Hogyan maradhatott fenn a homoszexualitás az evolúció során?

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Az azonos nemű intim kapcsolatokkal összefüggő genetikai markerek segíthetik a szaporodást, így maradhatott fenn a homoszexualitás – legalábbis erre a következtetésre jutott egy óriási, csaknem félmilliós mintával dolgozó tanulmány, amelynek következtetéseit ugyanakkor többen vitatják.

Az evolúciós biológusoknak a homoszexualitás genetikája meglehetősen ellentmondásosnak tűnik. Elméletben az azonos nemű egyedekhez vonzódó állatoknak és embereknek valószínűleg nem lesz sok leszármazottjuk, így tehát a homoszexualitásra hajlamosító géneket csak ritkán adhatnák tovább a következő generációnak. Az azonos neműekhez való vonzódás azonban igen elterjedt az emberek körében, és kutatások arra utalnak, hogy ennek részben genetikai okai vannak.

A Nature Human Behaviour folyóiratban hétfőn megjelent kutatás több százezer ember genetikai adatait vizsgálva azonosította azokat a mintázatokat, amelyek összefügghetnek a homoszexualitással, egyben azt is kimutatta, hogy ugyanezek a genetikai jegyek segíthetnek az ellenkező nemű pár felkutatásában és magában a szaporodásban is. A szerzők – a Queenslandi Egyetem, az Amszterdami Egyetem, a Miami Egyetem, a Chicagói Egyetem, a svéd Karolinska Intézet és a Harvard Orvosi Egyetem kutatói – úgy gondolják, eredményeik segítenek megválaszolni azt a kérdést, vajon miért és hogyan örökítődnek át a homoszexualitásra hajlamosító gének. A kutatásnak azonban saját szerzői szerint is vannak korlátai, más kutatók pedig úgy gondolják, hogy az adatok nem elégségesek ilyen sarkalatos következtetések levonására.

A brisbane-i Queenslandi Egyetem evolúciós genetikusa, Brendan Zietsch és kollégái három fő forrásból merítették adataikat. Az egyik a brit Biobank számos tudományos kutatásban felhasznált adatbázisa, a másik az amerikai Nemzeti Longitudinális Tanulmány a Serdülők és Felnőttek Egészségéről kutatás, a harmadik pedig a magánügyfelek genomját szekvenáló kaliforniai cégek egyike, a 23andMe, amely kérdőívezéssel is gyűjt információt a résztvevőkről. Így a kutatócsoport összességében 477 522 olyan ember genomjához fért hozzá, akik saját bevallásuk szerint legalább egyszer intim kapcsolatba kerültek azonos nemű partnerrel. Az így nyert adatokat 358 426 olyan alanyéval vethették össze, akiknek kizárólag heteroszexuális élményeik voltak. A tanulmányban biológiai nemmel, és nem társadalmi nemmel (genderrel) dolgoztak, kizárva azokat, akiknél ez a kettő nem passzolt.

Örökölhető egyáltalán?

Korábbi kutatások arra jutottak, hogy a legalább egy azonos nemű szexuális partnerrel rendelkező embereknek vannak közös jellemző genetikai eltéréseik, ezek azonban nem túl jelentősek, és elszórtan fordulnak elő a genomban. Önmagában egyik génvariáció sem hatott jelentősen a szexuális viselkedésre, ami alátámasztotta azt a nagymintás kutatást, amely nem akadt semmiféle „meleggén” nyomára. Ám a génvariációk összessége a jelek szerint mégiscsak kifejtett valamiféle hatást, az örökölhetőség 8-25 százalékát magyarázva.

Mint Varga Máté genetikus korábban a Qubiten kifejtette, ikerkutatások szerint a homoszexualitás esetében a genetikai faktorok mindössze a harmadát magyarázzák a megfigyelhető varianciának. Elég jelentős a nem közös környezet hatása, hiszen egypetéjű ikrek esetében is nagyon gyakran tapasztalható különbség a szexuális orientációban. 

Gének átfedésben

A jelen kutatásban az adatok birtokában számítógéppel szimulálták az emberi evolúciót több mint 60 generáción át. Azt találták, hogy a homoszexualitással összefüggő variációknak idővel el kellett volna tűnniük – hacsak nem lett volna valami segítő szerepük a túlélésben vagy a szaporodásban.

A kutatócsoport ezért megnézte, hogy a jellemző genetikai mintázatok hordoznak-e evolúciós előnyt azáltal, hogy növelik egy ember szexuális partnereinek számát. A heteroszexuális mintákat szétválogatták aszerint, hogy ki hány partnerről számolt be, és a a következőket találták:

  • Azoknál a heteroszexuálisoknál, akik sok emberrel feküdtek le, gyakoribb a homoszexuális mintára jellemző markerek megléte.
  • Azokban, akik azonos neműekkel (is) létesítenek szexuális kapcsolatot, közös genetikai markereket találtak a magukat kockázatvállalónak és új élményekre nyitottnak vallókkal. 
  • Emellett volt egy kis átfedés azon heteroszexuálisok között, akik a homoszexuális viselkedéshez kapcsolódó génvariációkkal rendelkeztek, és azok között, akiket a kérdőívezők vonzó külsejűnek találtak. 

Zietsch szerint mindez arra utal, hogy a karizmához és a libidóhoz hasonló tulajdonságokat részben ugyanazok a gének szabályozzák, mint a homoszexuális viselkedést, de hozzátette, hogy ez ügyben csak találgatnak, mivel ezeket a vonásokat nem vizsgálták a kutatásban. 

A kutatás korlátai

A szerzők a kutatás számos egyéb korlátjáról is említést tettek: az összes résztvevő az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban él, és mindannyian európai származásúak. Az adatbázisok kérdőívei nem a szexuális vonzalomra, hanem a szexuális viselkedésre kérdeztek rá. Márpedig a legtöbb résztvevő akkor született, amikor a homoszexualitás még tabu, vagy egyenesen illegális volt a szülőföldjén, így számos alany lehet, akinek valójában voltak homoszexuális vonzódásai, de sosem élte ki azokat – így a kutatásban esetleg nem abba a mintába került, amelyikbe kellett volna.

Julia Monk, a Yale Egyetem ökológiával és evolúciós biológiával foglalkozó munkatársa szerint a fenti tényezők olyan jelentősek, hogy a tanulmány valójában nem vonhat le semmilyen valódi következtetést a genetikai örökség és a szexuális orientáció összefüggéseiről. A szexuális viselkedés és a reprodukció merőben másképp működik a modern társadalmakban, mint az emberi történelem során, emiatt igen nehézkes az evolúcióban játszott szerepüket értékelni. Például lehetséges, hogy ma az emberek több szexuális partnerrel kerülnek kapcsolatba nemcsak a társadalmi változások miatt, hanem azért is, mert a nemi úton terjedő betegségek megelőzhetők és gyógyíthatók. A fogamzásgátlás és a termékenységi kezelések pedig felülírnak számos evolúciós előnyt, amelyeket bizonyos gének hordoznak magukban. Monk szerint „világos, hogy az emberi viselkedés nagy mértékben kulturális hatásokon alapszik, amikor szexről és szaporodásról van szó”, a genetikai okokat így szinte lehetetlen kibogozni.

A King’s College London pszichológusa, Qazi Rahman szerint a kutatás módszertanával nincs baj, de a következtetések közül néhány elhamarkodott lehet. Például az adatok túlságosan torzítanak azoknak az irányába, akik egyáltalán hajlandók szexuális szokásaikról kérdőívben nyilatkozni. Ez már önmagában az adatközlő kockázatvállaló hozzáállását feltételezi, ami akár tükröződhetne is a genetikai adatokban. Ráadásul ha férfiakra és nőkre bontják a mintában szereplőket, és aszerint is szétválogatják az adatokat, hogy kinek volt kizárólag homoszexuális kapcsolata, és ki az, akinek mindkét nemből való partnerei voltak, annyira lecsökken a minták mérete, hogy valójában nagyon gyengévé válnak a genetikai összefüggések.

Dean Hamer nyugalmazott genetikus, aki az elsők között publikált a szexuális orientáció genetikájáról, egyenesen csalódott a friss tanulmányban. Szerinte hiba annak alapján definiálni a szexuális irányultságot, hogy valakinek egyetlen homoszexuális élménye volt, hiszen számos heteroszexuális is kísérletezett azonos nemű partnerrel. Hamer szerint „nem a megfelelő embereknek tették fel a megfelelő kérdéseket”, így nem a homoszexualitás, hanem az új élményekre való nyitottság genetikai markereit találták meg – ami meg is magyarázná, miért van átfedés a sok partnerrel rendelkező heteroszexuális és a homoszexuális élményekről is beszámoló emberek genetikai jegyei között.

Zietsch, a kutatás vezetője szerint ugyanakkor a kockázatvállalás csak részben magyarázza a statisztikai összefüggést az azonos neműekkel folytatott intim kapcsolatok markerei és a szexuális partnerek számát jelző markerek között. Elismeri, hogy nem ideális egyetlen homoszexuális élményt a szexuális irányultság indikációjaként értelmezni, de a brit Biobank adatbázisában nem találni egyéb információt, ami a nemi vonzódásra utalna. Ráadásul Zietsch egyik korábbi kutatása erős genetikai átfedést mutatott azok között, akiknek voltak szexuális élményei azonos neműekkel, illetve akik csak vágyódtak erre – ami arra utalt, hogy azonos gének működhetnek mindkét eset hátterében.

Hamer elismeri, nagyon sok kihívás van abban, hogy genetikai okokat keressenek egy ennyire komplex magatartásforma mögött, és helyesli a kutatócsoport erőfeszítéseit. „Ez a téma rendkívül alulkutatott, miközben az emberiség egyik fő mozgatóerejéről beszélünk. A kérdés jó, csak nem találták meg a választ.”

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: