Ki örökli az emailjeimet, ha meghalok?
Mi lesz Facebook-oldalunkkal a halálunk után? Ki olvashatja majd az e-mailjeinket? A hírlevelek vajon az idők végezetéig érkeznek majd a postaládánkba? És hogyan állnak le az automatizált botok azzal, hogy a nevünkben posztoljanak? Mit tegyünk, ha nem szeretnénk, hogy rokonaink és barátaink belefussanak az adatainkba halálunk után?
Bár egyre több nyomot hagyunk magunk után a digitális térben, kevesen gondolkodnak el azon, hogy mi történjen digitális hagyatékukkal. A közösségi média viszont időnként fura módon csapja arcul a felhasználókat: értesítést kaphatunk arról, hogy egy évvel ezelőtt mit csináltunk együtt azóta halott ismerősünkkel, esetleg arról, hogy legyünk barátok egy régóta nem élő emberrel.
A jelennek élő digitális platformok közül kevés kínál lehetőséget arra, hogy rendelkezzünk digitális hagyatékunkról, és persze azt sem tudhatjuk, meddig élnek majd ezek a szolgáltatások. Ki emlékszik már, hogy mi történt az IWIW-oldalával? Hová lettek a CD-re, videókazettára felvett anyák napi köszöntők? És mi a helyzetr azokkal a cégekkel, amelyek azt ígérik, hogy összegyűjtött adataink alapján elkészítik digitális avatárunkat, hogy saládtagjaink évekkel, évtizedekkel halálunk után is beszélgethessenek majd vele, azaz velünk?
Adatként válunk halhatatlanná?
„A harmincas generáció, a mi generációnk az első, aminek komolyan el kell vagy el kellene majd gondolkodnia a digitális hagyatékáról” – mondta Kovacsics Petra adatvédelmi és technológiai jogász, a Techprivacylab alapítója, akivel arról beszélgettünk, hogy mekkora digitális lábnyomot hagy maga után egy felhasználó, aki mondjuk 2004-ben, a Gmail születésekor már feliratkozott a szolgáltatásra. És persze nem csak a levelekről van szó: digitális adataink mennyisége minden más levelezőprogrammal, banki alkalmazással, lépésszámlálóval, közösségi oldallal egyre gyarapodik, és ezek az adatok túlélik az embert.
Egy tanulmány már 2019-ben úgy becsülte, hogy a Facebook 2100-ra 4,9 milliárd elhunyt felhasználót számlálhat, és a halottak profiljainak száma már 2070-re meghaladhatja az élőkét. Carl Öhman, az Oxford Internet Institute munkatársa, a tanulmány vezető szerzője már akkor elmondta: eredményeik tükrében olyan kérdések merülnek fel, mint hogy kinek van joga ezekhez az adatokhoz, hogyan lehet őket az elhunyt családja és barátai érdekében a lehető legjobban kezelni, és miként használhatják őket a jövő történészei a múlt feltárására.
„Nem sokan gondolnak digitális hagyatékukra, pedig digitális vagyonunk egyre növekszik. Pragmatikus és szentimentális okai is lehetnek annak, hogy a szeretteink miért foglalkoznak ezekkel halálunk után, és megőrzésük a kollektív emlékezet számára is fontos. Az a probléma, hogy nincsenek világos mechanizmusok arra vonatkozóan, hogyan örökítsük át digitális hagyatékunkat az egyik generációról a másikra. Digitális vagyonelemeink gyakran elvesznek az éterben – nemcsak azért, mert szeretteinknek gyakran fogalmuk sincs arról, hogy milyen felhasználói fiókjaink vannak, hanem azért is, mert a technológiai platformokat egyáltalán nem úgy alkották meg, hogy kalkuláljanak a halállal” – mondta szeptember végén egy interjúban Tamara Kneese, a Data & Society Research Institute nevű non-profit szervezet kutatója, aki a Death Glitch című könyvében azt vizsgálja, hogy mi történik digitális hagyatékunkkal a halálunk után.
Kire hagyod a jelszavaidat?
Bár posztumusz digitális életünk alakításához vagy annak teljes lekapcsolásához valamilyen formában mindenképp jogunk van, ahhoz, hogy az általunk vagy családunk és barátaink által értékesnek ítélt adatok ne kallódjanak el, a felhasználók aktív előrelátására lenne szükség, ráadásul az adatvédelmi szabályok sem adnak megnyugtató válaszokat a felmerülő kérdésekre. Kovacsics szerint a techcégek egyértelmű jogszabályok híján az önszabályozáshoz folyamodnak.
„Jogi szempontból három nagy kulcskérdést látok. Az első az öröklési rész: egyáltalán mik azok a digitális vagyonelemek, amik örökölhetők, és hogy mi az, ahol fel sem tud merülni, hogy örökös lépjen valakinek a helyébe, mert csak időszakos vagy személyhez kötött szolgáltatásról van szó” – mondta Kovacsics. Utóbbira példa egy Netflix-előfizetés, míg az adatvédelmi jogász szerint az e-mailek ugyanabba a kategóriába esnek, mint mondjuk a személyes feljegyzések vagy a postai levelek.
„A második kérdés az adatvédelmi rész. A GDPR [az EU adatvédelmi törvénycsomagja] azt mondja, hogy az elhunyt személyes adatai, illetve az elhunytat megillető jogok nem tartoznak a rendelkezés hatálya alá, tehát ezen a téren nincs harmonizáció az EU-ban. Viszont azt is kimondja, hogy ha az elhunyt személyek adataival kapcsolatban egy tagállam szeretne szabályozást hozni, azt megteheti. Magyarországon az infotörvényben van erre vonatkozóan néhány paragrafus, ami olyan modellt feltételez, miszerint az ember még életében kijelölhet egy másik személyt arra, hogy majd bizonyos jogait gyakorolja a halála után, illetve – ilyen jognyilatkozat hiányában – a közeli hozzátartozókat az elhunyt halálától számított öt éven belül bizonyos korlátozott jogok megilletik majd a törvény alapján. Ez nem jelenti azt, hogy a közeli hozzátartozók hozzá is férhetnek bizonyos online fiókokhoz, csak azt, hogy ha mondjuk a szolgáltató jogellenesen kezelt adatot az elhunytról, akkor kérhetik annak törlését” – magyarázta Kovacsics.
A jogász szerint a harmadik, praktikus szempont a jelszavakat sorsa. „A legtöbb szolgáltatás jelszóval védett; a kérdés az, hogy ez a jelszó mennyire hozzáférhető az örökösöknek, és van-e arra kifejezett felhatalmazásuk arra, hogy hozzáférjenek a fiókhoz. További kérdés, hogy az elhunyt át tudta-e adni a szükséges információkat annak, akit ő hagyatéki kapcsolattartóként kijelölt: fel tudja-e mérni, hogy milyen típusú digitális vagyonelemekről van szó, és hozzá tud-e férni ezekhez” – mondta Kovacsics.
Végrendelet a digitális vagyonról
Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása egyértelműen proaktivitást igényel. Aki szeretné átörökíteni a következő generációra digitális vagyonelemeit, jól teszi, ha átböngészi például ezt a listát, vagy elmegy egy közjegyzőhöz. „Érdemes számba venni, hogy melyik online szolgáltatásokban hagytuk ott digitális lábnyomunkat, milyen vagyonelemeink vannak, és ezt olyan szempontból is átgondolni, hogy mi az, ami értéket képvisel, és szeretnénk valakinek továbbadni, vagy mi az, amit semmiféleképpen sem szeretnénk hozzáférhetővé tenni másoknak. Én valószínűleg egy a témában jártas közjegyzővel készíttetném el a végrendeletemet, mivel itt nagyon fontos, hogy az ember éljen önrendelkezési jogával, és ahol lehet, akaratának megfelelően és előre készüljenek el a digitális vagyonelemekről szóló nyilatkozatok.”
Ez Kovacsics szerint kifejezetten fontos lehet a felhőben, egy tárhelyszolgáltatónál tárolt, jelentős értéket képviselő szellemi alkotások vagy nagyobb mennyiségű kriptovaluta esetén – bár ki tudja, mi lesz a kriptóval húsz, harminc vagy száz év múlva.
Gyújts gyertyát a Facebookon
A közösségi platformok többsége nem igazán foglalkozik azzal, hogy mi történik felhasználóival haláluk után, a Facebookon viszont a többi közösségi oldalhoz képest kifejezetten aktívan alakíthatjuk, hogy mi legyen oldalunk sorsa a halálunk után: lehetőség van a felhasználói fiók emlékoldallá alakítására vagy töröltetésére is. Az emlékoldalra az ismerősök és a családtagok posztolhatnak, de senki nem léphet be és olvasgathatja például az elhunyt korábbi üzeneteit. Ha viszont valaki a felhasználói fiók törlését kéri, ahhoz be kell mutatni a Facebooknak a halotti anyakönyvi kivonatot, vagy ha ez nincs meg, ügyvédi meghatalmazással, végrendelettel, hagyatéki végzéssel vagy más iratokkal kell igazolni a közeli rokonságot.
„A Facebook azóta foglalkozik sokat a halálesetek kezelésével, hogy a Virginiai Műszaki Egyetemen 2007-ben bekövetkezett lövöldözések után az oldal a tömeges gyász platformjává vált, és ezért dicséretet érdemel. Viszont mivel ilyen masszív méretekben igyekszik keretet adni a gyászhoz, nincs tér a különböző kulturális kontextusok vagy az egyéni eltérések kifejezésére. A gyakorlati oldalon pedig az áll, hogy a családtagoknak rengeteg bürokratikus folyamaton kell átrágniuk magukat, mire töröltethetnek vagy emlékoldallá alakíttathatnak egy-egy profilt. Az a lehetőség pedig, hogy valaki hagyatéki kapcsolattartót adjon meg, nem bizonyult népszerűnek. Az emberek nem akarnak a halálon gondolkodni, ráadásul az is változhat életünk során, hogy kit szeretnénk ilyen kapcsolattartónak megadni” – mondta Kneese az említett szeptemberi interjúban.
Kovacsics szerint ugyanakkor már nem csupán a Facebookon találkozhatunk hagyatéki kapcsolattartóval: a legújabb iOS-frissítés révén az Apple ID-hoz is hozzárendelhető ilyen személy, és a Gmailben is van hasonló lehetőség (Inactive Account Managernek hívják).
Digitális avatárként támadunk fel – amíg le nem kapcsolják a startupnál a villanyt
Azoknak, akik igyekeznek eltüntetni digitális nyomaikat, megoldást jelenthet a hagyatéki kapcsolattartó és a megfelelő végrendelet, bár azt még így sem tudhatja senki, hogy pontosan mi történik majd adataival a halála után. Vannak azonban olyanok is, akik egyáltalán nem vetik el az ötletet, hogy ők maguk vagy szeretteik digitális formában tovább éljenek. Őket célozzák meg azok a startupok, amelyek azt ígérik, hogy az illető által megadott vagy botok által összeszedett digitális adatokból megteremtik a halál utáni virtuális életet.
Egy 2017-ben elvégzett kutatás 57 olyan kisebb céget talált, amelyek a halál utáni digitális életben utaznak. Közülük mára kiemelkedik a HereAfter, ami a felhasználó saját hangján rögzíti kedvenc történeteit és emlékeit, és halála esetén lehetővé teszi barátainak és családjának ezek lejátszását; a MyWishes, ami előre ütemezett üzeneteket küld az elhunyt közeli hozzátartozóinak és barátainak, és a Hanson Robotics, ami a tulajdonos feleségének emlékei alapján hozta létre a BINA48 nevű robotot. A Soul Machines digitális ikrekkel kísérletezik, a Uneeq pedig digitális alkalmazottakat készít cégeknek, hogy hús-vér emberek helyett ők tartsák a kapcsolatot az ügyfelekkel.
Persze nemcsak nevenincs startupok foglalkoznak a halál utáni élettel, hanem a legnagyobb techcégek is: a Google 2015-ben „mentális attribútumok klónozására”, a Microsoft pedig 2017-ben olyan chatbotra nyújtott be szabadalmat, ami egy bizonyos személy „közösségi adatait” használja. A cég ezután többször is elvetette az ötlet megvalósítását, ez azonban nem jogi okokból történt, hanem a technikai korlátok miatt: egyelőre nem tudták létrehozni a chatbotot, ami képeket, hangot, közösségi médiaposztokat és elektronikus üzeneteket használ, úgy beszél, mint egy ember, és két vagy három dimenzióban is megjelenik.
Ezeket a fejlesztéseket részben a digitális halhatatlanság elérése hajtja; az a cél. hogy a jelen embere a jövő generációinak is megőrződjön valamilyen formában. De mi van akkor, ha ez a digitális avatár vagy klón teljesen eltér az eredeti személyiségtől? Milyen jogok illetik meg ezt a digitális személyt? El lehet hallgattatni vagy le lehet törölni egy ilyen avatárt? És mi történik vele, ha a startup csődbe megy? Egyáltalán, mennyire bízhatunk meg egy digitális halhatatlanságot ígérő startup adatgyűjtési és szolgáltatási potenciáljában? Ezekre az ijesztő kérdésekre még egyáltalán nincs válasz, pedig csak idő kérdése, hogy tömegesen szembesüljünk a problémákkal, amiket felvetnek.
Annyi biztos, hogy az adataink mára elkezdtek külön életet élni a digitális világban, saját halandóságunktól teljesen függetlenül. Ha nem kezdünk el jobban figyelni arra, mi történhet majd posztumusz digitális valónkkal, azt kockáztatjuk, hogy úgy válunk digitálisan halhatatlanná, ahogyan azt mások elképzelik helyettünk.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: