„A kormány 10 százalékos béremelést tudott megelőlegezni, ezt az emelt bért kapják most kézhez a pedagógusok. Amikor Magyarország megkapja a neki jogosan járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógus béremelés következhet: az idei béremelés mértéke januárig visszamenőleg 21 százalékos lesz, ezt követően – 2021-hez képest – 2024-ben 25 százalékos, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés mértéke. A tárca közleménye szerint a cél, hogy 2025-re a pedagógusok átlagfizetése elérje a diplomás átlagbér 80 százalékát. A pedagógus béremelést egyedül a baloldal veszélyezteti azzal, hogy továbbra is meg akarja akadályozni az uniós források folyósítását” – áll az oktatási ügyeket felügyelő Belügyminisztérium február elején kiadott közleményében.

A kormányképviselők úton-útfélen elmondják, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter legutóbb néhány napja a kormány által bőkezűen kitömött Mathias Corvinus Collegium szekszárdi rendezvényén hivatkozott arra, hogy a pedagógusbérek rendezéséhez „az európai uniós pénzek visszatartásának meg kellene szűnnie” ahhoz, hogy a fizetés 2025. január 1-jére elérje a bruttó 800 ezer forintot, amit „a magyar kormánynak az EU-val kötött megállapodása” szavatol, csak „a pedagógus szakszervezetek által támogatott politikai erők” akadályozzák.

Kibekkelheti-e a kormány a pedagógusok bérének megnyugtató és törvényekkel garantált rendezését addig, amíg hozzá nem fér az uniós kasszához? Mennyi és milyen uniós forrást használhat a Fidesz arra, hogy a tanárok fizetését a diplomás átlagbér 80 százalékáig emelje? Milyen további reformokat kell a közoktatás területén a magyar kormánynak véghez vinnie ahhoz, hogy megnyíljanak a brüsszeli pénzcsapok? És ami a legfontosabb: vajon garantálják-e ezek a feltételek, hogy Magyarországon jelentősen javuljon a közoktatási rendszer?

A brüsszeli pénzcsapok megnyitásának nem a következménye, hanem a feltétele a pedagógusbérek emelése

Végrehajtási határozatában az Európai Tanács és annak lényegesen hosszabb mellékletében az Európai Bizottság tavaly november 30-án tételesen felsorolta, milyen feltételeket kell a magyar kormánynak a közoktatás területén teljesítenie ahhoz, hogy Magyarország hozzáférjen az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz összegeihez (Recovery and Resilience Facility, RRF). Részben erre, részben pedig a 2021 és 2027 között elméletben lehívható hagyományos EU-forrásokra, a kohéziós alapokra célozgathatott Gulyás úgy, mint a Magyarországnak „jogosan járó uniós forrásokra”. A dokumentumokban csakugyan szerepel a pedagógusbérek rendezése, egészen konkrétan úgy, hogy a magyar államnak jogszabályokban kell garantálnia, hogy

„a közoktatási rendszerben a felsőfokú végzettséggel rendelkező pedagógusok átlagbérének (a szakképzés területén oktatók kivételével) 2025-ben fokozatosan el kell érnie a felsőfokú végzettséggel rendelkezők átlagbérének legalább 80 százalékát, és az így elért átlagbérüket legalább 2030. december 31-ig a felsőfokú végzettségűek átlagbérének legalább 80 százalékát elérő szinten kell tartani. 2023. január 1-jétől és legalább 2030. december 31-ig legalább 12,5 százalékkal magasabbnak kell lennie az olyan iskolákban dolgozó pedagógusok átlagbérének, ahol a hátrányos helyzetű tanulók aránya legalább 10 százalék (és pedagógiai programjaikban speciális pedagógiai módszereket határoznak meg az inkluzív oktatásra), a hátrányos helyzetű településeken dolgozó pedagógusok átlagbérének legalább 12,5 százalékkal magasabbnak kell lennie az azonos képesítéssel és tapasztalattal rendelkező egyéb pedagógusok átlagbérénél. A pályakezdő pedagógusok béremelésének 2025-ben 10 százalékponttal magasabbnak kell lennie, mint az adott évben a közoktatási rendszerben részt vevő valamennyi pedagógus átlagos bérnövekedése, míg az éves béremelésüknek meg kell egyeznie a közoktatási rendszerben részt vevő összes pedagógus 2023. január 1. és 2030. december 31. közötti átlagos éves béremelésével.”

