Komoly tudósok, akik sci-fi írására adták a fejüket: Fred Hoyle és az Osszián küldetése
Fred Hoyle, illetve 1972 óta Sir Fred Hoyle ígéretes matematikusként indult, sőt, az is maradt. Miután 1936-ban, 21 évesen elnyerte a legkiválóbb cambridge-i matematikusnak járó Mayhew-díjat, és tett egy rövid kitérőt a hadseregben (ahol lelkiismereti okokra hivatkozva radartechnikával foglalkozott, nem pedig az atomkutatással, ahova gyanúja szerint beosztották volna), egymás után kapta az elismeréseket – még a Nobel-díjat is majdnem megkapta. A Svéd Királyi Akadémia 1983-ban végül az amerikai fizikusnak, Willy Fowlernek és az indiai asztrofizikusnak, Subrahmanyan Chandrasekharnak ítélte a Nobelt, de Fowler maga sem értette, hogy maradhatott ki Hoyle a díjazottak közül, hiszen a csillagok nukleoszintézisének elmélete, amiért az elismerést kapták, Fred Hoyle munkáján alapult.
De 1959-ben, az Osszián küldetése megjelenésekor még messze volt a Nobel-gate. Hoyle eddigre már kipróbálta magát az irodalomban is, két évvel korábban jelent meg A fekete felhő című regénye, amelyben a Földön kívüli intelligencia kérdésével foglalkozott (ehhez aztán a későbbiekben gyakran vissza is tért). A fekete felhő inkább illik a klasszikus sci-fik közé, mint az Osszián küldetése, és ez nem véletlen: a világéletében békétlen, egyre szenzációsabb elméletekkel előálló Hoyle ezt a sajátos műfajkeveréket tulajdonképpen csípős válasznak szánta C. S. Lewisnak. Igen, a narniás C. S. Lewisról van szó, aki számos sci-fi-regényt is írt, és ismerte Hoyle-t, akit gyakran támadott vélt ateizmusa miatt (hogy joggal-e vagy sem, azt talán sosem fogjuk megtudni), Hoyle pedig úgy érezte, hogy a szerző egy 1945-ben megjelent könyvére, a That Hideous Strength-re csak egy hasonló regénnyel lehet felelni méltóképpen.
A NICE és az ICE
Ami saját ateizmusát illeti, arról a későbbiekben maga Hoyle is rejtélyesen fogalmazott, de nem volt egyértelműen elutasító, ha Istenről kérdezték; a lényeg most a két író között fennálló nézetkülönbség. Lewis eddigre már meglett történészprofesszorként, Tolkien társaságának, az Inklingsnek az oszlopos tagjaként és teológusként is ismert volt, nem beszélve a regényeiről, és minden lehetséges eszközt megragadott arra, hogy konzervatív nézeteit hangoztassa – ennek megfelelően a regényei többségében is a hagyományos értékekhez való visszatérés és a vallás fontosságát hangsúlyozta. Hoyle viszont inkább a haladás és a tudomány fejlődése mellett állt, és ezt tükrözi az Osszián küldetése is.
Lewis regényében egy NICE (National Institute of Co-ordinated Experiments, Koordinált Kísérletek Nemzeti Intézete) nevű társaság a főgonosz. A NICE hívei a modernizmus hívei: hisznek abban, hogy a tudomány és az állam minél szorosabb együttműködése egy szebb, technokrata világot hoz majd létre. A NICE progresszivista követői viszont mindent feláldoznak a haladás oltárán; a szervezet gondolkodása nyomokban a szociáldarwinizmusra vagy a fasizmusra emlékeztet, azok pedig, akik felveszik ellenük a harcot, végső soron Istenért harcolnak. A NICE szemében ezzel szemben semmi sem szent: pusztítják a környezetet, felszámolják a múlt értékeit, elpusztítják a templomokat és ledózerolják a falvakat. Az eredmény: a homoszexualitás, a szekularizáció, a szürrealizmus és a fogamzásgátlás gát nélküli terjedése.
Erre adott csattanós választ Hoyle azzal, hogy az Osszián főgonosza az ICE (Industrial Corporation of Eire, vagyis Ír Ipari Tanács), amely néhány év alatt felvirágoztatta az addig anyagi nehézségekkel küzdő Írországot, mégpedig úgy, hogy rájött, hogyan lehet tőzegből olcsón és hatékonyan fogamzásgátló tablettát készíteni. Ez persze csak a kezdet: nagyon valószínű, hogy a hihetetlen fejlődésnek más oka is van, de hogy pontosan mi lehet az ICE titka, azt az egész világ csak találgatni tudja. Új városok és utak épülnek a semmiből, hihetetlen bőség köszönt be az országban, a különböző szolgálatok pedig egymás sarkát tapossák, hogy megfejtsék az ír csoda titkát.
A finom utalások nagymestere és a kémregény
Hoyle az ICE és a fogamzásgátló ledobásával már finoman leadta a jelzést Lewisnak, viszont a csodát ez önmagában még nem magyarázza. A könyvben a rejtély megfejtése egy fiatal angol matematikusra, Thomas Sherwoodra vár, akit a titkosszolgálat abban a reményben választ ki a feladatra, hogy tudósként meg tudja majd különböztetni az ügynökök által megszerzett papírok között a hamisakat és a valóban érdekeseket. A szolgálat gyanítja, hogy az ICE dezinformációt terjeszt, de azt is, hogy a fejlődés hátterében valószínűleg a nukleáris energia széleskörű felhasználása áll. Sherwoodot vonaton, szegény diákként küldik Írországba, ahol a fedősztorija szerint éppen csak körbenézne és kirándulgatna egy kicsit, valójában azonban el kellene jutnia egy ott működő ügynökhöz, Seamus Colquhounhoz.
A tervek persze alaposan felborulnak, és Thomas hamarosan menekülésre kényszerül – ennek megfelelően a regény nagyja nem is tudományos-fantasztikus kérdésekkel foglalkozik, hanem azzal, hogy mit csinálhat egy matematikus, ha egyszeriben azon kapja magát, hogy kém. Kémregénynek ez talán nem is lenne túl jó (nem egy John LeCarré, valljuk be), de félig paródiának, félig kalandregénynek kiváló. Hoyle minden valószínűség szerint magáról mintázta a főhőst (fiatal, kalandvágyó matematikus, aki szeret sziklát mászni – ez stimmel), így talán még azt is könnyebben el lehet fogadni, hogy az ifjú Sherwood szinte emberfeletti, de legalábbis macGyveri találékonyságról tesz tanúbizonyságot, ha bajba kerül.
Amellett, hogy sci-firől van szó, Hoyle-tól szerencsére a humor sem állt távol. A viccek egy része persze elvész a fordításban, az ICE/NICE szójáték meg csak azoknak esik le, akik ismerik Lewis könyvét (a kozmikus trilógia első része, A csendes bolygó 1938-ban jelent meg, a második, a Perelandra 1943-ban, A rettentő erő 1958-ban). Hasonló tréfa az Írországot körbevevő határőrizet, az Erin Curtain, ezt mondjuk talán szándékosan is hagyták ki a magyar fordításból – bár a leomlásáról nem sok szó esett, a kijátszásáról annál több.
Egy tudós álma
Az Osszián küldetése kémregénynek, nem túl komolyan vehető kémregénynek tehát kiváló, de hol itt a sci-fi? Ha nagyon szigorúak akarunk lenni, tulajdonképpen már az is elég hozzá, hogy a főhős matematikus, aki valódi tudományos problémákkal foglalkozik, mielőtt felcsapna kémnek, de azért ennél többről van szó. Akármit is bolondozik vagy szellemeskedik Lewis rovására, Hoyle-ból kitör a tudós elégedetlensége, amikor a csoda magyarázatáról ír: Írország a regényben többet költ tudományos projektekre, mint a világ többi országa összesen, jól átgondolt módon használja az erőforrásait (amelyek mondjuk a fejlesztéseknek köszönhetően végtelenek), fejleszti az infrastruktúrát, és a gazdagságnak és az építkezéseknek köszönhetően az utolsó parasztházba is elhozza a hozzáférhető információt, vagyis a televíziókészüléket.
Hoyle mindemellett kitűnően ír, nem túl didaktikus, és nem egyszerűsíti le a jó és a rossz küzdelmére a történetet: a regényben könyörtelen küzdelem folyik a titkok megszerzéséért, hullanak az emberek is (mégis milyen kémtörténet lenne, ha nem hullanának?), az pedig, hogy az egyes karakterek kevéssé kidolgozottak, legyen más gondja. A végét direkt nem lövöm le: mint minden tisztességes, fordulatos történetben, itt is van meglepetés a zárásnál, és még ha az ember nem is rágja miatta tövig a körmét, nem lenne szép dolog elspoilerezni.
(Fred Hoyle – Osszián küldetése, Budapest, 1969, Kozmosz könyvek, fordította Baranyi Gyula.)