Jelky András hihetetlen kalandjai: lehet, hogy a leghíresebb bajai nem is létezett?
1872-ben jelent meg Hevesi Lajos író regénye, a Jelky András bajai fiú rendkívüli kalandjai ötödfél világrészben történeti kútforrások alapján: Magyar népkönyv, különös tekintettel a serdültebb ifjúságra. A Bécsben élő Hevesi azt állította, hogy a fogós című könyv a történeti kútforrások mellett bajai bábaasszonyok visszaemlékezésein is alapszik, ezt azonban Solymos Ede muzeológus 1983-ban megjelent tanulmányában kétkedve fogadja, hiszen Jelky 1738-ban született, vagyis a jó emlékezőtehetséggel megáldott bábáknak nagyjából 150 éveseknek kellett volna lenniük.
Hátborzongató kalandok 20 oldalon
Szerencsére Hevesinek más források is rendelkezésére álltak: a bajai szabólegény kalandjai még 1779-ben, vagyis még Jelky életében megjelentek, sőt, egy év alatt háromszor is kiadták őket, kétszer Bécsben és egyszer Prágában. Az első kiadásokból hiányzott a szerző, a harmadikban viszont Anton Ferdinand von Geissau van feltüntetve, ezért Pusztai Gábor irodalomtörténész szerint feltételezhető, hogy Jelky neki vagy valaki másnak mondta tollba történeteit.
A gyűjtemény elég rövid volt, mindössze 20 oldalból állt, amit a harmadik kiadásban további rövid, vicces történetekkel egészítettek ki. A magyar nyelvű kiadás 1791-ben jelent meg Győrben, Jelki Andrásnak, egy született magyarnak történetei címmel, Sándor István fordításában, és Hevesi ebből merített. A regényt, ami már az első kiadásakor hihetetlen népszerűségre tett szert, Czibor János dolgozta át 1953-ban, azóta a legtöbben ezt a könyvet (Jelky András kalandjai) tekinti „a” Jelky Andrásnak.
Létezett-e Jelky András?
Ahogy a könyv egyre népszerűbb lett, úgy lett egyre gyanúsabb. Solymosi szerint a Bajai Híradó 1886-ban közölte az életrajz egy magyar fordítását, amit a szintén bajai fordító, Bayer József néhány ponton forráskritikával illetett: szerinte a regény elején szereplő bába, Mindentudó Dorka néni tévedhetett, amikor azt állította, hogy András a nagy árvíz évében született, amikor „a Duna vize itt sétált ni, az utcánkban”, és amikor minden második ház összedőlt a városban.
A város magasan feküdt, és az 1732-es árvíz nem is végzett akkora pusztítást, mint amiről Hevesi ír, ráadásul, ahogy Bayer rámutat, a város születési anyakönyveiben nyomát sem találta Jelky (vagy Jelki) Andrásnak. Ez egyből heves felháborodást váltott ki egyes bajaiakból: lehet, hogy a leghíresebb bajai, sőt, az egyik legnagyobb magyar világjáró nem is létezett?
Ennek a kérdésnek súlya volt: amint Solymos is megjegyzi, a Czibor-féle, számtalan kiadást megélt regény helyezte el több gyerek számára is Baját a világtérképen, még ha ehhez Jelkynek egészen Batáviáig is kellett utaznia. De hiába tudja még álmából felkeltve is felmondani bárki, hogy pontosan milyen kalandokon kellett keresztülmennie Jelkynek, nem árt felidézni, hogy állítólag mi mindenen ment keresztül, mielőtt halála előtt néhány évvel Budán telepedett volna le. Már ha létezett egyáltalán.
A történet dióhéjban
Jelky ifjú szabóként Bécsbe indult a bátyjához, aki a történet kezdetén, 1754-ben Bécsben udvari szabóként dolgozott, az ő javaslatára indult tovább Párizsba, hogy ott próbáljon szerencsét. Ezután következett Prága, Drezda, Lipcse, Nürnberg, majd Erlangen. Kétszer próbálták erőszakkal besorolni katonának, sikertelenül, végül Nijmegenbe ment, ahol egy újdonsült ismerőse rávette, hogy utazzanak tovább Rotterdamba, ott bizonyára találnak majd hajót, ami Franciaországba tart. Az ismerős végül adósságot hagyott Jelkyre: fizetés nélkül meglógott a fogadóból, a számlát pedig hátrahagyta. Jelky nem tudta kifizetni a cechet, ezért mégis felcsapott katonának, és a Holland Kelet-Indiai társaság szolgálatába állt. Ott is maradt volna, ha az angol partoknál nem gyullad ki a hajó, Jelky ezért a tengerbe ugrott.
Nem sokkal később egy másik holland hajó vette fel, amellyel Dél-Amerikába, Suriname-ba utazott, ahonnan Lisszabonba tértek vissza. Nem sokkal később már egy máltai hajó fedélzetére szállt, ezt viszont kalózok támadták meg, Jelkyt több társával együtt pedig eladták rabszolgának. Innen is megszökött, majd egy portugál hajón Makaóba utazott, onnan pedig Kantonba, ahol a holland kormányzónál ismét katonai szolgálatra jelentkezett.
Jávára vezényelték, ahol letelepedett, megházasodott és szabóként helyezkedett el, de nem sokáig: egy pénzügyi hiba után Ceylonra, majd Ternate szigetére vezérelték, ahol a pápuák fogságába esett. Innen is megszökött, és szerelembe esett egy bennszülött lánnyal. A lány meghalt, a velük együtt bujkáló bennszülöttek pedig felajánlották Jelkynek, hogy ételt készítenek neki „meghólt Kedvesének testéből”. Jelky nem kérte; nem sokkal később egy kínai hajó felvette, és visszavitte Batáviába. Itt először a polgárőrség zászlósa, majd hadnagya lett, később pedig titkos tanácsossá nevezték ki. Miután a felesége, majd az őt pártfogoló kormányzó is meghalt, Jelky hazaindult Magyarországra, de előtte Bécsben még elmesélte az őt ért kalandokat. Budán telepedett le, ahol 1783-ban halt meg.
Így szól legalábbis az 1791-es magyar kiadás összefoglalása, és valószínűleg ez tekinthető a leginkább hiteles forrásnak (a szöveget Solymos csonkítatlanul közli is), Hevesi is ebből indult ki, nem az ősöreg Dorka néni emlékeiből. Soknak tűnik ez egy életre, de minden kétely ellenére kiderült, hogy hiába nem találta meg Bayer a Jelky születését igazoló dokumentumokat, azért azok léteztek, ahogy maga Jelky is. Annak ellenére, hogy a huszadik század elejétől egyre többen kutatták, hogy mi volt igaz Jelky történetéből, még mindig sok a homályos folt, de akadnak ellenőrizhető részek is a történetben.
Homályos származás
Az egyik ilyen a név rejtélye: ha Jelky András valóban Baján született, miért nem találták ennek nyomát? Solymos szerint egyszerűen azért, mert a Jelky név az 1700-as években még nem fordult elő, volt viszont Jeleky, Jelka, illetve Ilka is, ez utóbbi név a szabócéh évkönyveiben is többször feltűnik.
Nem csoda: a történet szerint András apja, György, ahogy ő maga és testvére, akihez Bécsbe készült, mind szabók voltak. Jelkyként először 1804-ben, egy lapszéli jegyzetben említik a család nevét, de Borsay Jenő bajai régész 1936-ra bebizonyította, hogy ugyanarról a családról van szó. A változatok nem is álltak meg itt: maga Jelky András a végrendeletében hollandosan Jelleke-ként írja a vezetéknevét.
Pencz Kornél bajai jogász és családfakutató arra is fényt derített, hogy a Hevesi-féle regény első kiadásaiban szereplő Bélus egy az egyben az írói fantázia terméke volt, Jóska pedig, a bécsi szabó, akihez András tanulni indult, létezett ugyan, de a történet idején még csak polgári szabóként dolgozott. Pencz kutatásaiból az is kiderült, hogy a Jelky névváltozat Johann Michael, a bécsi testvér esetében a hátasságkötése után gyakran felbukkant a hivatalos papírokon (Jelcky, Jelki, Jelcki, Jelkhi formában), ezért feltételezhető, hogy Andrást is hozzá kötötték, amikor Európába hazatérve Bécsbe látogatott, és őt is így emlegették.
Ez csak abból a szempontból nem mindegy, hogy Hevesi, illetve a harmincas években a Jelky András magyarságát kidomborítani akaró kutatók is szívesen hangsúlyozták, hogy magyar – a levéltári adatokból viszont kiderült, hogy német származású, de ahogy Borsay Jenő, Jelky egyik legkorábbi bajai kutatója is írta, az a gyanú is felmerült, „hogy valami ocsmány tót neve volt, ami hangzásban valahogy hasonlít a Jelky névre… Természetesen már csak nemzeti szempontból is titkolni kell ezt a homályos származást”.
Jilka András Anzelm Nepomuk
Ahogy arra Pencz és Pusztai is rámutat, a név írásmódja nem is számít: maga Jelky András Jilka András Anzelm Nepomukként született, a Holland Kelet-indiai Társaság viszont már Jelleke néven vette nyilvántartásba, egyszerűen azért, mert a holland írnoknak idegenül csengett a Jilka, a Jellekének, egy fríz férfinév becézett alakjának már sokkal több értelme volt.
Még mindig jobban járt, mint a Pusztai által említett Joseph Conrad, akinek esetében a Teodor Józef Konrad Nałecz-Korzeniowski név fogott ki a toborzásért felelős angol tiszten. Ez viszont azt is jelenti, hogy Jelky valóban a Holland Kelet-indiai Társaság szolgálatában állott, tehát a mesének ez a része legalábbis igaz. Az is biztos, hogy a Jelleke néven aláírt végrendeletében tisztességes vagyon felett rendelkezett, amit valahol csak megszerzett. No de vajon tényleg felkínálták neki, hogy fogyassza el saját feleségét?
Hihető is lehetne
Solymos 1983-as tanulmánya szerint „hihető a katonafogdosás, az emberkereskedelem, a hajótörés, a kalóztámadás, a rabszolgaság is, hiszen ezek abban az időben napirenden voltak”.
Az viszont nem elég, ha valami hihető: Pusztai A nem létező Jelky András című tanulmányában a hágai Holland Országos Levéltár adatai alapján próbálta rekonstruálni Jelky valódi útját (erre Solymosnak és társainak nem volt még lehetőségük, de próbálkoztak vele). Ebből kiderült, hogy Jelky közkatonai rangban 1755-ben, a Blijdorp nevű hajón hagyta el hollandiát, de a zsoldkönyvből kiderült volna, ha egy tengeri viharban eltűnik. Ez nem történt meg, Jelky 1756. január 10-én rendben megérkezett Fokvárosba.
Se tenger, se Suriname, se rabszolgaság
Tehát, ahogy Pusztai fogalmaz, „a bécsi, prágai és győri kiadású beszámolókban említett, még a Jávára érkezés előtt átélt vérfagyasztó kalandsorozat mind a képzelet szüleménye”, nemhogy a tengerbe nem ugrott Jelky, hanem Suriname-be se utazott el, nem ütközött meg kalózokkal, sőt, máltai hajóra se szállt, afrikai rabszolga pedig végképp nem volt.
Ez utóbbi korábban Solymosnak is szemet szúrt már: a szökés leírása nagyban hasonlít Robinson hasonló kalandjára, ezt pedig, ahogy a muzeológus írja, nem is feltétlenül Geissau vagy Hevesi toldotta bele, hanem elképzelhető, hogy maga Jelky, aki az eredeti szöveget a feltételezések szerint tollba mondta. Miután Defoe regénye 1719-ben jelent meg, ráadásul világsikert ért el, könnyen lehet, hogy Jelky is ismerte, és innen kölcsönözte a történetet (a magyar robinzonádokkal, ezen belül Jelky és Robinson kapcsolatával bővebben is foglalkozik Béres Norbert tanulmánya, amelyből kiderül, hogy Jelky története nem igazán klasszikus robinzonád, de ugyanazok a fordulatok találhatóak meg benne, így az is elképzelhető, hogy ezek némelyikét az ifjúsági irodalomban kifejtett munkája miatt is ismert Hevesi toldotta bele, hogy regényesebbé tegye a cselekményt).
Robinson és Jelky
Defoe leírása szerint Robinson hajóját egy arab kalózhajó támadta meg, a foglyokat, köztük magát Robinsont is, a szalehi kikötőbe hurcolták. Robinson és Jelky (vagy Defoe és Geissau) leírása több ponton is egyezik: mindkét rabszolgát megkedveli a gazdája, a felügyelőjük viszont utálja őket, az ezt követő szökésről szóló leírások is nagyban hasonlítanak egymásra. Az is egyezik, hogy mindkét hőst egy portugál hajó menti meg, így ezt a részt Pusztaival együtt Solymos sem tartja hitelesnek. Ezzel együtt sajnos annak a résznek a hitelessége is kétséges, amikor Jelkyt megkínálják annak a pápua nőnek a húsával, akivel az ottani kalandjai során esett szerelembe.
További problémák
Sajnos a regény további részei sem bírták a kritikát, amit egyébként András történetének a bajai Jelky-szobor 1936-os felállítása miatt kellett először eltűrnie: holland titkos tanácsos nem működött Batáviában, Pusztai szerint a dokumentumok mindössze arról árulkodnak, hogy Jelky András a heemraad volt, vagyis egy kilenctagú testület tagja, ami „egy mai városi önkormányzat műszaki osztályának, a földhivatalnak és a közterület-fenntartóknak a feladatát egyesítette”.
Az sem igaz, hogy Jelkyt a hollandok valaha Japánba delegálták volna. Bár erről csak egy mondat szól az 1791-es győri magyar fordításban, ez a németben is megtalálható, de mindkettő homályos, és valószínűleg egyik sem megtörtént eseményekről szól. Pusztai szerint a hollandok ilyen feladatokra inkább hollandokat választottak, ráadásul szerinte ekkoriban nem is indult japán küldöttség Batáviába. A későbbi átdolgozásokban ebből az egyetlen homályos mondatból egy egész mesét költöttek, amiből persze kiderült, hogy Jelky ebben a szerepben is parádésan megállta a helyét, sőt, ő volt az első, aki az addig szigorúan elzárt országot bevonhatta a nemzetközi kereskedelembe. Pusztai szerint ez több sebből is vérzik: a hollandok már 1609 óta hivatalos kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatban álltak Japánnal, Jelkynek pedig ehhez – már csak a korszak miatt sem – lehetett különösebb köze.
Nem kalandor, tisztségviselő
Annyi viszont biztos, legalábbis a holland dokumentumok és egy batáviai házasságlevél alapján, hogy ha Jelky nem is volt titkos tanácsos, valamilyen politikai funkciót betöltött. Pusztai kutatásai szerint az 1791-es magyar kiadásnak megfelelően 1777-ben érkezett vissza Európába, ezen belül is Hollandiába, Rammekensbe (a hajó nevét illetően az eredeti leírás téved, a Holland Kelet-indiai Társaság kötelékében sem Gokendrof, sem Serres nevű hajó nem szerepelt, a Popkensburg utaslistáján viszont megtalálható volt Jelky (Jelleke) neve).
Miután elhagyta Batáviát, keresték is, csak éppen nem Jelky András, hanem Andries Jelleke néven, méghozzá azért, mert távozásakor két leánygyermeket hagyott hátra. A hirdetésben arra kérték, hogy gyermekei, Marie Margaretha és Sara Jacoba adatszolgáltatás végett megjelenni szíveskedjenek. Hogy miért keresték őket, azt Pusztai szerint a mai napig nem lehet tudni.
Jelky mindenesetre valószínűleg csak az első irodalmi említésekor lett Jelky, de ő maga erről nem vett tudomást: Jellekeként szállt hajóra Rotterdamban, így is kötött házasságot két alkalommal is, a gyermekét is így kereszteltette meg, és így is temették el 1783. december 6-án, Budán.
Jelky élt, él és élni fog
Jelky András viszont él és virul, bár lehet, hogy a fénye az eredeti népszerűségéhez kissé megkopott. A népszerűségét nem csak a sok egymást követő kiadás és átdolgozás jelzi jól, hanem az is, hogy Ady Endre a Nyugatban megjelent 1911-es cikkében már csaknem teljesen a fikció körébe utalta a róla szóló történeteket, ugyanakkor arra apellált, hogy ezeket mindenki ismeri, és a magyar Jelkyekhez és Csomaiakhoz szólt.
Azon pedig senki sem csodálkozhat, hogy Jelky András Geissaunál nem azzal turnézott, hogy kishivatalnok volt Batáviában, hanem egy kicsit feldúsította a történeteit kalózokkal, hajótörésekkel, japán kiküldetéssel és emberevőkkel. Messziről jött ember azt mond, amit akar, és ahogy Solymos Pusztai levéltári kutatásai előtt megjegyezte: a nyilvánvaló Robinson-párhuzamokon kívül Jelky történetei akár meg is történhettek volna.
(Hevesi regénye a Czibor-féle átdolgozásban itt olvasható, Solymos Ede tanulmánya pedig, amiben szerepel az eredeti magyar kiadás a némettel egyező fordítása, itt.)
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: