Poloskapánik ütötte fel a fejét tavaly Európában: Spanyolországban, Görögországban és Nagy-Britanniában is egymást érték az ágyi poloskák megjelenéséről szóló hírek, Franciaországban olyan súlyossá vált a helyzet, hogy már az olimpia megrendezését is veszélyben érezték a rovarok miatt.

Bár a meglehetősen undorító szuperképességekkel (traumatikus inszemináció!) rendelkeznek, a világ nagy részén már időtlen idők óta elterjedtnek számítanak – de ahhoz képest, hogy a rovarok nagyjából 115 millió éve szívják a dinoszauruszok, denevérek, madarak és emberek vérét, Nagy-Britanniába viszonylag későn, alig kétezer éve érkeztek csak meg.

Erre Katie Wyse Jackson, a University College Dublin archeoentomológusa jött rá, aki az Észak-Angliában lévő Vindolanda erőd ásatásán kutatta az ottani rovarmaradványokat. Az erődben talált talajminták a kutató szerint különösen alkalmasak a növény- és rovarmaradványok vizsgálatára, a fajok azonosítása után pedig sokat meg lehet tudni az itteni lakók életkörülményeiről is.

A zsizsikfaló fogasnyakú-lapbogár és a poloska

Wyse Jackson szerint a gabonazsuzsok (Sitophilus granarius) és a döbbenetes nevű zsizsikfaló fogasnyakú-lapbogár (Oryzaephilus surinamensis) különösen elterjedtnek számított Vindolandában, a ganajtúrók jelenléte pedig rossz higiéniai körülményekre utal. A legnagyobb felfedezésnek mégis az ágyi poloskák azonosítása számított: ennél korábbról még nem találtak a Brit-szigeteken Cimex lectulariust, Wyse Jackson szerint azért, mert nagy valószínűséggel a rómaiak hurcolták be a parazitákat az országba.

A most azonosított rovarfajok nagy része szinantróp, vagyis az ember közelében szeret megtelepedni, ez pedig Stephen Davis régész szerint arra is utal, hogy a vindalondaiak elég nagy koszban (és penészes szállásokon) élhettek (bár az ágyi poloskák megtelepedése nem függ attól, hogy tiszta-e a lakás vagy sem). Egyes elméletek szerint a poloskák a légiósok szalmazsákjain érkezhettek meg Nagy-Britanniába, de Wyse Jackson szerint valójában akármin megtelepedhettek, amit a rómaiak magukkal hoztak, hasonlóan ahhoz, ahogy ma a poggyásztól az áruszállításon keresztül bármin képesek terjedni.

A felfedezés nem csak a poloskarajongók számára jelentős: az ehhez hasonló vizsgálatok új távlatokat nyithatnak a római kori élet megértésében és annak feltárásában, hogy milyen körülmények között élhettek annak idején. Andrew Birley régész, a vindolandai ásatások vezetője szerint az már magában is ritkaság, hogy azonosítható ókori rovarmaradványok kerüljenek elő. A hatvanas években már találtak poloskamaradványokat egy római kori ásatáson Nagy-Britanniában, Alcesterben, de ezek egyrészt későbbi időszakból származtak, másrészt pedig nem lehetett róluk minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy milyen fajhoz tartoztak, a mostani vizsgálatban viszont egészen biztosan ágyi poloskáról van szó, nem pedig a galambokon élősködő Cimex columbariusról, amire annak idején gyanakodtak.