Túl vannak első félévükön Magyarország első Z-szakosa egyetemistái, de az eddigiek alapján nehéz lenne azt állítani, hogy a program máris átütő sikernek bizonyult. Tavaly szeptemberben az egész országban összesen nyolc nappali tagozatos diák kezdte meg tanulmányait a vadonatúj képzési formában, és bár eredetileg úgy volt, hogy hét egyetemen is lesz Z-szak, végül mindössze három intézményben indult ilyen képzés.

Hogy mi az a Z-szak? Olyan integrált természettudományos képzés, amelynek során a diákok nem egyetlen hagyományos tárgyat (fizikát, biológiát, kémiát, földrajzot) tanulnak, hanem gyakorlatilag mindenből egy kicsit, de rendszerbe ágyazva, sok terepmunkával kiegészítve. Az egyre fenyegetőbb tanárhiány orvoslása mellett a Z-szaknak további vállalásai is vannak. Mint a képzést népszerűsítő honlap hirdeti, a szakot „a Z generáció kiszolgálására” tervezték, és azzal is kecsegtetik a diákokat, hogy ha valóban a tanári hivatást választják, 2028-ban „az akkor már jövedelmi szempontból is vonzó közoktatás” biztosít majd nekik stabil megélhetést, de „a szakon megszerzett professzionális kommunikációs készségek és a problémaközpontú, innovatív gondolkodás a 21. század valamennyi megbecsült, feljövő szakmájába is belépőjegyként szolgálnak.”

És bár mindez papíron jól hangzik, a tömeges jelentkezés elmaradt: a képzés azért csak három felsőoktatási intézményben indult, mert a többi egyetemen nem akadtak rá jelentkezők. A szak rövidített ciklusú, már végzett tanároknak hirdetett levelező változatára mindössze néhányan járnak, nappali tagozatra pedig az ELTE-n 6, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen és a Nyíregyházi Egyetemen 1-1 hallgató iratkozott be 2022 szeptemberében.

Mi lehet az egyelőre mérsékelt érdeklődés oka? Mennyire versenyképes az új képzés által nyújtott tudás? Valóban elkötelezettek a Z-szakra jelentkező hallgatók az iránt, hogy miután megszerzik a diplomát, tanárnak álljanak? Elkeseredett és eleve halálra ítélt kísérlet, vagy inkább régóta halogatott, átütő erejű újítás az integrált természettudományokban jártas, tanári képesítést is szerző szakemberek hazai képzése?

Van, ahol már 20 éve működik, igaz, az állami rendszeren kívül

„Nem szeretném nagyon ütni a Z-szakot, részleteiben nem ismerem és a hazai tanárképzésben az elmúlt 20 évben ez az egyetlen innováció, igaz, ez is helytelenül feltett kérdésekre ad rossz válaszokat. De legalább volt kérdés. Mégsem gondolom, hogy a magyar oktatási rendszert és benne a természettudományos tárgyak oktatását a Z-szak fogja kirángatni abból a feneketlen mély gödörből, amibe az elmúlt 15-20 évben sikerült magát jó mélyen beleásnia – mondta a Qubit kérdésére Nádori Gergely, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) természetismeret-tanára.

– Ahhoz, hogy a komplex természettudományok oktatásának bármiféle értelméről beszélni lehessen, hasznos lett volna először megfogalmazni, miért jobb a természettudományokat összevontan, integrált rendszerben és nem diszciplináris módon oktatni. Ha ez megtörténne, fel lehetne vázolni a kimeneti célokat, a komplex természettudományos oktatás módszertanát és eszköztárát. Ez nem történt meg, ehelyett már évek óta lehet összevont természettudományból érettségizni, de erre szinte egyetlen diák se vállalkozik, mert az egyes szaktárgyak tudnivalóiból összeollózott követelményrendszer értelmetlen és nehéz. Sem a Nemzeti Alaptantervben, sem a tanári praxisban nincs semmi nyoma annak, hol és melyek lesznek azok az állami intézmények, amelyekben ezek a speciálisan képzett tanárok segítik hozzá a diákokat az integrált gondolkodás elsajátításához. A Z-szakról eddig megjelent információk alapján pedig ez nem egy elit szakként, inkább afféle »jobb híján ez is jó lesz« lehetőségként jelenik meg az egyetemekre felvételizők előtt.”

A saját definíciója szerint gyerekközpontú, alapítványi fenntartású AKG-ben, amelynek programja szorosan kötődik a század eleji reformpedagógiákhoz, már több mint harminc éve integrált természettudományt oktatnak. Az eredetileg biológusként végzett Nádori elmondása szerint úgy, hogy megalkották, majd éveken át csiszolgatták a természettudományos ismereteket komplex módon közvetítő tanmenetet, mert „a komplex természettudomány oktatása nem tudás, hanem szemlélet kérdése. Ha valaki ezt jó célnak tartja, lehet önmagában cél, hogy a diák megtanulja a kálium-permanganátban a mangán oxidációs számát, de az integrált természettudomány oktatás ehelyett inkább arra irányul, hogy a diákokat felvértezze a világ megközelítésének és megértésének természettudományos eszközeivel. Az, hogy eközben a mangán oxidációs száma így is kiderül, már csak ennek a hozadéka.”

Tehetséggondozóból felsőoktatási reformer

A Z-szak koncepciójának kidolgozásában oroszlánrészt vállalt Weiszburg Tamás, az ELTE Ásványtani Tanszékének korábbi vezetője, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDK) elnöke. Weiszburg tavaly februárban, még a szak elindítása előtt egyébként Nádori megközelítésétől nem is olyan távoli célokat fogalmazott meg a HVG-nek: „nem olyan szaktanárokat kell itt képeznünk, akik az 5. évfolyamtól az érettségiig fel tudják készíteni a diákokat fizikából vagy kémiából, hanem olyanokat, akik a felső tagozatban a természetet tudják tanítani, akár külön-külön órákon, akár összevontan (...). Nem a tanterv, hanem a tanár a kulcs: ha valaki elvégzi a Z-szakot, akkor lesz egy víziója a természetről, és képes lesz akár integráltan, akár diszciplinárisan is tanítani.” Erre már csak azért is nagy szükség lenne, mert a magyar diákok stabilan az OECD-átlag alatt teljesítenek a PISA felméréseken a természettudományos tárgyakból (is). Emellett évről évre csökken a fizika, kémia, földrajz és biológia tanári szakokra jelentkezők száma, és az oktatási szakértők egyre nagyobb aggodalommal figyelik, ki fogja bármilyen formában is tanítani a természettudományos tárgyakat a magyar diákoknak.

A Facebook egyik oktatással foglalkozó csoportjában Weiszburg gondolatai mégis heves vitát gerjesztettek: egy kommentelő szerint „egy olyan természettudományos képzést, amiben az első évben nincs semmilyen természettudomány (felzárkóztatás maximum), a második évben gyors megtanuljuk az összesnek alapjait, a harmadik évben a »környezeti tudatosság« divatos félműveltséggel ismerkedünk, majd a 4-5. évben (...) jönnek a tanítási gyakorlatok, nos, ilyet nem lehet komolyan gondolni.” A kommentszekció egyik része azon hüledezik, hogy a Z-szakos hallgatóknak értő olvasást és kommunikációt tanítanak az egyetemen, a másik része úgy véli, inkább a tanárok fizetésének emelése, az iskolai laborok korszerűsítése oldaná meg a hazai természettudományos oktatás gondjait. Azok, akik nem utasítják el kapásból a kezdeményezést, azt állítják, hogy „soha, semmi nem fog változni az oktatásban (...), mert a domináns szemlélet nem előre, hanem visszanéz.” Egy hozzászólás szerint „elvileg hozzáértő szakemberek is csak a megkövesedett és bizonyítottan sikertelen hagyományokhoz kötik magukat. Miközben néha siránkozva istenítik és irigylik a finneket, nem fogják fel, hogy ahhoz mindent másképpen kellene csinálni.”

De mit szól mindehhez a Z-szak atyja? Mint Weiszburg Tamás a Qubitnek elmondta,

„idén 43. éve tanítok az ELTE Természettudományi Karán, az utóbbi két évtizedben az informatikus és bölcsész szakpáros matematika tanár hallgatókon kívül minden tanárszakos hallgatót oktattam. Az OTDK-ban évtizedek óta foglalkozom tehetséggondozással, van négy gyerekem és tíz unokám, akik mind érintettek a közoktatásban. Elég sok szemszögből láthattam, hogy az a mód, ahogyan Magyarországon tanítunk, beleértve a saját pályafutásomat is, ötven éve nem változott gyakorlatilag semmit, miközben a világ és benne a fiatalok teljesen megváltoztak. A természettudománytól nem a gimnáziumban megy el a kedvük, hanem már az általános iskola felső évfolyamain. Hiába voltak akkoriban még bőségesen természettudományos tárgyakat diszciplinárisan oktató szakemberek a tanári pályán, ha például a fizika már az ezredfordulós felmérések szerint is a legelutasítottabb tárgy volt az általános iskola 8. évfolyamán. Miközben nagyon is igaz, hogy több tanárra lenne szükség, a Z-szak legfőbb célja nem az, hogy sokan legyenek, hanem az, hogy olyan tanárok kerüljenek a rendszerbe, akik képesek megszerettetni a természettudományokat és a gimnáziumi éveikre esetleg a diszciplináris tárgyak iránt is érdeklődővé tenni a gyerekeket.”

Nem fizika light, hanem paradigmaváltás

A Z-szak tanmenetében, mint Weiszburg mondja, „nem független kémiát, fizikát, biológiát tanítunk lebutítva, hanem a természetet és annak modellolvasatait oktatjuk”. Weiszburghoz hasonlóan az Atomfizikai Tanszék egyetemi tanára és a Környezettudományi Centrum igazgatója, Csanád Máté is azt hangsúlyozza, hogy a Z-szak legfontosabb újítása nemcsak az, hogy integrált szemléletben tanítják a diákokat, hanem az is, hogy a tanmenet a magyar egyetemi oktatástól meglehetősen szokatlanul gyakorlatorientált. Mint mondja, az ELTE-s Z-szakosok „fél év alatt többet voltak terepen, mint a normál tanárképzésben oktatott hallgatók öt év alatt”.

Ezt egyébként az általunk kérdezett Z-szakos hallgatók is megerősítették. Az ELTE-sek jártak a budapesti barlangokban, illetve a Naszályon, túrázás közben ismerkedtek az ott fellelhető kőzetekkel és növényvilággal. Jártak mészkőbányában, hulladékégetőben, szennyvíztisztítóban, ahol a munkafolyamatok fizikai, kémiai, biológiai vetületeit tárgyalták meg; a tatai fényes tanösvényen a láptőzegekkel, a budai várban pedig az építőanyagok jellegzetességeivel ismerkedtek. Diszciplináris tárgyaik csak a 3. félévtől lesznek – igaz, az alapmérések kivitelezésének és értékelésének rejtelmeivel már az első év során megismerkednek.

Az első vizsgaidőszakban a számonkérés is merőben eltért a hagyományos egyetemi vizsgaidőszakokban megszokottól. Tételkörmölés és biflázás helyett prezentációkkal és projektmunkákkal készültek, az értékelésnél pedig nemcsak egy jegyet láttak a digitális ellenőrzőjükben, hanem részletes és tételes kritikát és iránymutatást kaptak az oktatóiktól. Csanád szerint „ma már nemhogy az általános iskolában, de az egyetemen sem működik az, hogy a tanár a tábla elé állva ledarálja a tananyagot. Az egyetemi oktatónak is muszáj showmannek lenni, interaktívvá tenni az előadásokat. A Z-szakon ezt még fokozottabban kell tenni, mert ezzel a tananyag mellett módszertant is tanítunk. Amikor végeznek, a Z-szakosoknak ugyanezt kell majd csinálniuk a saját tantermeikben.”

Ha szintetizálni nem is feltétlenül, választani a Z generáció is tud

Az új képzés kritikusai azt látják az egyik legnagyobb problémának, hogy, mint arra Nádori is utalt, a bejutásnak nem feltétele, hogy a leendő hallgatók legalább egy természettudományos tárgyból emelt szintű érettségivel érkezzenek. A ebben a tanévben kezdő hallgatóknak még legalább egy emelt szintű érettségit fel kellett mutatniuk, de az lehetett magyarból, történelemből vagy idegen nyelvből is. A következő tanévtől pedig már egyáltalán nem kell emelt szintű érettségit tenni a leendő Z-szakosoknak. „Bár nem szerencsés, hogy szinte semmi nem kell már ahhoz, hogy egy diák beiratkozzon az egyetemre, ez esetben mégsem a tudásszint esetleges hiányosságai okozzák a legnagyobb problémát, hanem az, hogy a 17-18 éves fiataloktól nem várható el, hogy integrált szemléletben, komplex módon lássák és értelmezzék a természetet, mert soha senki nem tanította őket így. Ahhoz, hogy erre maguktól képesek legyenek, édeskevés lenne egy emelt szintű érettségi, hiszen egyenesen zseniknek kellene lenniük” – véli Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem Biológiai Intézetének igazgatója, aki maga is részt vett a szak 2016 óta zajló előkészítésében. A képzési forma Pécsett érdeklődés hiányában egyelőre nem indult el, Gábrielnek pedig kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy

„mit lehet egy olyan gyerekkel kezdeni, aki besétál a középiskolából, semmiből nem rendelkezik mély tudással, mi meg máris azt várjuk tőle, hogy szintetizálja a tudást, amit diszciplináris rendszerben működő szaktanszékek oktatóitól hallott”.

Az alacsony bekerülési követelmények mindenesetre – a kérdéseinkre megfogalmazott félelmek ellenére – nem feltétlenül predesztinálják a Z-szakot arra, hogy legfeljebb azokat a jelentkezőket szívhatja fel, akik más szakokon nem jártak volna sikerrel. Az ELTE-n Z-szakos Faragó Eszter például a gimnáziumban, nem mellesleg az aktuális országos középiskolai rangsor 9. legjobb helyén végzett VII. kerületi Madách Imre Gimnáziumban még vegyészmérnöknek készült a Budapesti Műszaki Egyetemre. A Z-szakról a tavalyi Edukáció kiállításon hallott először – akkor is úgy, hogy észrevette, hogy az ott önkénteskedő felsőbb éves egyetemisták egy kupacból nem adtak neki szóróanyagot. Ott voltak felstócolva a Z-szakot hirdető szórólapok. Amikor elvett egyet, még meg is jegyezték, hogy vigye nyugodtan, de az úgysem fogja őt érdekelni, mert az egy tanárszak. Amellett, hogy kémiából írt egy jól sikerült emelt szintű érettségit, a középiskolából annyi pontot vitt, hogy a BME vegyészkarára is gond nélkül besétálhatott volna, ám ő az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy a Z-szakot írja első helyre.

Hogy miért? Elmondása szerint azért, mert bár sosem gondolt rá, hogy tanár legyen, ennek elsősorban az volt az oka, hogy nem igazán szeretett sok ember előtt beszélni. A Z-szakot az ELTE-n szervező Weiszburgék azonban tavaly májusban tartottak a leendő felvételizőknek egy tábort, amire az akkor még gimnazista lány is elment. A retorika műhelygyakorlaton olyan technikákat sajátított el, amelyeknek nagy hasznát vette a szóbeli érettségin. Ez után döntött úgy, hogy változtat a sorrenden, és „mivel mindig is szerettem volna látni a természet működésében az összefüggéseket, és gyerekkori álmom volt, hogy nem tankönyvből, hanem a terepen szeretném megtanulni, amit csak lehet”, a vegyészkar helyett a Z-szakot írta első helyre a jelentkezési lapján, és ma már azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer majd tanárként is kipróbálja magát, különösen, hogy az alapdiploma megszerzése után plusz egy év posztgraduális képzéssel gimnáziumi tanárként is elhelyezkedhet majd.