Az EU-bizottsági dokumentum ráadásul azt is tartalmazza, hogy a reformokat a magyar kormánynak kizárólag a nemzeti költségvetés és a hagyományos uniós alapok, a humán fejlesztésekre szolgáló ESZA+ alap terhére kell elvégeznie, az RRF-alap nem tartalmaz erre fordítható tételeket. Ezzel egyébként a jelek szerint a magyar fél is tisztában lehetett, mert az egyeztetések során a kormány által az Európai Bizottságnak még tavaly ősszel benyújtott Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervben szerepel egyebek mellett, hogy a pedagógusbéreket nemzeti forrásokból és a szokásos EU-költségvetés terhére oldaná meg a magyar állam. Emellett a kormány elismeri, hogy

„a pedagógushiány egyik oka az alacsony fizetés: a tanárok kezdő fizetése az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Magyarország egyike annak a négy országnak, ahol jelenleg a legalacsonyabb a jogszabály szerint meghatározott pedagógusbér és a tényleges átlagbér is (...). A pedagógusok átlagbére a közoktatásban 2022. évben a hazai diplomás átlagbér 59 százalékának felel meg.”

A mutatók javítása érdekében a magyar kormány a saját dokumentuma szerint vállalta, hogy 2025 augusztusára a pedagógusok átlagbére eléri a hazai diplomás átlagbér legalább 80 százalékát; igaz, arra a magyar dokumentum nem tér ki, hogy a kezdő tanári fizetést gyorsabb ütemben igyekeznének felzárkóztatni annak érdekében, hogy vonzóbbá tegyék a pályát. Kérdés, hogy ha a kormány tisztában van azzal, hogy a helyreállítási pénzekből nem finanszírozhatja a pedagógus béremelést, akkor az miért került bele mégis az RRF-alapok lehívhatóságát lefektető megállapodásba.

Noha szerepelnek a helyreállítási alap lehívhatóságának a feltételei között, néhány tételhez, így a pedagógusbérek rendezéséhez is csak a hagyományos EU-alapból lehet uniós forrást felhasználni. Ez azért van így – mondja a Qubit kérdésére Gyenes Zoltán, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezető gazdasági szakértője –, mert az Európai Bizottság annyira fontosnak tartotta ezeket a tételeket, hogy ha nem teljesülnek, nemcsak az ESZA+ források egy részétől esik el az ország, hanem az RRF-alapból sem tudja lehívni a pénzt. Ráadásul az uniós feltételek szerint, és ezt – annak ellenére, hogy félreérthetően kommunikál – pontosan érti a magyar kormány is, a pedagógusbérek rendezése, legalábbis a jogi feltételek biztosítása és a rendezés elindítása nem a következménye az alapok lehívásának, hanem a feltétele. Emiatt az uniós pénzek lehívásához Gulyás szavaival ellentétben nem elég „a magyar állam EU-val kötött megállapodása”: a pedagógusbérek folyamatos növekedését garantáló jogszabályt a kormánynak 2023. március 31-ig hatályba kell léptetnie.

A hagyományos uniós költségvetés kohézióspolitikai forrásainak Magyarország számára elkülönített összege nagyjából 22 milliárd euró. Ehhez az ország akkor férhet hozzá, ha teljesíti az úgynevezett horizontális feljogosító feltételeket. Ezek közül a legfontosabb az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása – nagyon leegyszerűsítve ezt kellene maradéktalanul teljesíteni ahhoz, hogy a 22 milliárd euró lehívható legyen – magyarázza Gyenes. Ennek garantálásán felül vannak más, tematikus feljogosító feltételek, ilyen például az akadémiai szabadság biztosítása, ami nagyjából 2 milliárd eurónyi innovációs és kutatási forráshoz juttatná hozzá az országot. A pedagógusbérek további növelésére az ESZA-alap szolgáltatna forrást, összesen nagyjából 1,7 milliárd euróval. Ha Magyarország minden feltételt teljesítene, és minden alapból hozzájutna a közoktatás rendezésére fordítható összegekhez, összesen nagyjából 1000 milliárd forintot költhetne uniós forrásokból a közoktatás fejlesztésére.

