Három hónapja cipeli magával halott csecsemőjét a valenciai állatkert csimpánza
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A spanyolországi Valencia Bioparc állatkertjében élő Natalia nevű csimpánz februárban született csecsemője két hetes korában elpusztult, ám az anya mindmáig magával cipeli a tetemet – írja az IFL Science.
Az efféle, emberi szempontból szélsőségesnek mondható reakció nem ritka azokban a vadon élő főemlős-populációkban, amelyekben magas a csecsemőhalandóság, de elefántoknál és bálnáknál is figyeltek meg már hasonló viselkedést. A lap által idézett kutatások eredményei szerint a csimpánzok a kevés ismert faj egyikeként elgyászolják halottaikat.
Az IFL Science idézi Dora Birot, a téma egyik legismertebb szakértőjét, aki 2010-ban publikálta a nyugat-afrikai Guinea vadonjában végzett megfigyeléseinek eredményét.
A primatológus szerint az anyák és utódaik közötti rendkívül erős kötelék gyakran fennmarad a csecsemő halála után – fizikai értelemben is. A rokonuk vagy közeli társuk halálát övező viselkedési mintázatok elemzése alapján úgy tűnik, a csimpánzok rendelkeznek valamiféle fogalmi struktúrával a halandóságról és az elmúlásról. Az azonban még tisztázásra vár, hogy ez evolúciós léptékben közvetlen előképe-e az emberi halálértelmezéseknek.
Az alábbi videóban a Bioparc februári videója látható a gyászoló Nataliáról:
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az ázsiai elefántok ugyanúgy gyászolnak, mint afrikai rokonaik és a főemlősök
Indiai kutatók egyedi módon vizsgálták az elefántok érzelmi életét: publikus YouTube-videók százait nézték végig, hogy kategorizálhassák halálra adott reakcióikat. A kutatók azért választották ezt a rendhagyó módszert, mert ezek az állatok erdőlakók, megfigyelésük ezért különösen nehéz.
A kutyák az emberhez hasonlóan gyászolnak, ha elveszítik egy társukat
Kevesebb játék, étvágytalanság, több alvással töltött idő és nagyobb igény a figyelemre – ilyen viselkedésbeli változásokat figyeltek meg azoknál a kutyáknál, amelyek nemrég veszítették el kutyatársukat.
Az erős személyiségű pontytól a búbánatos tehénig: az állati érzelem nem vicc, hanem bizonyított tudományos tény
A viselkedéskutatók szerint az emóciók szerves részei az egyébként is egyedi személyiségjegyekkel rendelkező állatok életének.