén elindította nagy nyelvi modellekre vonatkozó kutatását, ezzel elsősorban az AI-ügyfélszolgálati tevékenységét fejlesztené.

  • Az Inspur Electronic Information Industry megerősítette befektetőit, hogy régóta invesztál a generatív tanuló algoritmusokba és használja a technológiát.

  • Végül a pekingi mobiljátékokat gyártó Kunlun Tech csütörtökön azt mondta, idén elindítja a ChatGPT kínai változatát, nyílt forráskóddal. Sőt, saját ChatGPT-jüket beágyazzák norvégiai telephelyű böngészőjükbe, az Operába is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás