Abban a korban, amikor a Z generáció szabad idejének nagy részét közösségimédia-oldalakon tölti, természetszerűen gyarapodnak az olyan vírusszerűen terjedő ötletek, amelyek több százmilliós közönséghez is eljuthatnak. Csakhogy az a trend, ami nagyjából egy éve indult az Instagramon, a Tiktokon és a Twitteren, és mostanra a tudományos világba is jócskán begyűrűzött, nem a megszokott macskás-celebes videók körül forog, hanem meglepetésre a Római Birodalom és annak mai értelmezése körül: a #Romanempire hashtag ma már 1,3 milliárd interakciónál tart, és alighanem a valaha volt legnépszerűbb történelmi témájú trend az interneten.

A hullámot egy svéd influenszer, Saskia Cort indította, aki több mint egy évvel ezelőtt kiírta az Instagramra: kérdezd meg a pasidat, gondol-e a Római Birodalomra! A felhívást aztán megosztotta egy szintén svéd hagyományőrző, bizonyos Gaius Flavius (beosztása szerint a VI. légió egyik kohorszának centuriója), akinek ma több mint 100 000 követője van az Instagramon, és onnantól nem volt megállás. Mostanra számos szakmai blog és ókortörténész is foglalkozik a témával – nemcsak az Instagramon, a Tiktokon és a Twitteren, hanem komoly szakmai fórumokon is. Még az amerikai Ókortudományi Társaság (Society for Classical Studies, SCS) is foglalkozott a jelenséggel, ami nem véletlen: az 1,3 milliárdra becsült megosztás azt jelenti, hogy ez a valaha volt legnagyobb tömeg, amelyhez a Római Birodalom neve eljutott.

Róma: dominánsan maszkulin, militarista, agresszív, nőgyűlölő, kolonialista és diszkriminatív?

Mivel a jelenségnek nemcsak szociológiai és antropológiai, de ókortörténeti vonatkozásai is vannak, izgalmas kutatási témává vált a nyugati szakmai berkekben. Az eredeti felhívás ugyanis azt sugallja, hogy a Római Birodalom emlékezete és története elsősorban a férfiak számára vonzó és izgalmas, akik gyakran gondolnak a Kr.u. II. század közepére már interkontinentális kiterjedésű mediterrán birodalomra.

Ez a feltételezés természetesen semmilyen demográfiai, szociológiai felmérésen nem alapul. Ahhoz a szakmai és közéleti vitához kapcsolódik, aminek az az állítás az alapja, hogy a klasszikus ókori államok (elsősorban a görög polisz, Spárta és a Római Birodalom) dominánsan maszkulin, militarista, agresszív, nőgyűlölő, kolonialista és diszkriminatív politikai és társadalmi entitások voltak, amelyek recepciótörténete a XIX. században a nacionalizmusok, később a szélsőjobboldali birodalmak inspirációjaként hatottak, mára pedig az alt-right néven ismert jobboldali csoportok egyik fő történelmi előfutáraként váltak népszerűvé.

Ezt a tézist elsősorban Donna Zuckerberg klasszika-filológus (igen, a Facebook-alapító Mark Zuckerberg húga) hirdeti, akinek Eidolon cimű blogja óriási szakmai vitát kavart az Egyesült Államokban és nemzetközi szinten is az ókortörténészek és a régészek körében. Donna Zuckerberg ókortörténészi munkásságát számos fiatal kutató vette át és hirdeti továbbra is blogokon és szakmai közleményekben. Zuckerberg Nem mind halott fehér férfi – ókortudomány és nőgyűlölet a digitális korban című 2018-as kötetéről több tucatnyi recenzió született olyan befolyásos lapokban, mint a New York Times, a Vox, a Time, a Washington Post vagy a Guardian.

Zuckerberg tézise abból indul ki, hogy a Római Birodalom recepciótörténete szorosan kötődik a translatio imperii fogalmához: szerinte a birodalmiság, a birodalmi szimbólumok újraalkotásának hosszú európai története (a Második, majd Harmadik Róma mítosza, a fasces szimbóluma, a szenátus, a győzedelmes sas szimbolikája, a diadém, a császári cím) elválaszthatatlan az újkor és a jelenkor hódító, sokszor agresszív birodalmainak szimbolikájától és történetétől.

Ebben Zuckerberg nem téved: a Római Birodalom emlékezettörténetének, újrahasználásának és újraértelmezésének hatalmas szakirodalma van, és „jelenvalósága” továbbra is inspirálóan hat nemcsak a politikai szimbólumokra, hanem az állami rendezvényekre (elnöki beiktatások), városi terekre és szobrászati, építészeti emlékeinkre is. Ez utóbbiról szól például Mary Beard legutóbbi, magyarul is megjelent kötete, amely a római császárok újkori és kortárs recepciójával foglalkozik.

A Római Birodalom tehát valóban jelenvaló, velünk élő örökség: ott van számos egyetemi diszciplínában (római jog, latin orvosi irodalom, ókortörténet, klasszika-filológia, régészet, vallástörténet, epigráfia, egyháztörténet, építészettörténet, művészettörténet, politológia), ott van városi tereinkben és turisztikai célpontjaink között is.

Bonyolult, sokszínű hagyaték

De valóban annyira negatív örökség ez, mint ahogy azt Donna Zuckerberg és egyre növekvő tábora véli? Valóban a toxikus maszkulinitáshoz köthető az ókor, és szükség van-e arra, hogy kortárs fogalmakat ókori példákkal illusztráljunk?

Zuckerberg dekonstruktivista tézisei nem feltétlenül újszerűek. A Római Birodalom kolonialista múltjának és a romanizáció fogalmának újraértelmezése már a XIX. század végén elindult, és a XX. század vége óta számos paradigmatikus munka árnyalta a Római Birodalom történetének és örökségének sokáig politikailag legitimált pozitív képét. Az ókortudomány ma már nem dicstörténetként vagy a kereszténység diadalával véget érő hanyatlástörténetként értelmezi Róma, a falu-konglomerátumként induló, majd népek és királyságok tucatjait meghódító birodalom történetét, ahogy azt a nagy hatású Edward Gibbon tette a XVIII. században, hanem figyelembe veszi a meghódított régiók régészeti anyagát, a helyi elit és a lakosság alkalmazkodását, ellenszegülését, átalakulását és a regionális vagy birodalmi mobilitást és változásokat is.

Ma a római kutatások (Roman studies) nem csak a hódító rómaiak dicstörténetéről szólnak, hanem egy mediterrán és a térségen jóval túlterjedő, interkontinentális birodalom lakóinak bonyolult interferenciáiról, amelyek inspirálóan hatnak a kortárs irodalomra, a genderkutatásra, az építészetre, a jogtörténetre, de még a politológiára is. A Római Birodalom kortárs kutatása ma részletesen kitér a birodalom női szereplőire is, és rajtuk nemcsak a politikára gyakran valódi befolyást gyakorló császárnékat és szenátorfeleségeket értjük, de a régészetileg ma már gyakran kutatott hétköznapi, provinciális nőket is. A Római Birodalom örökségének kutatása ma már szerves része a kora-kereszténység történetének, de a zsidóság, a mágia és a politeizmus kutatástörténetének is, hisz ezek a jelenégek egykor egy birodalmon belül fejlődtek együtt, és nem egymástól függetlenül.

Donna Zuckerberg és követőinek radikális birodalomképét leginkább a Monty Python-féle filmben, a Brian életében elhangzott legendás mondattal lehet enyhíteni: arra a kérdésre ugyanis, hogy „mit adtak nekünk a rómaiak?”, a válasz sokkal árnyaltabb, mintsem az, hogy a Római Birodalom csupán nőgyűlölő, toxikus maszkulinitást sugárzó politikai örökség. A Római Birodalom öröksége bonyolult, sokszínű, kortárs szemmel gyakran nehezen vagy egyáltalán nem értelmezhető hagyaték, amelyet a maga korának kontextusában kell értelmeznünk, örökségét pedig egy állandóan fejlődő, újraértelmezett és dinamikus, ha úgy tetszik, élő örökségként kell figyelnünk és kutatnunk. Az ókori Róma öröksége ott van jogászaink tudásában, állami és politikai hagyományainkban és szimbólumainkban, zsidó-keresztény vallási hagyományainkban, naptárunkban (két hónap, július és augusztus ma is római férfi nevét viseli), városi építészetünkben és persze nyelvi hagyományainkban is. Az újlatin nyelveket pedig ma is 900 millióan beszélik Moldáviától az Andokig, és ez a Római Birodalom legnagyobb élő öröksége.

Ha tehát az a kérdés, hogy sokat gondolunk-e a Római Birodalomra, nem kell szégyenkeznünk, ha igen a válasz, hiszen az ókori Róma öröksége ott van a kereszténységben (2,38 milliárd ember), az újlatin nyelvekben (0,9 milliárd ember), több tucat ország alkotmányában (szenátus intézménye, római jog) és több száz európai város építészeti és régészeti örökségében, amit évente több tízmillió turista látogat. Mindez persze nem enyhíti Róma imperialista múltjának sötétebb történetét, amelyről szintén beszélnünk kell, de az ókortudomány ezt megtette már a Tiktok-hashtagek és Donna Zuckerberg mozgalma előtt is. Az internetes divathullám azonban minden bizonnyal új, izgalmas vitákat inspirál majd, és még több embert késztet arra, hogy hobbiból vagy szakmája révén, még többet gondoljon a Római Birodalomra.

A szerző ókortörténész, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének adjunktusa.

T. Szabó Csaba korábbi cikke a Qubiten: