Nagy-Britannia visszaadná az Elgin-márványokat a görögöknek, de csak kölcsönbe
Lassan a világ egyik leghosszabb szappanoperájává dagad az Elgin-márványok ügye: az Akropoliszról eltávolított, majd Angliába szállított faragványok 1816 óta szerepelnek a British Museum gyűjteményében, és nagyjából azóta élénk vita zajlik arról, hogy vissza kell-e adni őket Görögországnak.
Miután tavaly kiderült, hogy a British Museum képviseletében George Osborne korábbi brit pénzügyminiszter, jelenleg a múzeum kuratóriumának elnöke titkos tárgyalásokat folytat az Elgin-márványok további sorsáról Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel, a márványok kedvelői, a művészettörténészek és Görögország lakosainak nagy része egyre vadabb találgatásokba bocsátkoztak a márványok sorsáról. Mint nemrégiben kiderült, a British Museum köti az ebet a karóhoz: vannak ugyan előrelépések az ügyben, de Osborne szerint egyelőre legfeljebb az lehet napirenden, hogy a múzeum kölcsönadja a márványok egy részét Görögországnak, ahonnan elrabolták (a múzeum álláspontja szerint: legálisan megvásárolták) őket.
Precedensérték
Nem véletlen, hogy a művészettörténészek és politikusok olyan nagy figyelmet fordítottak az ügyre: ha visszaadják a márványokat, az jelzésértékű lépésnek számít majd, ahogyan az is, ha a múzeum továbbra is ragaszkodik a megtartásukhoz. Ed Vaizey egykori brit kultuszminiszter szerint 200 éve nem volt ilyen kedvező a politikai klíma a tárgyalásokhoz, és miután egyre több szó esik az egykori gyarmattartó országok és a kolonializáció bűneiről, az sem meglepő, hogy az Elgin-márványok ügyét a nagyközönség is lankadatlan figyelemmel kíséri.
Ennek persze hagyománya is van az országban: a faragványok Nagy-Britanniába szállítását már Lord Byron is élesen kritizálta, és 1811-ben a Minerva átka című versében szabályosan megátkozta Lord Elgint az Akropolisz megcsonkításáért. A vita azóta is tart, a tét pedig meglehetősen nagy. A British Museum egyik leglátványosabb műkincsegyütteséről van szó, és Nagy-Britannia enged ebben az ügyben, a múzeum több hasonló perre számíthat; ráadásul a világ minden nagyobb múzeumában egy sor olyan műalkotás található, amit valaki visszavárna, az egyiptomi múmiáktól a nácik által elrabolt festményekig.
„Valamit tenni kellene”
De mi a baj azzal, ha a British Museum néhány évre kölcsön adja a márványokat? Catharine Titi párizsi nemzetközi jogász szerint az, hogy egy ilyen alkuval Görögország is elismerné, hogy a márványok nemcsak hogy Londonban vannak kiállítva, hanem a múzeum a sajátjaként kezelheti őket. Kölcsönadni csak olyasmit lehet, ami a miénk – márpedig Görögország nem fogadja el, és Titi szerint nem is fogadhatja el, ha már eddig nem tette, hogy a szobrok jogosan vannak a British Museumban. Az idők változását egyébként jól jelzi, hogy a tulajdonjog körüli vitáktól történő teljes elzárkózást felváltotta annak egyfajta óvatos beismerése, hogy az Elgin-márványok nincsenek igazán jó helyen a múzeumban – ez viszont a nyilvánosság előtt csak annyiból állt, hogy Osborne kijelentette: „valamit tenni kellene ebben az ügyben”.
Titi szerint nem is kérdés, hogy mi lehetne ez a valami: vissza kell adni a műkincseket Görögországnak. A brit kormány és a múzeum vezetősége viszont ezt a lehetőséget még csak fontolóra sem veszi; a titkos tárgyalások kiszivárgott részletei szerint Micotákisz és Osborne is azzal az elképzeléssel ültek tárgyalóasztalhoz, hogy a legjobb esetben is csak annyit érhetnek el, hogy a faragványok egy részét majd Londonban, egy másik részét pedig Athénban lehet majd megtekinteni.
Osborne arra hivatkozik, hogy egy 1963-ban hozott törvény eleve megköti a kezét: ennek értelmében a múzeum nem adhat át műkincseket senkinek – csak abban az esetben lehet megszabadulni tőlük, ha gyakorlatilag megsemmisültek, ekkor is csak leselejtezni lehetne őket. Az UNESCO egyik bizottsága már 2021-ben a törvény felülvizsgálatát kérte a brit kormánytól, de sikertelenül. A Financial Times cikke szerint ráadásul Osborne nem is nagyon akart megszólalni az ügyben a közelgő brit választások miatt: attól tarthatott, hogy ha a szükségesnél többet árul el a tárgyalásokról, árthat Rishi Sunak miniszterelnök népszerűségének.
Bár a megállapodás (vagy a tervezet) részletei még nem nyilvánosak, Micotákisz nem mehet bele a kölcsönbe, hiszen ragaszkodik ahhoz, hogy a britek annak idején lényegében ellopták a szobrokat. A szobrok kölcsönzésének brit részről nem lenne technikai akadálya: a kölcsönzést nem tiltják a törvények, csak az eladományozást, igaz, az előbbi esetben is a British Museum kuratóriumának kell döntenie.
Volt, ami visszakerült
Volt is erre már példa, a British Museum épp az Elgin-márványok egyikét adta kölcsön a szentpétervári Ermitázsnak 2014-ben. Arra is volt már példa, hogy a görögök nem kölcsönbe, hanem végérvényesen megkapták az Akropoliszról származó faragványokat: a Heidelbergi Egyetem és a palermói Antonino Salinas Múzeum is úgy döntött, hogy visszaadja Athénnak a faragványokat, tavaly decemberben pedig Ferenc pápa szolgáltatta vissza a Vatikán birtokában lévő töredékeket – igaz, hogy nem a görög államnak, hanem a görögországi ortodox egyház vezetőjének, Hieronimosznak adta a szobrokat.
De nem a British Museumból
Catharine Titi szerint elképzelhetetlen, hogy az Elgin-márványok még kétszáz év múlva is a British Museumban legyenek. Ed Vaizey szerint a kormánynak most kellene cselekednie, és végre a jó megoldás mellett döntenie: a szobrok helye Athénban van, és a lehető legnagyobb felhajtással kellene visszaszállítani őket oda, ahonnan származnak – ennek történelmi jelentősége is lenne. Andrew Marr, a New Statesman szerkesztője szerint még maga Osborne is tisztában van vele, hogy a jelenlegi helyzet nem maradhat fenn sokáig: szerinte is olyan egyezségre kell jutni Görögországgal, amelyben a brit és a görög múzeumlátogatók is megismerkedhetnek a történet mindkét olvasatával. Richard Lambert, a British Museum kuratóriumának előző elnöke szerint viszont itt nincs szó túl sok olvasatról: ha a görögök egyszer visszakapják a szobrokat, akár csak kölcsön is, többé nem fognak megválni tőlük.
Túszcsere
A múzeum jelenlegi elképzelései szerint viszont a szobrok ingajáratban közlekednek majd Athén és London között. Osborne belemenne, hogy az Elgin-márványok kétharmadát tíz évre kölcsönadják Görögországnak, a határidő letelte után viszont vissza kellene őket szállítani, ezért cserébe a maradék egyharmadból rendeznének kiállítást Athénban. Ezzel párhuzamosan a britek más görög műkincseket kapnának kölcsön; a beszélgetéseken állítólag a bronzkori akrotiri freskók kerültek szóba cserealapként. Micotákisz viszont nem enged: egy tavaly év végi tárgyaláson világossá tette, hogy Görögország nem kölcsönkérni, hanem visszakapni akarja a szobrokat, cserébe viszont nem zárkózik el az együttműködéstől a British Museummal.
Micotákisz szerint a tárgyalások sokat ígérőek, de eredményük egyelőre nincs, viszont azt reméli, hogy a görög választások után visszatérhetnek még a kérdésre, így gyakorlatilag választási ígéretté tette az Elgin-márványok visszaszerzését. Michelle Donelan brit kulturális miniszter szerint viszont az ügy veszélyes precedenst teremtene, és egyébként is tömegek ismerhették meg a British Museumban az antik görög művészetet – ha pedig ott hagyták volna a szobrokat, ahol eredetileg voltak, mostanára súlyosan károsodtak volna.
Olyan, mint a Stonehenge
Úgy tűnik, hogy a labda jelenleg a briteknél pattog: Micotákisz nem ismerheti el, hogy a szobrok jogosan kerültek a múzeum birtokába, a múzeum pedig nem hajlandó lemondani róluk. A brit közvélemény viszont az egykori rabszolgatartók szobrainak eltávolítása után egyre hangosabban követeli, hogy az ehhez hasonló, ebül szerzett javakat juttassák vissza eredeti tulajdonosaikhoz. A múzeum azért ebben is tesz kivételt: a nácik által zsákmányolt, majd a gyűjteménybe került javakat elvileg visszaadhatnák az örökösöknek, de ilyesmire még nem került sor, illetve az elmúlt ezer évben elhunyt személyek maradványait is vissza lehetne adni annak az országnak vagy örökösnek, aki jogot formál rá, de a múzeum ebben a tekintetben is szigorú, és csak ritkán teljesíti ezeket az igényeket.
Az Elgin-márványok ügye ugyanakkor még különösebb, mint a többi bitorolt műkincsé: ahogy Marr írja, ez a különleges eset olyan, mintha a Stonehenge-et őriznék Athénban, miután egy élelmes görög rátette a kezét kétszáz évvel ezelőtt. A márványok ráadásul súlyosan meg is sérültek a szállítás alatt: amikor Elgin elrendelte, hogy csomagolják el őket, a munkások több, általuk feleslegesnek ítélt részt eltávolítottak róluk, hogy könnyítsenek a rakományon. Ezek a részek örökre elvesztek, ahogy Elgin nagy álma is, hogy egyszer majd a skóciai kúriáját díszítik a faragványok: a szállítás költségeit is alig tudta kifizetni, és amikor eladta a szobrokat a British Museumnak, alig kapott értük többet, mint amennyibe a hajók bérlése került.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
