Bőrükkel látják magukat a színváltó disznóhalak

„Ha nem lenne tükröd, és nem tudnád mozgatni a nyakad, honnan tudnád, hogy megfelelően vagy-e öltözködve?” – kérdezett vissza Lori Schweikert, az Észak-Karolinai Egyetem biológusa, amikor arról a halfajról kérdezték, amelyről kiderült, színváltó képessége mellett arra is képes, hogy a bőrével „lásson”.

A szakértő szerint az angolul csak disznóhalnak nevezett ajakoshalféle (Lachnolaimus maximus) a ragadozók állandó fenyegetése alatt él, ezért nemcsak a tenger megfelelő háttérszínéhez való alkalmazkodás kulcsfontosságú a túléléshez, hanem az is, hogy tudja, épp milyen színben pompázik.

Ezek a halak hároméves koruk körül válnak nőstényből hímmé, és ekkor mindegyik háremet gyűjt maga köré fiatal nőstényekből, hogy védelmezze őket, illetve párosodjon velük. Schweikert szerint a színváltó képesség ebben is jól jön, mind az udvarlási procedúrában, mind pedig abban, hogy elhajtsák a riválisokat.

A Nature Communicationsben megjelent tanulmány szerint ehhez a képességükhöz pigmentekkel teli sejtekre (kromatofórákra) van szüksége a halnak – ilyennel rendelkeznek a polipok vagy a kaméleonok is. A sejtekben lévő pigmentek szorosan egymáshoz simulnak, hogy az alattuk lévő fehér hús láthatóvá váljon, a különböző árnyalatokat pedig a vörös, sárga vagy fekete pigmentek kombinálásával hozza létre a disznóhal.

Ahogy azt már a nílusi tilápia (Oreochromis niloticus) nevű halnál is megfigyelték, a kromatofórák színét opszinoknak nevezett fényérzékeny molekulák befolyásolhatják. A disznóhalaknál most felfedezett opszintermelő sejtek a kromatofórákon áthatoló rövid, kék hullámhosszú sugárzásra a legérzékenyebbek, a fényszintek pedig a felszabaduló opszin mennyiségére is hatással vannak. Az opszinok aztán a kromatofórák pigmentszintjét szabályozzák, és az egyes sejtek a környezeti jelzésekre reagálva szabályozzák egymást.

Ez azt jelenti, hogy „az állatok szó szerint belülről fotózzák le saját bőrüket”, hogy tisztában legyenek azzal, épp milyen színűek. Ez a Duke Egyetem tengerbiológusa, Sönke Johnsen szerint egy sokkal kevésbé igényes feldolgozást igénylő látási mechanizmus, hiszen csak fényérzékelésből áll, nem kell a szemen át az agynak küldeni vizuális jeleket, majd azokat értelmezni. Ezért a megfigyelt érzékszervi visszacsatolás a technológiában is hasznos lehet, de egyelőre nem tudták mesterségesen reprodukálni a folyamatot.