Vegán sajt nyert a sajtverseny vaktesztjén, visszamenőleg kizárták
Alapjaiban rázta meg a sajtbizniszt a Good Food vaktesztjének eredménye: a verseny történetében idén először hirdettek ki kóstolás után vegán terméket győztesként. Azaz csak hirdettek volna, ugyanis a díjnyertes Climax sajt nevezését visszavonták arra hivatkozva, hogy tiltott alapanyag szerepel az összetevői között: a verseny szóvivője szerint a vegán sajt kokumvajjal készült, ami nem szerepel az amerikai gyógyszer- és élelmiszerfelügyelet (FDA) „általánosan biztonságosnak minősített” (GRAS, generally regarded as safe) élelmiszereinek listáján.
A történetnek itt még nincs vége: a sajtverseny szabályzata szerint vegán termékek is indulhatnak rajta, sőt, a Washington Post cikke szerint az eredeti kiírás szerint még az alapanyagok GRAS-minősítése sem számított feltételnek. Az nem világos, hogy mikor került bele ez a kitétel a szabályzatba, de a Washington Post cikke szerint januárban, amikor kihirdették a döntősöket, még nem szerepelt benne, ezért Oliver Zahn, a vegán sajtot gyártó Climax Foods igazgatója arra gyanakszik, hogy a szabálymódosítás kifejezetten az ő terméke ellen irányult.
Zahn szerint ráadásul nem elég, hogy a Climax a döntőbe került, informálisan őt már arról is tájékoztatták, hogy megnyerte a versenyt, csak ezután tájékoztatták róla, hogy a vegán sajt nem felel meg a Good Food követelményeinek. Sarah Weiner, a Good Food vezérigazgatója szerint a szabályokon nem módosítottak, csak pontosítottak: az eddig is alapkövetelmény volt, hogy az összetevők között csak az FDA által jóváhagyott anyagok szerepelhetnek.
Zahn nem elégedett ezzel a magyarázattal, ugyanis a Climaxnak létezik olyan változata is, amiben nem kokum-, hanem kakaóvajat használnak, ami ellen sem a versenybíráknak, sem az FDA-nak nem lehet kifogása, ráadásul eredetileg is ezt a verziót küldték a versenyre. Weiner szerint a cég nem tisztázta magát határidőn belül, ezért kénytelenek voltak diszkvalifikálni a vegán sajtot.
Sajt vagy nem sajt?
Bár a Good Food szabályzata öt éve lehetővé teszi a vegán sajtok indulását is a versenyen, még sosem jutott ilyen termék a döntőbe, és ezzel a szabállyal sem ért mindenki egyet, mondván, hogy ezeknek a termékeknek az előállítása egész egyszerűen nem sajtkészítés, a műsajt pedig nem is sajt. Zahn szerint igenis az, csak nála a tehén szerepét gépek veszik át, a tehén ugyanis ugyanúgy fűből ad tejet, mint ahogy a gép egyéb növényekből, és arra gyanakszik, hogy a sajtversenyt megbundázták.
Az elnevezés kérdése nem tisztán filozófiai természetű: Zahn szerint ha megkapták volna a díjat, azzal a vegán sajtok is nagy lépést tettek volna a szélesebb körű elfogadottság felé. Egy tavalyi kutatásból kiderült, hogy maga a „vegán” szó még a vegánok számára is rossz reklám, így az elnevezés kérdése egyáltalán nem mindegy, ahogyan az sem, hogy egy díjnyertes vegán sajt egy polcra kerülhet-e a hagyományos sajtokkal.
Az elnevezések körüli viták az Egyesült Államokban és az Európai Unióban sem zárultak le: az EU-ban például a vegán kolbászokat már lehet kolbászként forgalmazni, de a tejtermékekről nem született még megegyezés. Az elnevezés kérdése a briteket is megosztja: egy februári törvénytervezet szigorítaná a sajtra hasonlító elnevezéseket (cheeze stb), de a vegán mozzarella helyettesítésére tett javaslat, a „puha, fehér vegán golyók enyhe sajtízzel” név ellen a növényi alapú termékek gyártói némileg érthető módon tiltakoznak.