A fizetésemelés szükséges, de nem elégséges feltétele a pénzesőnek

Az Európai Bizottság dokumentumai alapján a pénzcsapok megnyitását tehát nem annyira a baloldal, de még csak nem is „a pedagógus szakszervezet által támogatott politikai erők”, hanem sokkal inkább a kormányzati intézkedések hiánya gátolja. Ahhoz, hogy megérkezzen a brüsszeli pénz, a magyar kormánynak korántsem csak a pedagógusok bérnövekedését kell garantálnia, hanem olyan intézkedések egész sorát kellene végrehajtania, „amelyek tükrözik a szociális jogok európai pillérének az oktatásra, a képzésre és az egész életen át tartó tanulásra, a nemek közötti egyenlőségre, valamint a gyermekgondozásra és a gyermekek támogatására vonatkozó elveit”. A Magyarország által benyújtott, helyenként ködös tervnek, mint Gyenes elmondta „nincs jogi relevanciája, legfeljebb arra jó, hogy a magyar állampolgárok tájékozódhassanak a kormányzati szándékról. A magyar vállalásoknak és az EU-tanács határozatának ugyanarról kell szólnia, de a cél az volt, hogy az elfogadott dokumentum szikár és egyértelmű, jogi értelemben számonkérhető legyen.”

Az eurokraták ennek értelmében nemcsak a pedagógusbérek rendezéséhez, hanem a hatékonyabb és kevésbé szegregáló közoktatás megszervezéséhez is konkrét akcióterveket társítottak, amiben például ilyen tételek szerepelnek:

• Országosan fel kell térképezni azokat az állami fenntartású (kis)iskolákat, amelyek felső tagozatos diákjai a teljesítményértékeléseken rendre alulteljesítenek, majd elő kell készíteni ezek integrálását a környező települések nagyobb iskoláiba.
• 5-10 kiválasztott állami fenntartású iskola részvételével pilot programot kell szervezni, majd hatástanulmányt kell készíteni a kisebb iskolák nagyobbakba integrálásának folyamatáról és tapasztalatairól.
• Mind a feltérképezéshez, mind a teljesítményértékeléshez társadalmi párbeszédet kell folytatni az érintett szakemberekkel, szülőkkel és közösségekkel.
• A kiértékeléskor ki kell térni a tanulók összetételére, teljesítményére, a szegregáció kockázatára, tanulói és tanári létszámokra, a lemorzsolódás arányára, stb.
• Mivel a fogadó iskolák nem működhetnek bentlakásos intézményként, fel kell térképezni a lakhatási és ingázási feltételeket, és meg kell teremteni az iskolák összevonásának infrastrukturális feltételeit.
• A pilot program eredményeit nyilvánosságra kell hozni, majd 2025. szeptember 30-ig legalább 30 további általános iskola felső tagozatos osztályait integrálni kell a környékbeli nagyobb fogadó iskolákba.
• Azokon a településeken, ahol több iskola is működik, mind az állami, mind a nem állami, vagyis például egyházi fenntartású intézményekben 10 százalékkal kell csökkenteni az állami támogatásokat az olyan intézmények esetében, amelyekben a hátrányos helyzetű tanulók aránya 20 százalékkal (a 2025-ben kezdődő tanévtől 15 százalékkal) alacsonyabb, mint a településen élő hátrányos helyzetű tanulók aránya. Az erre vonatkozó jogszabályt már a 2023/24-es tanévtől alkalmazni kell, a következő tanévben pedig közzé kell tenni, milyen eredményre jutott a jogszabály végrehajtatása.
• A 2025/26-os tanévre a speciális oktatási intézmények legalább felében biztosítani kell a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásának támogatását (emelt szintű utazási, eszközbérlési, képzési szolgáltatásokkal, akadálymentesítési eszközökkel, társadalmi érzékenyítési programokkal).
• 2023. december 31-ig legalább 35 százalékra, 2026 nyaráig 45 százalékra kell növelni a köznevelésben részt vevő azon tanároknak az arányát, akik az IKT eszközöket a tanóráik legalább 40 százalékán használják.
• A 2024/25-ös tanév végéig 579 000 digitális notebookot kell a közoktatásban résztvevő szereplők számára kiosztani, ebből legalább 55 ezret a tanároknak, valamint 10 ezret az iskolák informatika tantermének a felszereléséhez kell biztosítani.
• 2026. június 30-ig 5 ezer pedagógusnak és 3 ezer intézményvezetőnek át- és továbbképzéseken kell résztvennie a digitális átállás és a társadalmi érzékenyítés érdekében.

A bérrendezés az oktatáskutatók szerint édeskevés ahhoz, hogy meggyógyítsa a magyar oktatási rendszert

„Kicsit olyan ezeknek a dokumentumoknak az olvasata, mint amikor a porcelánboltban nem egy, hanem két elefánt mozdul meg egyszerre. A gond csak az, hogy a jogi pengeváltásban a magyar oktatási rendszer mélyreható problémáival egyik fél se igazán foglalkozik. A magyar viszonyok ismerete és a magyarok szemléletének megváltoztatására való komoly törekvés nélkül a jó szándékú technikai megoldások nem feltétlenül fogják a várt eredményt hozni. Bár az iskolaösszevonásoknak nem csak a szegregáció csökkentése, hanem amiatt is lenne értelmük, mert a magyar oktatási rendszer elképesztő mértékben pazarló, de attól szinte semmilyen probléma nem fog megoldódni, hogy a falvak kisiskoláit összevonják.”

Így értékelte a EU-bizottsági javaslatokat a Qubit kérésére Lannert Judit oktatáskutató, aki szerint azokban az általános iskolákban, amelyekről az EU-dokumentumban szó van, nem is annyira jellemző az iskolák közötti szegregáció, mert többnyire olyan országrészekben találhatók, amelyek gyakorlatilag egy az egyben hatalmas szegregátumokként funkcionálnak.

„Ezeken a területeken már nem is szegregáció van, hanem mindenre kiterjedő lepukkanás. A szegregáció inkább a nagyobb települések és a középiskolai oktatás problémája, amelyekről azonban egyetlen szó sem esik sem a kormányzati dokumentumban, sem az EU feltételeiben. Tévút, hogy az integrálandó és az integráló iskolák körébe csak az állami fenntartású iskolákat vonták be, az egyházi fenntartásúakat nem, pedig a vidéki városokban utóbbiak jelentik a szegregáció melegágyait”

– mondja Lannert. A kutató szerint elég lenne tanulni a világban már kipróbált jó gyakorlatokból: Portugáliában például hatalmas ellenállás övezte, amikor az oktatási minisztérium demográfiai szimulációkra és a térségi vezetőkkel folytatott párbeszédre alapozva alakított ki a helyi kisiskolákból nagyobb térségi oktatási intézményeket, de a végén az oktatásértékelő mutatók visszaigazolták az átszervezés hatékonyságát.

Az iskolák összevonását nem tartja ördögtől valónak Horn Dániel, az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója sem, de véleménye szerint 5-10 iskola tesztelése még akkor sem feltétlenül jelezne sokat előre az ország különböző területein lévő több ezer iskola átalakításával kapcsolatban, ha azokat véletlenszerűen választanák ki. A bizottsági dokumentumban vázolt önkéntességi alapon szervezett hatástanulmány viszont „módszertanilag már-már röhejesnek tűnik, amit a kormánynak a világ legegyszerűbb dolga lesz kipipálni”. Bár a szegregáció csökkentését mindkét általunk kérdezett oktatáskutató fontosnak tartaná, egyikük sem a jogszabályalkotásban látja a megoldást. Mint mondják, jogszabályok ma is léteznek, azoknak inkább a betartatásával vannak problémák. Lannert szerint független ellenőrző szervek, civilekből álló szegregációs bizottságok felállítását kellett volna előírni, valamint a tapasztalatok rendszeres időközönkénti ellenőrzését és nyilvánossá tételét.

Az alapbérük nem, csak a pótlékuk emelkedett, de ezzel a reálbérük még csökkent is

Kérdés persze az is, kipipálhatja-e a kormány a brüsszeli feltételeket azzal a pedagógus béremeléssel, amit a kormány február eleje óta óriási hévvel kommunikál, miközben az illetékes minisztérium az általános, törvényekbe iktatott bérrendezés helyett inkább azon dolgozik nagy erőkkel, hogy miként tehetné egy szubjektív teljesítményértékelési rendszer révén egymás farkasaivá a tantestületek tagjait. A pedagógusoknak ráadásul nem a bérét, hanem az előző évekhez hasonlóan ismételten csak a munkabéren felül járó, úgynevezett ágazati szakmai pótlékát emelte a kormány, ezúttal 20-ról 32 százalékra. Ez ugyan valóban azt jelenti, hogy január 1-től 10 százalékkal nőtt a pedagógusok keresete, csakhogy az emelés mértéke még az inflációt sem tudta követni, így a bérük reálértéke valójában csökkent.

A tanárok rendszerszintű problémáját ugyanakkor a valódi béremelés sem feltétlenül oldaná meg. Magyarországon nemcsak a fizetésekkel, hanem az autonómiával, a tanárképzésekre jelentkezők számával és minőségével is óriási problémák vannak. A munkaerőpiacnak ez a szegmense az utóbbi több mint tíz év alatt olyan lejtmenetbe került, hogy egy egész generáció kiesett a szakmából, amit a benne lévők fizetésének a megemelésével már nem lehet orvosolni – mondja Horn. Lannert szerint a nagy lemorzsolódás nem is a képzés során tapasztalható, hanem a szakmai munka első öt évében. A rendszer, mint az oktatáskutató mondja, az azt kiszolgáló intézményvezetőket, érettségi elnököket, fenntartókat jutalmazza, miközben a mentortanárok és a fiatal pályakezdők anyagi motivációjára kellene minden pénzt fordítani. Ennek hiányában az első öt év vagy kiesik, vagy a kezdő pedagógusok beletanulnak egy rossz módszertanba, amivel ma már semmit nem lehet elérni. A szakértők szerint nem rossz kezdeményezés, hogy 579 ezer digitális eszköz kerüljön a tanárok és a diákok kezébe, csakhogy azok hatékony és előremutató felhasználását is meg kellene tanítani. Nem átképzésekre kellene kötelezni a tanárokat, mondja Lannert, hanem beépíteni a tanárképzésbe a digitális technológiák használatának rejtelmeit és nagyon komolyan venni a tanárszakokon az idegen nyelvek oktatását, mert Magyarországon a felsőfokú végzettségűek közül a tanárok beszélnek a legkevésbé nyelveket.

A tanári munkát értékelő felmérések szerint világszerte igaz, mondja Lannert, hogy minél fiatalabb valaki, annál innovatívabb módszereket alkalmaz, annál hatékonyabban adja át a tudást. Magyarországon ehhez képest a 40-es éveik végén, 50-es éveik elején járó gimnáziumi tanárok között vannak a leginnovatívabb szakemberek, mert ők azok, akik az 1990-es évek reformjain szocializálódtak. Lannert összegzése szerint Magyarországon

„egyre erősebb a tanári pályán a kontraszelekció, egyre kevesebb pontszámmal lehet bejutni a tanárszakokra, a mentorálás teljesen hiányzik a rendszerből, a központilag kinevezett intézményvezetők pedig finoman szólva sem az innováció motorjai. Az a pedagógus ugyanis, aki annyit csinál, hogy kiadja a tananyagot, majd ellenőrzi, hogy azt melyik gyerek hogyan sajátította el, legfeljebb annyit tud, mint egy gép. Az érzelmi intelligencia fejlesztése, az önszabályozó tanulás és a kritikai gondolkodás elsajátítása nem szerepel a tantervekben, és ami a legszomorúbb, továbbra sincs semmi nyoma sem a 19. századi oktatás felé rohamléptekben haladó kormányzati vállalásokban, sem a technokrata szemléletmódot sugalló uniós javaslatokban.”

Nyitóképünk egy angyalföldi általános iskola 1962-es tanóráját örökíti meg, a felvétel a Fortepan-gyűjtemény 41246-os számú képe.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: