Egymástól függetlenül többször is kialakulhatott a homoszexuális viselkedés az emlősök evolúciója során, és előfordulása jelentősen gyakoribb a társas életet élő fajokban – állítja egy friss kutatás.

José Gómez, a spanyolországi Estación Experimental de Zonas Áridas (EEZA) kutatóintézet ökológus professzorának és kollégáinak eredményei arra utalnak, hogy az emlősöknél a homoszexuális viselkedés hozzásegíthet a társas kapcsolatok megerősítéséhez és a konfliktusok mérsékléséhez, így evolúciósan adaptív lehet.

A kutatók ugyanakkor nem zárják ki, hogy más tényezők is szerepet játszhatnak a viselkedésforma kialakulásában, aminek az evolúciója és fennmaradása mögött meghúzódó okokat – mivel az nem járul hozzá közvetlenül a szaporodáshoz – régóta viták kísérik. Az evolúcióbiológusok ennek a látszólagos paradoxonnak a magyarázatára az elmúlt évtizedekben különböző hipotéziseket dolgoztak ki, amelyek egy része a viselkedést adaptívnak tekinti, vagyis olyannak, amit előnyben részesít a természetes szelekció folyamata.

A Nature Communications folyóiratban publikált kutatás az emlősök közötti evolúciós rokonsági kapcsolatokat és a viselkedésforma megjelenését feltáró, úgynevezett filogenetikai vizsgálaton alapul. A szerzők tanulmányukban óvatosságra intik azokat, akik eredményeiket az emberi homoszexualitás vagy szexuális identifikációk evolúciójának megmagyarázására használnák fel, mivel kutatásukban a viselkedésformát csupán rövid távú udvarlási vagy párzási kapcsolatként definiálták.

Az emlősök (Mammalia) nagyjából 167 millió évvel ezelőtt alakultak ki a triász időszakban megjelent emlősszerű állatokból. A társas viselkedés a dinoszauruszok árnyékában százmillió évet eltöltő őseinknél a korábban feltételezettnél hamarabb, már a kréta végi kihalás előtt megjelenhetett, amit 2020-ban leírt szenzációs leletek tártak fel. Az azonos fajhoz tartozó egyedek csoportos együttélése például könnyebbé teheti az élelemszerzést, vagy a ragadozók elleni védekezést.

A homoszexuális viselkedés különösen elterjedt a főemlősök között

Gómez és munkatársai szerint a viselkedésformát eddig 1500 állatfajban figyelték meg, és az az emlősök között valamivel gyakoribb – a rendszertani családok 50 százalékára és a fajok 4 százalékára jellemző –, mint más állatcsoportoknál, például a madaraknál. A 251 emlősfajból, ahol előfordul, 209-nél a természetben is megjelenik, és különösen elterjedt a nem emberi főemlősök között, ahol eddig 51 fajnál mutatták ki jelenlétét.

Az emlősök evolúciós törzsfáján átívelő vizsgálat során két adaptív hipotézist teszteltek:

• Az első szerint a homoszexuális viselkedés hozzájárul a csoporton belüli kedvező társas kapcsolatok kialakulásához, megőrzéséhez, vagy a konfliktusok elsimításához. Ha ez igaz, akkor a kutatók szerint a társas életet élő fajokban gyakoribbnak kell lennie.
• A második értelmében a viselkedésforma csökkenti a biológiai nemeken belüli agressziót és konfliktusok mértékét. Ez azt jelzi előre, hogy a viselkedésnek olyan fajoknál kell elterjedtebbnek lennie, ahol a nemeken belüli interakciók gyakrabban végződnek egyedek halálával.

A szakemberek azt találták, hogy a homoszexuális viselkedés mindkét biológiai nem esetén nagyjából hasonlóan gyakori. 163 olyan faj van, ahol nőstények és 199, ahol hímek mutatják, az emlősfajok 52 százalékánál pedig mindkét nemnél megjelenik. Az is kiderült, hogy a viselkedés elterjedése az emlősök törzsfáján egyáltalán nem véletlenszerű, és egyes rendszertani csoportokban többször előfordul, mint másokban. A főemlősök (Primates) mellett ilyenek a párosujjú patások (Cetartiodactyla), a ragadozók (Carnivora) és a rágcsálók (Rodentia) is.

Azt is megvizsgálták, hogy mikor jelenhetett meg a homoszexuális viselkedés az emlősök evolúciója során. Amellett, hogy egymástól függetlenül többször kialakult, a méhlepényes emlősök (Placentalia) utolsó közös ősére nem volt jellemző, míg az emlősök utolsó közös őse esetén mindkét forgatókönyvnek azonos az esélye. A kutatók filogenetikai vizsgálata ezzel cáfolhatja azt a hipotézist, hogy a viselkedésforma ősi bélyeg a szexuálisan szaporodó állatoknál.

Az adaptív hipotézisek teszteléséhez adatokat gyűjtöttek az egyes fajok társas viselkedéséről és a biológiai nemeken belül mutatott agressziójáról, majd megnézték, hogy ezek a viselkedési jellemzők hogyan vágnak egybe a hím és nőstény homoszexuális viselkedés előfordulásával. A vizsgálat talán legfontosabb eredménye, hogy a társas viselkedés mindkét nemnél szignifikáns összefüggést mutatott a homoszexuális viselkedés előfordulásával. Az egyedek halálával végződő nemen belüli agresszió gyakoriságával ehhez képest csak a hím homoszexuális viselkedés korrelált.

Amikor megnézték, hogy valódi, egymásra épülő kapcsolatokról van-e szó a viselkedések között, azt találták, hogy a homoszexuális viselkedés előfordulása mindkét nemnél a társas viselkedés meglétén alapszik. Az eddig is ismert volt, hogy a homoszexuális viselkedés a nőstény bonobóknál és japán makákóknál segítheti a csoporton belüli megbékélést, hím palackorrú delfineknél pedig erősítheti a néhány egyedből álló csoportokon belüli szövetséget.

Mindebből Gómezék arra következtetnek, hogy a társas élet előnyei miatt számos viselkedési stratégia alakult ki az emlősevolúció során, amik biztosítják a populációkon belüli csoportok kohézióját és stabilitását. A homoszexuális viselkedés pedig egy ilyen, evolúciósan adaptív stratégia lehet. A kutatók ugyanakkor nem titkolják, hogy az általuk összerakott kép átformálódhat, ahogy egyre több dolog derül ki az emlősök szexuális viselkedéséről.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: