A közvélemény-kutatások aranykorának vége: pár évtizede még a megkérdezettek 80-90 százaléka válaszolt a telefonos felmérések kérdéseire, manapság az amerikai telefonos kutatások alig 1 százalékos válaszadói aránnyal kalkulálnak – hangzott el a CEU Határtalan Tudás sorozatának legutóbbi eseményén, alig két héttel az európai uniós és a helyhatósági választások előtt.

A rendezvényen, amelyen Messing Vera, a Szociológiai Intézet igazgatója, Tóka Gábor politológus, a CEU kutatóprofesszora és Bojár Ábel politológus, az Opinio kutatási igazgatója vitatta meg a témát, az is kiderült, hogy Magyarországon a személyesen megkérdezettek 10-20 százaléka még hajlandó válaszolni, de közvélemény-kutatások szakmai tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy bármennyire is imponálóan nagy egy facebookos felmérési felhívás elérése, a megkeresetteknek jó, ha 3-4 százaléka válaszol érdemben

Arra A köz véleménye – érdemes-e még kutatni? címmel május 21-én megtartott esemény előadásai, majd az azokat követő kerekasztal-beszélgetés sem adott megnyugtató választ, hogy mérhető-e az utóbbi hónapok Magyarországán óráról órára változó politikai közhangulat. Ahogy az sem egyértelmű, hogy előcsalogathatók-e egyáltalán a rejtőzködők, vagy hogy a kérdezőbiztosnak vagy az applikációnak adott válaszok az őszintébbek.

Kényszer-hibridizáció

A legcélravezetőbbnek jelenleg az tűnik, ha a válaszadási arányt növelendő, a közvélemény-kutatások többféle módon próbálják elérni az embereket. „Levélben, telefonon, online, sms-ben, és így a különböző mintaszegmensekből megpróbálunk összerakni valami olyan kis egészet, amiről azt gondoljuk, hogy az már talán reprezentálja az egész népességet” – foglalta össze a szakterminológiában hibridnek nevezett módszer lényegét Tóka Gábor politológus, a Vox Populi választási kalauz szerzője.

Messing Vera szerint hiába a nagyon alaposan, a magyar népesség egészének véleményének felmérésére kidolgozott mintavételi eljárás, ha a végül megkeresett emberek 60 százaléka nem válaszol. Mindeközben mára a politikai választások eredményeinek előrejelzésében is a legpontosabbnak tartott, személyes megkeresést alkalmazó hagyományos metódus is ellehetetlenült – Magyarországon legalábbis egyértelműen finanszírozhatatlan. Ráadásul a közvélemény-kutatások drasztikus drágulásával párhuzamosan a kérdezőbiztosi kapacitások is rohamosan csökkennek. „Az az élményünk, hogy hiába van sok közvélemény-kutató intézet, nagyjából mindegyiknél ugyanazok az emberek kérdeznek” – fogalmazott Messing.

A postai levélben eljuttatott vagy online kitölthető kérdőívekre alapozott önkitöltős módszer a szakmai kerekasztal résztvevői szerint megfelelőnek bizonyulhat számos esetben. Messing szerint „ez a hibrid eljárás például a népesség nemi megoszlását sokkal jobban reprezentálja a hagyományosnál, sokkal jobban el tudja érni a fiatalokat, a középkorúakat, mint a kérdezőbiztosok, sőt bizonyos településtípusok esetén is jobban működik. Az egyetlen probléma az az, hogy az alacsony iskolai végzettségűeket nehezen tudja elérni, őket gyakran alul reprezentálja.”

Rejtőzködő minták

Az öt évvel ezelőtti EU-s és helyhatósági voksolások után megírtuk, hogy a közvélemény-kutatások eredményei akkor is eltérhetnek a valóságtól, ha a készítők mintavételi hibát vétenek. Rudas Tamás tankönyvként is szolgáló 2006-os kötetében, a Közvélemény-kutatásban a reprezentativitást nevezi meg a kutatási minták legkívánatosabb tulajdonságának. Vagyis azt, hogy a megkérdezettek száma és összetétele leképezze a vizsgálandó embercsoport egészének jellemzőit. A szakmai közmegegyezés szerint a mintanagyság, vagyis a megkérdezettek számának növelésével a becslés várható pontossága is nő. Rudas szerint már a néhány ezres minta is egy-két százalékpontos pontossággal teszi lehetővé a népességen belüli arányok becslését.

Online korlátok

Hogy változott-e a válaszadási hajlandóság az új technológiák alkalmazásával, arra Bojár Ábel kérdésünkre azt válaszolta, hogy a „válaszadás fogalmának definiálása egy kicsit almát-körtével helyzetet teremt”, legalábbis amennyiben a különböző adatfelvételi módszereket kívánjuk összehasonlítani.

„Egy személyes megkeresés során viszonylag egyszerű, hogy mit jelent a válaszadás: beengedi-e a kérdezőbiztost, vagy nem. Bár itt is felmerül annak a problematikája, hogy hogy számoljuk azt, aki nincs otthon. Telefonon sem egyértelmű, hogy az minősül elutasításnak, aki nemet mond a megkeresésre, vagy az is, aki nem fogadja a hívást egy ismeretlen számról” – fogalmaz a politológus.

Bojár szerint online még kuszábbak a viszonyok: „Aki be se kerül egy online panelbe, az automatikusan nem válaszoló, vagy csak az, aki már bekerült és a megkeresésekre nem reagál? Mert utóbbi esetben az online paneles megkeresésekre kifejezetten magasnak tekinthető a válaszadási arány. Ebből kifolyólag a válaszadási hajlandóság időbeli változását inkább csak egy adott módszeren belül érdemes és lehet jól mérni. Ezzel együtt nagy általánosságban elmondható, hogy az online kérdőíves megkeresések a társadalom szűkebb rétegeihez jutnak el, mint a telefonos, vagy személyes megkeresések”.

A politológus szerint ha csak a nyers eloszlásokat vesszük alapul, akkor elmondható, hogy az online adatfelvételek tendenciózusan felülmérik az ellenzéki pártokat, míg a kormánypártokat és az apolitikusokat (pártnélküli nem szavazókat) alul. Ezt a torzítást különböző technikai korrekciókkal – például súlyozási módszerekkel – lehet ugyan korrigálni, „de a szakma jelenlegi állapotában kétségkívül igaz, hogy a telefonos és a személyes mérések pontosabb képet festenek a pártpreferenciák alakulásáról. Az online közvélemény-kutatói szakma egyik nagy kihívása, hogy ez változzon a jövőben”.

Digitális nyugdíjasok

Bojár szerint egyébként is téves az a régóta hangoztatott szakmai prekoncepció, hogy az online módszerek nem alkalmasak idősebb generációk elérésére. „Tapasztalataim szerint ez egyáltalán nem igaz, közösségi médiás adatfelvétellel például kifejezetten könnyű időseket elérni, sőt sokkal könnyebb, mint fiatalokat, és a mobilapplikációkat is egyre nagyobb számban használják az idősebb generáció tagjai”.

A Qubittel megosztott statisztikái szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felmérése már 2017-ben azt mutatta, hogy az akkori 60 év feletti korosztály 46 százaléka már mobiltelefonon netezett, ami 10 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Bojár úgy véli, „azóta kétségkívül csak folytatódott ez a trend”.