Fényorgia a Hold utcában: lenyűgözően látványosra sikerült a budapesti fénymúzeum ma nyíló kiállítása
Csütörtöktől a laikusok is megbizonyosodhatnak arról, hogy az elektromágneses sugárzás fénynek nevezett terjedése jóval több az iskolai fizikaórákon tárgyalt jelenségnél. Bár a művészettörténeti szakirodalom legfeljebb lábjegyzetként említi a fénytan aktuális eredményeit amikor a tárgyalt műalkotás nézőkre gyakorolt hatását magyarázza, aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy az optika tudományága nélkül nem létezne képzőművészet.
Többek között erre világít rá a budapesti Hold utcában, a sokat látott egykori vásárcsarnokban másfél éve üzemelő Art Light Museum szeptember 14-étől megtekinthető kiállítása. A kizárólag magánpénzekből működő intézmény második, Superluminal című tárlata a világ élvonalát képviselő művészek művei által mutatja meg a fény szinte valamennyi természetét.
A Bencsik Barnabás és Szalai Borbála kurátorok által kiválasztott és egységbe rendezett fényművek a fotoszintézistől a fekete lyukak végtelen sorozatából álló multiverzumig sorra veszik mindazt, ami fény híján aligha létezne – ide tartozik az emberi látás is, ami ugye a kettős természetéhez híven sokféleképpen viselkedő fény receptorszintű észlelését és a fotonmintázatok értelmezését jelenti.
Fényes élet
„A fény kettős természete (részecske- és hullámtermészet) mellett a kiállításban szereplő művek tartalmi horizontján megjelennek az elektromágneses spektrum nem látható tartományai is: a radioaktív sugárzás, az analóg és a digitális kép- és hangsugárzás, a kozmikus frekvenciák, valamint a természetben is felfedezhető ún. nagyon alacsony frekvenciák. Megszűnik a hierarchia a tudományos, a spekulatív és a metafizikai megközelítések között. Teret kapnak az ellentmondások, a paradoxonok, a végpontok közötti átmenetek és az olyan, kritikus megközelítések, melyek az ember természethez fűződő viszonyát vizsgálják: a fotoszintézistől a szintetikus napfényen és a fényszennyezés környezeti hatásain át az áruvá tett és kizsákmányolt napfényig” – áll a kiállítás kurátori bevezetőjében.
A semmiből kicsírázó növényi élet két műben is főszerephez jut. A Zünc Studio nevű londoni művészcsoport fraktálanimációval, a DISNOVATION gárdája pedig vetőmag-nemesítő laboratóriumot idéző, a kiállított vegetáció aktuális ökoszisztéma-szolgáltatását forintra, illetve euróra pontosan beárazó installációval tiszteleg a fotoszintézist lehetővé tevő (nap)fény előtt.
A fény mágikus erejének tudományos igazságát szinte valamennyi installáció igazolta: a megnyitó előtt tartott szerdai bemutatón a sajtó képviselői úgy gyűltek a közelebbről is szemügyre vehető műalkotások köré, mint bogár a lámpára.
A kortárs művészetben az interaktivitás lassan szinte elvárás, és Ahmet Said Kaplan installációja is attól izgalmas, hogy a látogatók saját kezükkel játszhatnak a fénnyel.
Gépfények
A kiállítás az ajánlott bejárási útvonala mentén kevésbé költői művekkel ejti csapdába a látogatókat, amikor a hágai Philip Vermeulen turbinamotorokkal hajtott repülőgéprotorjaival indít. Az installáció lényege, hogy a ventilátorszerű lapátokkal színeire szabdalt fény a forgási sebesség változtatásával interferenciáról interferenciára terelgethető, és az így előállított látvány egészen hipnotikus.
Kevésbé vidám az URANOTOPIA című munka, amit Barta Bence és Borsos János jegyez. A Sárgany néven feltűntetett alkotópáros uránüveg-szilánkok radioaktív fénytörésében vizsgálta az elektromágneses sugárzás gyilkos tulajdonságát.
Az is kiderült, hogy Moholy-Nagy László mennyire friss még most is. Erre juthattak a kurátorok, mert úgy ahogy van, átemelték az előző kiállításról a mester 1932-es Fényjátékát, pontosabban annak újraépített verzióját.
A magyar kortársak közül Csörgő Attila szintén azon kevesek közé tartozik, akik Moholyhoz hasonlóan nem csak a határokon belül világhíresek. A finoman hangolt 2017-es Óraműve klasszikus távcsőoptikákkal tesz sikeresnek mondható kísérletet a fény megszelídítésére.
Analóg srófra jár a New Yorkban élő litván Zilvinas Kempinas egyszerűségében nagyszerű 2007-es Fehér zaja. A 10 kilométer hosszú, VHS-kazettákból kitekert mágnesszalagból szőtt, ventilátorokkal mozgásban tartott analóg óriásképernyő szuggesztív alkotás.
Hawking és az igazi Led Zeppelin
Stephen Hawking a 2018 tavaszán bekövetkezett halála előtt afféle testamentumként szabatosan levezette a világvégét és a párhuzamos univerzumok létezését. Ezt a multiverzum-elméletet tette láthatóvá a fuse* néven alkotó olasz brigád. Az ehhez bevetett képgeneráló algoritmust állítólag úgy tervezték, hogy figyelembe vegye a Hawking által alkalmazott matematikát. Ez azt jelenti, hogy amíg fut a látványt generáló program, addig a közönség nem láthat két egyforma alakzatot a falakra vetítve, mivel a képpontok a multiverzum szabályait követve véletlenszerűen szerveződnek hol fekete lyukakká, hol önálló világegyetemekké.
Galaktikus utazást kínál a fényművészetben világsztárnak számító török művészekből álló Nohlab gigantikus, az egykori vásárcsarnok belső terét szinte teljes egészében kitöltő, a Hold utcai fényművészeti múzeum stábja által épített léghajóra optimalizált műve. A Journey című alkotás egy Zeppelin léghajót formázó túlnyomásos sátor, aminek a falaira 12 projektor 360 fokban vetíti a képet. A hatást fokozza a tükrökkel kicsempézett hajófedélzet, amitől még szédítőbb a vizuális élmény.
(Superluminal, Light Art Museum, nyitva 2023. szeptember 14-től 2024. május 20-ig, Budapest, V.kerület, Hold utca)
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
