Új gyermekség: a tiszta feledés, fog, szem, tapintat és minden híján
Népszerűnek bizonyult a héten az időskor: az öregedés evolúciós, viselkedésbiológiai és genetikai vetületeiről szóló szerdai Qubit Live #7 után a CEU Határtalan Tudás sorozatának legutóbbi rendezvényén az elöregedő 21. századi társadalmak népbetegsége, a demencia volt a téma.
Péntek este a Nádor utcában kiderült, hogy Magyarországon 250 ezerre tehető a demenciával diagnosztizáltak száma, de a személyiség fokozatos leépülésével leírható kórkép a gondozó családtagokkal, hozzátartozókkal együtt mintegy 1 millió ember mindennapjait nehezíti meg. Az egészségügyi világszervezet, a WHO adatai szerint míg a mai 65-70 éveseknél 1-2 százalék, a 70 év felettieknél 2-4 százalék, a 80-asoknál már 4-20 százalék a demenciával diagnosztizáltak aránya, 90 éves kor felett pedig már minden harmadik embert érint a jelenlegi módszerekkel nem gyógyítható tünetegyüttes.
Az Emlékezet és az elvesztése, avagy demencia – az emlékezetvesztés jövője címen a Közép-európai Egyetem belvárosi épületének auditóriumában Nagy Szilvia pszichiáter szakorvos, pszichoterapeuta és Czigler István pszichológus ismertette az öregedés mentális folyamatait, valamint az időskori személyiségvesztés okait és terápiás lehetőségeit. Az előadásokat követő pódiumbeszélgetéshez az ellátási, ápolási oldal képviseletében Buda Annamária, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat intézményvezetője is csatlakozott.
Egészséges lassulás
Nagyjából egy évszázada figyeltek fel arra, hogy az idősebb korosztályok rendre alacsonyabb átlageredményt produkálnak az intelligenciavizsgálatokban a fiatalabbaknál. A szofisztikáltabb tesztek aztán kiderítették, hogy árnyaltabb a különbség. A kikristályosodott tudás területén például semmivel sem teljesítenek gyengébben az idősebb korosztályok, ugyanakkor a folyékony intelligenciának nevezett, az új információk strukturált mentális feldolgozását igénylő feladatokban már jelentős életkori különbségek mutatkoznak a fiatalabbak javára – derült ki Czigler István előadásából.
A Természettudományos Kutatóközpont professzora szerint mára nyilvánvalóvá vált, hogy az egészséges időseknél is megfigyelhető egyfajta általános mentális lassulás, ami leginkább a komplexebb feladatok megoldási sebességében érhető tetten. „A párhuzamos idegrendszeri folyamatok koordinációja megy egyre nehezebben, egyre több a csúszás az összehangolásban, így ezen a mentális területen folyamatosan nő a hátrány a fiatalabbakkal szemben” – magyarázta a pszichológus.
Az információfeldolgozás sebességének csökkenése viszont egyáltalán nem jelent feltétlenül képességvesztést, ahogy az emlékezetnek sem minden területén tapasztalható hanyatlás, bár Czigler professzor szerint az emlékek pontos felidézése a korral bizonyítottan romlik. A vizsgálatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a jövőre vonatkozó emlékezet terén – vagyis amikor az előttünk álló események felidézése a cél – az idősek gyakran jobban teljesítenek a fiataloknál.
Leépülő személyiség
Az időskori állapotromlás első írásos említése az ókori Egyiptomból származik, és bár az átlagéletkor akkoriban jócskán 30 életév alatt volt, Püthagorasz már évszázadokkal időszámításunk előtt arról értekezett, hogy az élet alkonyán az emberi elme visszatér a csecsemőkori állapotába. Nagy Szilvia pszichoterapeuta szerint ma is helytálló a William Shakespeare Ahogy tetszik című darabjában leírt 1623-as kórkép, miszerint
„A végső jelenet,/ Mely a cselekvényes mesét bezárja,/ Új gyermekség: a tiszta feledés,/ Fog, szem, tapintat és minden híján”.
A pszichoterapeuta szerint ugyan össze szokás mosni, de „nem minden demensnél diagnosztizálnak Alzheimer-kórt, miközben az Alzheimer-kór minden esetben demenciát is jelent egyben”. Míg az úgynevezett vascularis demencia kialakulásában jellemzően a cukorbetegség, az elhízás, a magas vérnyomás, a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód és az izoláció különböző kombináció játszanak szerepet, a frontotemporális demencia hátterében genetikai anomáliák állnak – legalábbis a tudomány jelenlegi állása szerint.
„Személyiségváltozás, kritikátlanság, vizuális érzékcsalódások, szorongás, depresszió, öngyilkossági gondolatok, paranoid tünetek” – sorolta a neurodegeneratív betegség jellemzőit Nagy Szilvia. Az esetek túlnyomó részében csak 50 éves kor felett jelentkező krónikus mentális betegség a pszichoterapeuta szerint már a korai, enyhe fázisában is felismerhető az olyan egyszerű tesztek segítségével, amelyek Magyarországon például a felejtek.hu oldalon is elérhetők.
A memória, az ítéletalkotás, a tanulási képességek, a koncentráció, a nyelvi kifejezés vagy a tárgyak felismerését érintő zavarok alapján a betegség kialakulásának kezdeti szakaszában diagnosztizált páciensek állapota hosszú évekig stabilizálható és betegség lefolyása is sokáig késleltethető, leginkább a gyógyszeres kezelés mellett alkalmazott egyéni, de leginkább az érintett környezetében élőket is bevonó terápia segítségével.
„Nem hülye, csak demens”
Orvosi képalkotó módszerekkel (MRI, CT) már a kezdeti stádiumában felismerhető betegség lefolyása jellemzően három, egyre súlyosbodó tünetekkel leírható fázisra bontható.
Az enyhe szakaszban a páciens képes az önellátásra, a pontos ítéletalkotásra, kommunikációjában és életvitelében nem észlelhető jelentősebb zavar. A középsúlyos demens már külső segítséget, házi ápolást és felügyeletet igényel, ekkorra ugyanis nem csak a viselkedése változik meg, de az úgynevezett napszaki ritmusa is felborul. A súlyos stádiumban a beteg már 24 órás felügyeletre szorul részben a külvilág által céltalannak gondolt, életveszélyes eltévedésekhez vezető elkóborlások, a beszédképtelenség és a szobatisztaság elvesztése mellett a súlyos törésekkel járó eséseket okozó koordinációs zavarok miatt.
Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy az ilyen beteg, függetlenül attól, hogy a leépülés mely fázisát éli éppen, egyáltalán „nem hülye, csak demens” – hívta fel a népes hallgatóság figyelmét a pódiumbeszélgetés során Buda Annamária, a demensotthont is üzemeltető Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat intézményvezetője. A már súlyos stádiumú páciensek ápolásához tapasztalatai szerint elsősorban empátia kell. Az ismert tünetek alapján tudni lehet, hogy mennyire torzult a beteg észlelése és érzékelése, az ehhez alkalmazkodó környezeti feltételek és napi rutinok a az extrém viselkedésnek is elejét veszik.
Buda Annamária szerint mivel a tévképzetek eloszlatása úgyis reménytelen, az érzelmi kommunikációval kiegészített szelíd rávezetéssel lehet a legtöbbet elérni, ha már a demenciát nem lehet megfordítani, és a beteget saját életétől megmenteni sem.
Az intézményvezető a magyarországi demensellátás súlyos hiányosságaira is kitért. Az ellátóhelyek számát minimum duplájára emelve lehetne enyhíteni a jelenlegi helyzeten. Mint mondta, országos átlagban negyven diagnosztizált jut egyetlen ápolási ágyra, de vidéken még szomorúbb viszonyok uralkodnak. A szűkebb szakma abban bízik, hogy a demencia problémájával a demográfiai tendenciák okán előbb-utóbb kezdeniük kell valamit a döntéshozóknak is.
A CEU Határtalan Tudás sorozatának demenciáról szóló előadásait az alábbi videóban lehet megtekinteni teljes egészében:
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