Az utolsó pillanatban módosított a felvételi lapon megjelölt intézmények sorrendjén az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen Z-szakos Szurofka Laura is, aki korábban Debrecenbe készült a pszichológia szakra. Bár mindig is vonzották a természettudományok, a matematika miatt nem gondolta, hogy ebbe az irányba is elindulhatna. A gimnáziumban sok energiát fektetett a biológiába, ebből érettségizett is, igaz, csak középszinten. Így aztán úgy került a természettudományos képzésbe, hogy történelemből és angolból írta meg az emelt szintű vizsgát. Mint mesélte, ő is a felvételi időszak utolsó napjaiban vette észre az új szakot, és úgy érezte, ez az a lehetőség, amire mindig is vágyott. Végül a Z-szakot jelölte meg első helyen, majd a sorrenden annak ellenére sem módosított, hogy más, általa korábban kinézett szakokra is felvették volna.

Bár a döntését az egri egyetemista sem bánta meg, és egyelőre nem érzi, hogy hátrányban lenne az természettudományos pályára már a középiskolai évektől készülő diákokkal szemben, ez annak is betudható, hogy Egerben – az ELTE-s gyakorlattal és a Z-szakos ígéretekkel ellentétben – már az első két félévben is voltak diszciplináris bevezető tárgyai biológiából, fizikából, földrajzból és kémiából is, amelyekre a szakos hallgatókkal együtt járt. Emiatt rengeteg tantermi órán vesz részt, és a félév végén klasszikus vizsgái is voltak, de kérdésünkre megerősítette a szak egri koordinátorainak állítását, miszerint a hagyományos szakokra járókhoz képest még így is lényegesen több gyakorlati órája van. Legjobban az ELTE-s Z-szakosokkal együtt szervezett terepgyakorlatokat kedveli, és bár felmerült a félév folyamán, hogy átjelentkezhetne a budapesti képzésre, nem szeretne a „túl zajos, túl zsúfolt” fővárosba költözni, így annak ellenére is Egerben folytatja, hogy – „bár a jóval idősebb levelezősökkel és a klasszikus szakokra járókkal is jól kijövök” – egyedüli nappali tagozatos Z-szakosként hiányzik neki a szaktársi közösség. Jelenleg kizártnak tartja, hogy a diploma megszerzése után tanárként folytassa, bár azt hozzátette, hogy a gyakorló tanítás ezen még változtathat.

Valentin Kamilla egyáltalán nem tervezte, hogy Z-szakos lesz: ő úgy kötött ki az új szakon, hogy az eredetileg elkezdett biológia-környezettan tanári szakja helyett a Z-szakon folytatta, ami, mint mondja, integráltsága és komplexitása miatt nehezebb, megterhelőbb, mint a korábbi szakpárja volt. Mivel az óráit a rengeteg terepgyakorlat miatt sokszor tömbösítve tartják meg, és mindez ráadásul spontán, egyik hétről a másikra szerveződik, a Z-szak negatívuma számára az, hogy nem tud az egyetem mellett munkát vállalni, ami pedig fontos lenne a megélhetéséhez. A szakot ugyanakkor nagyon jónak tartja, a módszertana, terepgyakorlatai ráadásul megerősítették benne az elhatározást, hogy a diplomája megszerzése után tanárként próbáljon meg helytállni. Mint mondja, azt különösen hasznosnak tartja, hogy a biológián kívül a többi természettudományos tárgyból is alapozó, majd emelt szintű képzést is kap, mert hiába járt természettudományos szakra, amire persze emelt szintű érettségivel is rendelkezett abból a tárgyból, a kémia például soha nem volt az erőssége.

A Z-szak sikere azokon a pedagógusokon is múlhat, akik még a gondolatát is gyűlölik az új képzésnek

Az igazság pillanata Gábriel szerint akkor jön majd el, amikor az első Z-szakosok eljutnak a gyakorló tanításig, és egy olyan tárgyat kell majd oktatniuk, amiben semmilyen segítségre nem számíthatnak, mert jelenleg nincsenek az iskolákban olyan tanárok, akik integrált természettudományos képzésben részesültek. Bár Gábriel a most indult képzést jó kezdeményezésnek tartja, szerinte először a tanárként már a rendszerben lévő pedagógusokat kellett volna posztgraduális oktatásban átképezni, hogy legyen, aki 2028-tól támogatni tudja a tanítási gyakorlattal nem rendelkező frissen végzett Z-szakosokat.

Csakhogy a szaktárgyak tanításához szokott tanártársadalomban óriási az ellenszenv az integrált természettudományok iránt. Miközben a természettudományok komplex szemléletének igénye a haladó szellemiségű szakemberekben már a 19. század végén jelentkezett, majd az 1970-es évektől folyamatos volt, a természettudományos tárgyakat oktató hazai pedagógusok minden korábbi kísérletnek mereven ellenálltak. Ennek pontos okait – az egyebek mellett a hazai természettudományos nevelés múltját és jelenét vizsgáló Nahalka István oktatáskutató szerint – nehéz lenne maradéktalanul feltárni, de hozzájárulhatott a két világháború között a Fasori Evangélikus Gimnáziumban és még egy-két hasonló intézményben, például a Trefort utcai Mintagimnáziumban érettségizett világhírű matematikusok és fizikusok nimbusza. Az akkori sikerek miatt sokan még ma is óriási jelentőséget tulajdonítanak a nagyon keményen tudományközpontú, a hagyományos diszciplínákhoz erősen kötődő oktatásnak, és a pedagógusok többsége még ma is azt gondolja, hogy az a jó, ha a fizika nagyon kemény fizika, és a tanórán senki ne kényszerítse arra, hogy egyszerre kezdjen valamit a fizikával, a biológiával és a földrajzzal is.

Pedig a természettudományos oktatás a világon nagyon sok helyen alakult át az integráció jegyében, mégpedig azért, mondja Nahalka, mert maga a tudomány óriási változáson ment át a 20. században. „Nincs már olyan, hogy kémia és fizika, ehelyett interdiszciplináris, multidiszciplináris területek vannak”, vagyis több mint indokolt lenne már alap- és középfokon is ebben a szemléletben tanítani. A mostani próbálkozásokkal az AKG-s Nádorival egyetértő oktatáskutató szerint

„az a legnagyobb probléma, hogy nem a természetes célokból, vagyis nem abból indul ki, hogy az integrált oktatás pedagógiai szükségszerűség lenne. Ehelyett két égető gyakorlati problémát akar megoldani, nevezetesen azt, hogy a szakképző iskolák integrált tantárgyait képesített tanároknak kellene oktatni, de azok nem léteznek, valamint azt, hogy egyre több általános iskolából hiányoznak a szakos tanárok, így ma már nem ritka, hogy a földrajztanár oktatja a kémiát és viszont.”

Nahalka szerint a tanárok heves ellenállása ellehetetleníti a már a rendszerben lévő pedagógusok tömeges átképzését, és az egyébként is túlterhelt és alulfizetett pedagógusokat nehéz lenne 2-3 évre visszaterelni az iskolapadba. Bár Nahalka szerint nem zárható ki, hogy Weiszburg és a hozzá hasonló tapasztalattal és tenni akarással nekivágó szakemberek még ilyen körülmények között is csodát tesznek a hazai természettudományos oktatással, a szaktárgyak oktatásának átalakításához és integrálásához szerinte először „a teljes közoktatást átható fejlesztésre, jó alap- és középfokú tankönyvekre, előremutató pedagógiai programokra, néhány iskola részvételével végigvitt kísérleti programokra is szükség lett volna, mert csak ezek tapasztalataira alapozva lehetne a teljes alap- és középfokú oktatást átalakító reformot végigvinni.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás